Mit ünneplünk március 15.-én?

Legújabb kori történelmünk során mindig kiemelkedő jelentőséggel bírt 1848 március 15 megünneplése. Fontos volt, mert a magyar szívekben mindig magában hordozott egy sajátos szimbolikus jelentéstartalmat, a szabadság, a fejlődés, a modernizáció és a nemzeti tudat érzését. Az ezen dátum által jelképezett korszaknak köszönhetjük gyönyörű himnuszunk keletkezését, zászlónk piros-fehér-zöld színeinek hivatalossá válását, illetve azt, hogy országunk fővárosa Pozsony helyett Budapest, hivatalos nyelve pedig a latin helyett a magyar lett. Büszkének kell lennünk tehát erre a napra. Úgy gondolom ma, amikor nemzetünk újra a fejlődés útját keresi, egy válságokkal, viszontagságokkal teli korban, ennek a napnak az emléke nagyon fontos tanulságokkal töltheti fel ünneplésünket. Ezek a tanulságok pedig az összefogás, a kitartás és a tenni akarás hegyeket megmozgató erejének és egymásnak a megbecsülése. De mi is történt pontosan ezen a jeles napon?

1848 március 15 a történelem magasságából szemlélve csupán egy egyszerű esős tavaszi nap volt. Ám iskolai tanulmányainkból tudjuk, hogy ezen a napon Pesten forradalom zajlott. Tudjuk, hogy Petőfi Sándor és fiatal társai – akiket márciusi ifjak néven emlegetett az utókor – a Pilvax kávéházból elindulva a Landerer nyomdához vonultak, kinyomtatták 12 pontba foglalt követeléseiket, és kiszabadították a jobbágyok sorsát szívén viselő Táncsics Mihályt.

Ezen események mindannyiunk iskolai emlékeiben szerepelnek, ám tudnunk kell azt is, hogy 1848 március 15 igazi jelentőségét nem a pesti eseménysor adja meg, hanem a várostól 180 km -re lévő pozsonyi országgyűlés tevékenysége, de még inkább a március 15 -ét megelőző majd két évtizedes időszaknak, a reformkornak kiharcolt eredményei. Nem lehet és nem is szabad, március 15 -ét elválasztani az ezen napot megelőző 18 esztendő küzdelmeitől.

Hogyan is kezdődött tehát ez az egész? Hogyan és kik építették fel azt a bizonyos boltozatot, és hogyan váltak az események egy új korszakot hozó forradalom, és függetlenséget célzó szabadságharc közös gyújtópontjává 1848 március 15 -én. 1830 -ban gróf Széchenyi István Hitel című művében leírta, hogy Magyarországon fontos változásokra van szükség: fel kell számolni az ősiség törvényt, mely megtiltja a nemesi föld értékesítését és így a hitelfelvételt, ami viszont kulcs fontosságú lenne a gazdálkodás és a modernizáció végrehajtásához. Széchenyi 1830 -ban kijelölte a változások irányát és sarokpontjait, elindította a reformkort, felnyitotta a nemesség szemét, és ráébresztette a nemzetet, hogy az országnak változtatnia kell berendezkedésén.

Széchenyi javaslatainak középpontjában a törvények átalakítása – a polgári átalakulás – állt, melynek az embereket kell szolgálnia. Szolgálnia kell a népet 2 szempontból is: részint azért, hogy megszabadulva az elavult, a kereskedelmet, iparosodást béklyóba szorító középkori törvényektől, népünk gazdaságilag felemelkedjen, versenyképes modern országgá váljon, részint azért, hogy a kizsákmányolt rétegek – elsősorban a jobbágyság – érdekeltek legyenek a munkájukban, így hatékonyabb termelő munkát végezve gyarapítsák a nemzet erejét. Ismerős célok ezek ma is, és semmit nem vesztettek jelentőségükből. Ma is szükségünk van jó törvényekre, de még inkább gondolkodó vezetőkre, összefogást pártoló, dolgozni akaró emberekre, és egymást megbecsülő polgárokra.

