Betyáros programok Szentendrén


Betyárporták, játékos erőpróbák és kalandos vonatozás is várja az érdeklődőket a szentendrei Skanzenben az augusztus 20-i hosszú hétvégén.

Szombaton, vasárnap és hétfőn egész nap bárki próbára teheti bátorságát, de elkészítheti a zsiványok életéhez nélkülözhetetlen dohányzacskót vagy bicskatokot is az olyan híres betyárokról, mint Rózsa Sándorról, Angyal Bandiról, vagy Sobri Jóskáról elnevezett portákon

Lehet nyomozni, betyárruhát ölteni, de furfangban és ügyességben is kipróbálhatják magukat az érdeklődők. A programok során kiderül, kik voltak azok az emberek, akik zsiványéletre adták a fejüket, így a látogatók megismerkedhetnek a betyárokról született népdalokkal, mondákkal, ponyvatörténetekkel, de az is kiderül, hogyan lettek a 19. század betyárjai közönséges bűnözőkből a zsarnokság ellen harcoló népi hősök.

A helyszínre látogatók egy vonatrablásnak is szemtanúi lehetnek.