A Húsvéti hagyományok története….


Nyuszi, hímes tojás, barika, kiscsibe, locsolkodás, ünnepi étkek! Ezen szavak hallatán mindenkinek a Húsvét jut az eszébe, sokszor legkülönfélébb tartalommal, de nem hogy az ősi szertartásokra nem fordítunk már figyelmet, hanem sokszor a vallási, vagy épen csupán az utóbbi évtizedekben elhalványuló hagyományokra sem. Profán, sokszor csak a nekünk hasznos külsőségekre adó világunkban már azt sem tudjuk mit is ünneplünk, ezért hát ezen neves ünnepkör közeledtével vessünk egy pillantást arra, miről is szól a Húsvét!

A legfontosabb keresztény ünnepünk, mint annyi más ilyen alkalom, ősi pogány szertartásokra vezethető vissza, melyek kialakulásának időszaka a messze távol homályába vész. A tavasz beköszöntét, a természet újjáéledését ünnepelték ilyenkor az ősi kultúrákban, mely rituálék jó része a mai hagyományokban és a vallási szertartásokban is helyet kapott. Mivel az egyház meg sem próbálta elnyomni ezeket az ősi szokásokat, így vallási köntösbe bújtatva átvette a maga számára, kinevezve ezt az időszakot Jézus újjászületésnek és menybemenetelének az ünnepének.  Igazából magát a „Húsvétot” teljesen rendszertelenül ünnepelték annak idején, míg nem 325-ben meghatározván Jézus születésnek a napját, majd a XI. században kötelező téve az ezt megelőző 40 napos böjtöt, megalkották az ünnepkör rendjét. Maga a név is azt jelenti átvitt értelemben, hogy „húst vételezhetünk”, vagyis ehetünk húst. Természetesen annak idején a böjtnek is, mint annyi más egyházi előírásnak minden vallásban, egészségügyi vonatkozási is voltak, melyeket jól lehetett a vallás keretei között betarttatni.

Persze ez csak nálunk használatos nevére utal, különben két ágát különbözethetjük meg az elnevezéseknek, az egyik a zsidó hagyományokon alapuló Peszach-hoz kapcsolható, ez főleg a déli országokra jellemző (Peszcha, Pascua, Pague stb.), illetve az ősi, a germán és angolszász népek által tisztelt istennőhöz, Ostará-hoz (Easter, Oster stb.).

Ez utóbbihoz kapcsolható sok más hagyomány is, hisz az Istennő ünnepét a tavaszi napforduló idején ülték és a mezőgazdasághoz kapcsolták, melynek során a szaporaságáról híres nyúl és az élet alapját jelentő tojás is bekerült az ünnepkör jelképei közé.

Természetesen a nyúl és a tojás szinte minden ősi népnél a termékenység és az újjászületés szimbóluma volt, megtaláljuk mind a Kínai, mind az ókori népeknél, de Buddhizmusban is tisztelet övezi.

De vessünk egy pillantást a szokásokra is. Vallási tekintetben ez a karneváli időszakot követő 40 napos böjt végét, Jézus feltámadást jelenti, melyet felvonulásokkal, ünneplésekkel, misékkel és hagyományos lakomákkal ünneplünk meg. A felvonulásra azért van szükség, hogy az egész település tudomására hozzák a jeles eseményt, a lakoma meg a böjt vége utáni szabad étkezés örömére volt.

A nyúlnak és a tojásnak az ünnepkörbe való aktív bevitele a XVI. századi Németországba tehető, mely a telepesek jóvoltából jutott el a nagyvilágba. Ma már elképzelhetetlen akár élő, akár csokoládé formájában (a XIX. századig tésztából készültek) ezek a jelképek, mint ahogy a hímes tojás is, mely a Húsvét legfőbb szimbólumává lépett elő.

Régi szokás volt, hogy tavasszal a fiatalok az erdőbe díszes madártojásokat gyűjtöttek maguknak egész évre talizmánként, ennek az ősi hagyománynak a mai formája, hogy a szülök a tojásokat, apró ajándékokat fűben, vagy a lakás bizonyos részein eldugják, és a gyerekeknek magunknak kell megkeresni.

Szintén ősi hagyomány a lányok vödörnyi vízzel való lelocsolása a legények nem kis szórakozására, mely az ősi időkben a megtisztulás és az újjászületés jelképe volt, majd kiegészült a keresztény időkben a megkeresztelkedés felelevenítésével. Aztán ez lassan inkább a játékos szórakozás eszközévé vált, amit eleinte csak az „úribb körökben”, majd egyre szélesebb körben a parfümözés váltott fel, míg faluhelyen jelenleg is megmaradt egy kis mértékben, igaz szódásüvegre enyhítve a vödör hideg vizet.

Sok országban a lányok feladata lett a hagyományos tojások festése, mellyel nem csupán az ünnepet színesítették, hanem a locsolóknak ajándékba is adták. Valóságos verseny alakult ki a hajdani vidéki településeken a srácok között, hogy ki mennyi tojást gyűjtött össze. Sajnálatos maradványa ennek a szép hagyománynak a pénz és még inkább a szeszesitallal kínálás, mely egyáltalán nem méltó az ősi hagyományokhoz.

Vannak olyan művészetükről híres országrészek, ahol valóságos művészeti ággá alakult a tojásfestés, sőt van ahol aprócska patkókkal is ellátják a míves darabokat, fenntartva ezzel az eredeti, szemet gyönyörködtető szokásokat.

Bár sajnálatos módon a korok, az életmód és a szokások változása egyre ellaposodó világunkban a Húsvét ünnepét sem kímélték, de mivel számos olyan hagyománnyal rendelkezik, mely a ma emberének is tud nyújtani örömöt, remélhetőleg nem fog néhány más hajdani ünnep szinte elfeledett sorsára jutni. Így vagy úgy, bármit megőrizve is a múltból, a családok egyik legnagyobb közös ünnepe, ahol a szereteté és a együttlété a főszerep, s ezzel már eleve betölti szerepkörét elszemélytelenedő világunkban!