Széchenyi elindított egy folyamatot, mely 1830 -ban kezdődött, majd egy mozgalommá terebélyesedve új célokkal, feladatokkal egészült ki, olyan emberek csatlakozásával, akik nélkül nem sikerülhetett volna országunk modernizációja. Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós, Deák Ferenc, Batthányi Lajos mind felsorakoztak az új Magyarország programja mellett.

Kossuth joghallgató, majd a zempléni megyeháza jogtanácsosa volt. Később a pozsonyi országgyűlés szavazati jog nélküli látogatója, majd teljes jogú tagja. Jó barátjával Wesselényi báróval, és Kölcsey Ferenccel vállvetve igyekeztek elérni azt, hogy a diéta tagjai megértsék az ország felemelkedéséhez elengedhetetlen lépések jelentését és jelentőségét. Mi az a közteher viselés, örökváltság, miért fontos a sajtószabadság, és a felelős magyar minisztérium.

z uralkodó rétegek és a bécsi királyi udvar úgy érezték, hogy a Széchényi és Kossuth által képviselt változások számukra komoly veszélyeket hordoznak, hiszen nem csupán modernizálják az ország gazdaságát, hanem olyan társadalmi folyamatokat is elindítanak, melyek veszélyeztetik a főnemesség hatalmát, és Ausztria Magyarország feletti uralmát. A bécsi hatalom nem akarta tehát a magyarországi modernizációt, számára hasznosabb volt egy kiszipolyozható éléskamraként szolgáló gyarmat, mely megmarad a feudális viszonyok közt, elfogadva és elviselve Ausztria irányítását.

1837 -re a hatalom börtönbe juttatta Kossuthot, Wesselényit, a közszerepléstől való visszavonulásra kényszerítette Kölcseyt és megfélemlítette a reformmozgalom tagjait. Azonban a magyarokra jellemző küzdő szellem új kezekbe juttatta a változásokat jelképező zászlót és a kor legtekintélyesebb jogtudósa Deák Ferenc vette azt ideiglenesen a kezébe. A pozsonyi országgyűlés reformtagjainak élére állva, 1840-re elérte Kossuth szabadon bocsátását, aki 1841 és 1843 közt a Pesti Hírlap hasábjain folytatta a harcot. Ő volt az első magyar politikus, aki a sajtót felhasználva hangsúlyt helyezett arra, hogy a lakosság széles rétegei, vagyis maga nép is megismerje és megértse az országgyűlésben folyó küzdelmeket.

Kossuth megértette az országgal, hogy szükség van a közteher viselésre, vagyis minden magyar állampolgárnak, nemesnek – jobbágynak – polgárnak egyaránt fizetnie kell az adót, hisz csak az összefogás által teremtett állami vagyon révén finanszírozható egy fejlődni akaró ország. Széchenyi a gyakorlatban is bizonyítani tudta e gondolat fontosságát, amikor kezdeményezésére megkezdték a Lánchíd építését, majd 1836-ban törvényt hoztak arról, hogy ezen a hídon bizony minden átkelőnek – nemesnek és közrendűnek – egyaránt kell majd átkelési díjat fizetnie.

Ugyancsak Kossuth és Széchenyi érdeme volt a reformkor legnagyobb vívmányának, az örökváltságnak a tömegek felé való megismertetése, majd országgyűlés elé vitele. 1848 -ig  a magyar jobbágyság a feudalizmus alaptörvényei szerint nem rendelkezhetett földdel. Az általa használt földterület a földesúr tulajdona volt. A jobbágy megművelhette, és betakaríthatta terményeit, de ennek fejében rengeteg juttatással és szolgáltatással tartozott ura felé. Például a megtermelt javak tizedét át kellett adnia, illetve bizonyos napokon ingyen kellett robotolnia a földesúri majorságban. Az örökváltság révén Kossuthék azt kívánták elérni, hogy a jobbágy saját tulajdonába vehesse földjét, így munkája és élete célt, perspektívát nyerjen, aminek révén hatékonyabb munkát végezve modern gazdaságot tudjon működtetni.

A reformkor évei alatt a változásokat pártoló reform képviselők javaslatai, melyek közt a közteher viselés és az örökváltság mellett megjelent az ősiség eltörlése, és a tized szedés megszüntetése is, 1847 -re sorra elakadtak az országgyűlések konzervatív tagjainak ellenkezésén. Mindössze néhány kezdeményezést sikerült végrehajtani, így 1844 -től lehetett Magyarország hivatalos nyelve a latin helyett magyar. A reform országgyűlések sorában az utolsó 1847 -ben kezdődött. Kossuth Lajos és köre összegyűjtötte azon javaslatokat, melyeket az azt megelőző 17 év alatt a változásokat követelő reformnemesség kidolgozott, és egy utolsó nagy küzdelemre készülve kívánták elérni, hogy a javaslatokat a diéta jóváhagyja.

Az utolsó reformországgyűlés 1847 novemberétől 1848 március elsejéig csupán félsikereket ért el. Kossuth és Széchenyi olykor egymással is vitába szállva igyekeztek harcolni a javaslatokért, de úgy tűnt a bécsi hatalmat szolgáló konzervatív képviselői tábor erősebb lesz. Az első fordulat március elsején következett be. Ezen a napon megérkezett Pozsonyba a hír: Párizsban forradalom tört ki. Az országgyűlésben Kossuth kihasználta a konzervatív tábor pillanatnyi ijedtségét, melyet az keltett, hogy a Párizsból kiinduló forradalmi hullám esetleg eléri az országot, és gyújtó hangú felszólalásában a változásokat összefoglaló felirati javaslat elfogadását követelte. Az alsóház el is fogadta a javaslatokat, ám a felsőházi udvar hű konzervatív főurak, az országgyűlést elhagyva igyekezték meggátolni a reformgondolatok törvénnyé formálódását.

Ekkor úgy tűnt egy időre megtorpannak az ország átalakulásának folyamatai, ám az események ezen pontján összekapcsolódtak a pozsonyi és pesti történések. Ugyanis a forradalom előkészítésén munkálkodó Pesti Ellenzéki Kör március 5 -én Kossuthoz küldte Irányi Dánielt, akivel sikerült összehangolniuk a további stratégiájukat. Terveik szerint az elkövetkező napokban az Ellenzéki kör petíciós mozgalmat indít, és így segít nyomást gyakorolni a felsőházra, miközben maga Kossuth az országgyűlésben „küzd” tovább. Irányi a megbeszélés után hazautazott, és 6 nappal később, 1848 március 11 -én Írinyi József tollából megszületett a 12 pont, melyet Kossuth programjára épített petícióként a József napi vásárra érkező vidéki parasztság előtt akartak felolvasni.

A parasztság esetleges felkelésétől és a párizsi eseményektől megijedt főrendi ház számára az utolsó csepp a pohárban, a Bécsben kitört forradalom híre volt. Amikor március 13 -án Pozsonyba érkezett a bécsi forradalom híre, a felsőház is beadta a derekát. Megtörtént a felirati javaslat kibővítése, és elfogadása. Két nappal később 1848 március 15 -én  reggel 10 órakor 72 képviselő, köztük Kossuth és Széchenyi vitte gőzhajón Bécsbe a javaslatokat melyek az uralkodói jóváhagyás esetén Magyarország számára egy új kort jelentettek. Közteher viselés, örökváltság, nemzeti kormány, sajtószabadság, unió Erdéllyel, évenkénti országgyűlés, a papi 10-ed és ősiség törvény eltörlése, a feudalizmus végének és a modern szabad fejlődés kezdetének szinonimái voltak. Miközben Kossuth a forradalmi Bécsbe érkezett, ahol ünneplő tömeg fogadta, megindultak március 15 -e pesti eseményei is. Kitört a forradalom.

Korán reggel, 5:30-kor a márciusi ifjak a Pilvaxban várták Petőfit, aki késett. Végül elébe mentek, majd együtt Jókaihoz, ahol a forradalmi teendőket vitatták meg. Eközben a Pilvax környékén Sükei Károly (szerkesztő) ötszáz fős tömeget mozgósított, a 12 pont szétkiabálásával. Így végül Jókaiék odaérkezésekor már egy tekintélyes létszámú csoport alakult ki és sorakozott fel a márciusi ifjak mögé. A kisebb tömeg először az egyetemhez vonult, ahol rövid idő alatt 10 ezer főre gyarapodott. Az egyetemistáknak Petőfi elszavalta a Nemzeti Dalt, és felolvasta nekik a 12 pontot is. Ezután a már valóban jelentősre duzzadt tömeg együttesen vonult a Landerer-Hackenast nyomdához, ami a Hatvani (ma: Kossuth Lajos) utca és a Szép utca sarkán volt. Itt megtörtént a 12 pont és a Nemzeti Dal kinyomtatásának kikényszerítésére, majd a tömegben való szétosztása. Ekkorra már dél volt, a tömeg nagy része hazatért. Az események délután három órakor folytatódtak, amikor a forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál népgyűlést szerveztek. Itt született az elhatározás, hogy a rendkívüli helyzet miatt összehívott városi közgyűléshez vonulnak, s azt felszólítják a 12 pont elfogadására. Az események irányítása ezen a ponton hivatásos politikai vezetők kezébe került: Nyáry Pál és Klauzál Gábor személyében. (Ők a pesti megyeházától érkeztek a múzeumhoz.) A forradalom következő állomása tehát a pesti városháza volt, ahol Nyáry Pál átadta a petíciót Rottenbiller Lipót polgármesternek. Ezt követően forradalmi választmány alakult három márciusi ifjú, három liberális nemes és hat városi tanácsos részvételével. A forradalom legfőbb eseménye a városháza után következett, amikor az ünnepélyes hangulatú tömeg a budai várhoz indult, hogy ott a helytartó tanácsnak is átadta a 12 pontot. A helyszínre érkezve még két további célt is megfogalmaztak: a cenzúra eltörlésének követelését és a József kaszárnyában két éve raboskodó Táncsics Mihály kiszabadítását. Táncsics paraszti sorból származó értelmiségiként 1846 után röpiratokban követelte a jobbágyság felszámolását, így a hatóságok sajtóvétség címén börtönbüntetésre ítélték. A forradalmárok mindhárom célkitűzésüket megvalósították: átadták a 12 pontot, elérték, hogy a helytartótanács szabadon engedési passzust adjon ki Táncsics nevére, és kiharcolták, hogy elrendelje a cenzúra feloldását. A tömeg hangulata ekkor már euforikussá vált, és a szabadon bocsátott Táncsicsot a vállán vitte Pestre. Március tizenötödike eseménysora Pesten az esti, Nemzeti Színházbeli programmal zárult, ugyanis 18 órától a Bánk Bánt játszották. (Eredetileg ezen a napon Anton Hocebo: Benyovszky avagy a kamcsatkai száműzöttek című darabja ment volna.) Az előadás előtt Jókai beszélt a tömeghez, és közölte: győzött a forradalom, elérték a sajtószabadságot, forradalmi választmányt alakítottak és eltörölték a nemesi megszólításokat. Aznap este 300 pesti joghallgató hajókon indult el Bécsbe, hogy támogassák az ottani forradalmat is.

A forradalom győzelme

Miközben Pesten Petőfi Sándor, Jókai Mór és Nyáry Pál vezetésével zajlottak a forradalmi események, addig az igazi áttörést és a tényleges forradalmi győzelmet Bécsben Kossuth és Széchenyi vívta ki. Március 16 -án átnyújtották V. Ferdinándnak a felirati követeléseket, amelyeket még aznap este az államtanács a bécsi, a pesti és az egész Európára kiterjedő forradalmi hullám miatt, kelletlenül jóváhagyott. Batthyány Lajos kinevezésének uralkodói jóváhagyására csak március 17 -én került sor, Széchenyi, Eszterházy és István nádor személyes közbenjárásának hatására.

 

Forrás: vaskarika.hu, köszönjük!