Ezek a magyar települések voltak a legnépszerűbb úti célok 2019-ben

Budapesten az V. kerület, vidéken Hévíz áll az élen a kereskedelmi szálláshelyek 2019-es összesített vendégéjszakaszáma alapján. A települések top 30-as listájában csak kisebb változások történtek 2018-hoz képest.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által minap közzétett adatok szerint 2019-ben a turisták összesen 31 millió 261 ezer éjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, ami 0,8 százalékkal haladja meg a 2018-as eredményt. A Balatontipp.hu idén is elkészítette elemzését a vendégéjszakák forgalma alapján a 30 legjobban teljesítő település, illetve budapesti kerület eredményéről.

 

A top 30 legnépszerűbb úti cél

A top 30-as listára kerültek sorrendjében az első hat helyen nincs változás: a főváros 5., 7. és 6. kerületében működő kereskedelmi szálláshelyek bonyolították a legnagyobb vendégéjszaka-forgalmat 2019-ben is, a 4. és az 5. helyen két fürdőváros, Hévíz és Hajdúszoboszló áll, majd Budapest VIII. kerülete következik.

A további helyeken is a többség őrzi korábbi pozícióját. Fontosabb eltérés az előző évhez képest csupán Harkány és Kecskemét pozíciójában történt: a 2018-ban 28. helyen szerepelt Kecskemét kicsúszott a 34. helyre, a korábban 37. Harkány pedig a 29. helyen bekerült a top 30-ba 2019-ben.

Budapest 9. kerülete négy helyet, Eger, Pécs és a 4. kerület egy-egy helyet javított, miközben Bük és az 1. kerület két-két helyet, Szeged és Visegrád egyet-egyet rontott a 2018-as eredményén.

A belföldi vendégforgalom változásai

A belföldi vendégforgalom 0,4%-os országos csökkenése jelentős eltérésekkel érintette a top 30 szereplőit. Jelentősebb visszaesést elsősorban egyes fővárosi kerületekben látni, ahol egyébként nem nagy arányt képviselnek a magyar vendégek.

Vidéken 19,1%-os hazai forgalomcsökkenést regisztráltak Visegrádon, 12,8%-osat Győrben, valamint 12,2%-osat Sopronban – hogy csak a jelentősebb változásokat említsük. Ugyanekkor Harkány 26,5%-kal, a 8. kerület 13,1%-kal, Pécs 9,9%-kal, Balatonfüred pedig 8,4%-kal növelte belföldi forgalmát.

Így alakult a külföldi vendégforgalom

A külföldi forgalom országosan 2,3 százalékkal volt jobb az egy évvel korábbinál. Ezen a piacon jelentősebbnek mondható visszaesést csak Balatonfüreden látunk, ahol 11,6%-os csökkenéssel zárták a 2019-es évet.

legnagyobb, 32,9%-os növekedés Visegrádon látható – igaz alacsony bázisról indulva –, a 9. kerület 16,4%-kal, Gyula 11,4%-kal, Miskolc 9,9%-kal, a 4. kerület 9,6%-kal, Sárvár 9,1%-kal, a 3. kerület 8,7%-kal, a 6. kerület 8,3%-kal, Zalakaros 7,8%-kal növelte külföldi vendégforgalmát az előző évhez képest.

Fontos újra hangsúlyozni, hogy a KSH fenti adatai csak a kereskedelmi szálláshelyek forgalmát tartalmazzák. A magánszálláshelyek nyár körül ismertté váló forgalma akár jelentősen is módosíthat a különböző sorrendeken, ahogyan ez tavaly is történt.

Forrás: Turizmus.com