Jótékonysági nap a Palatinus fürdőben


Elérkezett a nyár vége, itt az utolsó esély a csobbanásra az iskolakezdés előtt. Ezúttal jó ügy érdekében mártózhatnak meg azok, akik augusztus 31-én pénteken felkeresik a Palatinus Gyógy- Strand és Hullámfürdőt. 2018. a Családok Éve is, ezért is tartja kiemelten fontosnak a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., hogy segítse az UNICEF Magyarország munkáját. A társaság történelmi gyógyfürdői mellett számos olyan fürdőt üzemeltet, melyek az egész családnak kikapcsolódást, feltöltődést nyújtanak. Ilyen a tavaly óta egész évben nyitva tartó Palatinus fürdő is, melynek vendégei ezen a napon egy jó ügyet is támogatnak látogatásukkal. Maga a belépő díja változatlan marad, vagyis a fürdőzőknek nem kell a zsebükbe nyúlniuk azért, hogy a világ legelesettebb gyerekeit támogassák. A BGYH Zrt. azonban minden teljes árú belépő után 500 Ft adományoz az UNICEF részére. Az adomány ünnepélyes átadására 2018. szeptember 9-én kerül sor az idén 100 éves Gellért Gyógyfürdő születésnapi rendezvényén.

 

Az utolsó nyári péntek azért is különleges lesz, mert a jótékonysági akcióhoz számos sztár is csatlakozott, akik egy rövid meglepetéskoncerttel örvendeztetik meg a látogatókat. Csemer Bogi, Kozma Orsi és Oláh Gergő a délután folyamán érkezik, hogy egy egészen különleges színpadon, a hullámfürdő felett énekeljenek.

 

Kozma Orsi számára nem idegen a vizes környezet, legújabb dala, a 7 nyár klipjét például szinkronúszókkal forgatta le. – Életem talán legboldogabb időszakát élem, erről árulkodik ez a vidám nyári sláger is. Örülök, hogy meglephetjük a Palatinus közönségét, hullám medence mellett ritkán lép fel az ember, ez nekem is újdonság – mondta Kozma Orsi.

 

Oláh Gergőnek hetekkel ezelőtt született meg negyedik gyermeke, Anna, de így is vállalta, hogy fellépésével más gyerekeket segít.

– Nyilván nehéz ilyenkor eljönni otthonról, mert szeretnék minél több időt a családdal tölteni, de tudom, hogy csodálatos feleségem van, aki kézben tartja az irányítást. A kislányunk szerencsére tündéri baba, alig sír, hagy bennünket pihenni, ami azért nagy könnyebbség – mondta az énekes.

 

Csemer Bogi a gyermekjogi szervezet régi támogatója. – Évek óta figyelemmel követem a UNICEF munkáját. A saját szememmel láttam, hogy micsoda eltökélt, motivált emberek dolgoznak azért, hogy jobbá, könnyebbé tegyék gyermekek tízezreinek az életét. Számomra nem volt kérdés, hogy csatlakozom minden értékes kezdeményezéshez – mondta az énekesnő.

 

A programok sorozata itt nem ért véget, hiszen az UNICEF Magyarország önkéntesei számos játékkal, például kirakós puzzle-el készülnek a nyárzáró fürdőzésre.

 

A vizes program egybeesik a globális víz világhéttel (augusztus 27 – szeptember 4), amelynek alkalmából az UNICEF és a WHO közös jelentést adott ki. A WASH program (Ivóvíz, közegészségügy és higiénia az iskolákban) keretében létrejött jelentés leszögezi: több millió gyerek jár úgy iskolába, hogy nem áll rendelkezésére ivóvíz, illemhely és szappan a kézmosáshoz. Jelenleg a világon négyből egy általános iskolában nincs ivóvíz hálózat, az iskolák 66%-ban pedig nem áll rendelkezésre megfelelő illemhely. Az UNICEF felhívja a figyelmet, hogy az iskolai egészségügyi feltételek megteremtése azért is fontos, mert ott olyan mintát tanulhatnak a gyerekek például a kézmosást illetően, amely az egész életükben elkíséri őket.