Hajdúböszörmény

Hajdúböszörmény

A legrégibb települések egyike az országban, máig megőrzött, jellegzetes körgyűrűs település-szerkezettel: a templomot lakóházak veszik körbe, ezt védi a palánkkal erősített árokrendszer, s azon túl a gazdasági udvarok.

Református Templomának (Bocskai tér) kazettás mennyezete, karzata, orgonája figyelemreméltó. A Hajdúsági Múzeumban (Bocskai tér) régészeti-, néprajzi-, tájtörténeti kiállítás. A népi építészet hagyományai a Skanzenben (Polgár u.) követhetők nyomon, a Hortobágy festője, Káplár Miklós alkotásai emlékházában (Polgári út 59.).
A város híres terméke a mézeskalács, amelyből dús fantáziával kedves ajándéktárgyak készülnek.

Hajdúböszörmény népi építészetének emlékét őrzik a Polgári utcai 92-100. alatti régi lakóházak. Jelenleg néprajzi múzeumként és kempingként működnek. A régi böszörményi házak általában vályogból épültek, és nádtetővel fedték őket. Földszintesek voltak és jellegzetes hármasosztású elrendezést követtek. Az előszoba (pitar) konyhául is szolgált, ebből egy-egy szoba nyílt mindkét irányba.

A kettős tornyú templom építése tervezési-kivitelezési hibák miatt elhúzódott. 1898. május 8-án szentelték. A régi templomhajót a közelmúltban statikai hibák miatt lebontották, és újat építettek.

Hajdúböszörményben a Városi Múzeumot 1924-ben alapították. Ebben jelentős szerepet játszott H. Fekete Péter, a református Baltazár Dezső Polgári Leányiskola igazgatója. Kitartó munkájával, kutatásaival, tanulmányaival járult hozzá városunk múzeumának létrehozásához. Ekkoriban a gyűjtőkörök által megalapozott néprajzi, régészeti és történeti gyűjtések képezték a múzeum anyagának javát.

Néhány évvel később, 1928-ban a városi képviselő-testület közgyűlési határozattal döntött az intézmény támogatásáról. A működéshez állandó helyet, éves költségvetést és kinevezett igazgatót biztosítottak. Megindult a szervezett kutatómunka.

Az intézmény a Hajdúsági Múzeum nevet 1951-ben vette fel. Ekkor nyitották meg az első állandó kiállítást, amely a hajdúság történelmét, néprajzát dolgozta fel. 1966 és 1985 között egy újabb kiállítási anyag került bemutatásra, amely a korábbi gyűjtéseket egészítette ki a frissebb kutatási eredményekkel.

A jelenlegi, harmadik állandó kiállítás az elmúlt időszak kutató munkáján alapszik.
A közelmúltban magán az épületen is teljes műemléki rekonstrukciót hajtottak végre, így a volt Hajdúkerületi székház ismét eredeti pompájában fogadhatja látogatóit.
A kiállítás az emeleti részen, tizennégy kiállító teremben tekinthető meg. Az udvaron a nyolcvanas évek közepén szoborparkot létesítettek. A múzeum épületében található még időszaki képzőművészeti kiállító terem.

A Bocskai tér keleti oldalán fekszik a városháza. 1905-07-ben épült Dobay Károly tervei alapján. Az egyemeletes U-alakú épület a késő eklektika stílusát tükrözi, és a régi város-, illetve megyeházak formai hagyományait követi. Elől árkádsor díszíti. A kapualjból tágas lépcsőházon keresztül díszes lépcsősor vezet az emeleti tanácsteremhez. A falakon márványtáblákat helyeztek el, melyekbe az I. világháború hősi halottainak a nevét vésték.

Hajdúböszörmény második református temploma a késő eklektika stílusában épült.
1899. november 19-én avatták fel. Építette Röszler Richárd mérnök, építési vállalkozó.

A hajdúböszörményi fürdőkomplexum felújítása és bővítése 2001-ben kezdődött el, s évről évre újabb modern létesítményekkel gazdagodik.

Elsőként a fedett uszoda felépítése következett, majd a hideg vizes úszómedence, tanulómedence csúszdával, gyermekmedence és a termálmedencék kiépítése, a hozzákapcsolódó létesítményekkel, a Bocskai Gyógyászati Központtal, s a Castrum Termálkempinggel.
Mindemellett új napozók, hintaágyak, s különböző szolgáltatások járulnak hozzá a kellemesebb kikapcsolódáshoz, s teszik impozánssá a fürdőt.
Időközben, 2003 decemberében a hajdúböszörményi termálvizet gyógyvízzé minősítették. Erre a minősítésre, a Bocskai Gyógyvízre épült a Gyógyászati Központ, mely 2005 májusától üzemel.
A strand részén lévő különböző élményelemekkel- nyakzuhany, derékmasszázs, pezsgőfürdő- ellátott 2 termálmedence mellett a feszített víztükrű sportmedence a fiataloknak az úszás szabad világát, a gyermekmedencék a legkisebbeknek az önfeledt játék lehetőségét kínálják. Az éjszakai fürdőzés és a nyári fürdőpartik pedig felhőtlen kikapcsolódást ígérnek.

Úszómedence: 24-26 C°
Gyermekmedence: 29 C°
Strandmedence csúszdával: 27 C°
Termálmedencék 32-33 C°, 35-36 C°

A Bocskai Gyógyfürdő fedett termálfürdője 2007. januárjától áll a fürdőző vendégek rendelkezésére:

1 db 16 négyzetméteres gyermekmedence (31-32 °C)
2 db 124 négyzetméteres gyógymedence (32-34 °C és 36-38 °C)
1 db 30 négyzetméteres forró gyógymedence (38-40 °C)
1 db 18 négyzetméteres gyógymedence (33-34 °C)
szauna merülő medence 12 m2 (14-18 °C ivóvíz)
pezsgőmedence 5,3 négyzetméteres (32-34 °C)

Szauna és gőzkamra is várja a testi és lelki megújulásra, a természetes felfrissülésre vágyókat.
A fedett termálfürdőhöz tartozik egy kültéri, 108 négyzetméteres gyógymedence (36-38 °C)

TOVÁBBII INFORMÁCIÓK:    www.hajduboszormeny.hu

 www.csodasmagyarorszag.hu/tourinform

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »