Nizza


További információk: www.franciaorszag.lap.hu

www.rendezvoussenfrance.com

info.hu@atout-france.fr

Védett fekvésének köszönhetően Nizza egyike a régió legmelegebb helyeinek. A legkellemesebb hónapok az utazásra a május, és a szeptember közepétől október közepéig tartó időszak. A legesősebb időszak a február és a március. Június és augusztus között nagy lehet a forróság. A nizzai tél enyhe, szinte sosem esik fagypont alá a hőmérséklet, ezért is volt Nizza a 19. században az angolok egyik legkedveltebb szálláshelye, s a nagy hotelek mindmáig ebből adódóan húznak hasznot. Az enyhe időjárás kedvezően hat a bortermelésre is. A turisták szempontjából meg kell említeni továbbá azt is, hogy Nizza strandjai nem homokosak, hanem kavicsosak.

Szélfútta hajjal áll az ifjú pár a Negresco erkélyén, magasan fenn a nizzai Angyal-öböl fölött, és olyan magától értetődő természetességgel élvezi a rózsaszín kupolás Belle Époque Hotel fényűzését, mint mások a napfényt és a szelet. Álmodozva támaszkodnak a mellvédre, szemükkel követve egy vakítóan fehér hajó útját a végtelen kékségbe…
Hát igen, még mindig léteznek ők, s nem csak a regényekben: a gazdagok és a még gazdagabbak, az elegánsak és a szenvtelenek, akiknek szükségük van arra a városra, amelyet Friedrich Nietzsche a szemérmetlen szépség jelzővel illetett. Szinte félvilági hölgy módjára simul bele az Angyal-öbölbe, hullámok cirógatják, pálmafák hűsítik, és pasztellszínű házaival, szelíd fényeivel az itáliai partok hangulatát idézi. Pedig Nizza csak 1860 óta tartozik Franciaországhoz, ám azóta hervadhatatlanul, hanyag bájjal játssza a grande nation dívájának szerepét.
A védett öböl már a görög hajósok figyelmét is felkeltette; a Kr. e. 4. században Nikaia (a győzelemhozó) elnevezéssel települést alapítottak. Kr. e. 14. táján a rómaiak kerítették birtokukba a kikötővárost, akik később Nicoea védelmére erőddé építették ki a mai Cimiez-t (Cemelenum). Majd a szaracénok, longobárdok és gótok következtek, míg végül 1388-ban Savoya grófjainak védelme alá helyezte magát. Megközelítően 500 évig a Savoyai-ház fennhatósága alá tartozott, és csak 1860-ban került (népszavazás eredményeként) vissza Franciaországhoz. Nice az új kormányzat alatt gyorsan népszerű lett, bár nem annyira a franciák, mint inkább az utazás világbajnokai, a britek jóvoltából. Jöttek tehát az angolok – természetesen csak télen, mert nyáron nem utazik az ember -, és az enyhe, egészséges levegőben, virágokkal és pálmákkal körülvéve játszották azt a társasjátékot, amely fogalommá – legendává! – tette Nizzát.

Kocsikorzó az Angol sétányon
Sikeres vállalkozásnak bizonyult a tengerparti körút kialakítása, mely (minthogy angol adományokból épült) a Promenade des Anglais nevet kapta, és hamarosan elegáns fogatok és hintók, királynők és kokottok, szerencselovagok és valódi bárók felvonulási tere lett. Patakokban folyt a krími pezsgő, mert a gazdag orosz társaság és a nemesség tagjai is felfedezték a kék öböl kellemetességeit. Nizza a semmittevés, az élvezet és a gondtalan életöröm színterévé lett, és mindmáig az is maradt.

Moszkvai chips-milliomosok
Ha valaki az Angol sétány valamelyik kis falatozójában üldögél a híres nizzai salátát (salade niçoise) kóstolgatva – paradicsom, peperoni, bab, retek, hagyma, olajbogyó, fokhagyma, tonhal, ajókafilé és sok olívaolaj van benne -, az már magában véve is szórakozás. Noha elegáns fogatok helyett manapság gépkocsikaravánok dübörögnek el előtte, szentpétervári nagyhercegek helyett moszkvai chips-milliomosok zörgetik a dollárbankjegyeket, a hajdani nagyságnak és a modern luxusnak, a nagyvilágban jártas társaságnak és a hivalkodó pénzarisztokráciának ezen sajátos elegye éppoly jellemző Nizzára, mint az idős házaspárok és a félmeztelen szépségek. A 350 000 főnyi lakosú város vonzereje mit sem csökkent az idők folyamán. A nyolc kilométer hosszú parti sétány, melyen a modern gyorséttermek mellett még mindig láthatók filigrán fürdőházikók, a pazar virágpompa, a látszólag itt-ott szeszélyesen felállított székek, ahonnan mintegy páholyból szemlélheti az ember a mindig zsúfolt, nyüzsgő tengerpartot. Az alkony vöröslő fényében elmosódik a horizont éles vonala, és a provence-i dombokról szegfű- és mimózaillatot hoz a langyos esti szellő.
A sétányról közelíthetjük meg Nizza leghíresebb szállodáját, a Negrescót, melyet 1913-ban építtetett a román származású Henri Negresco “a pompa, fényűzés és tobzódás lakául”. A Negresco és a West-End szállók közötti téren található a Masséna-palota; Napóleon hadvezére, André Masséna leszármazottai építtették, és 1919-ben Nizza városának ajándékozták. Azóta múzeum.
Az óváros legszebb színfoltja novembertől áprilisig a virágpiac, de érdemes megnézni a főzelékféléket árusító standokat is, a Cours Saleya hihetetlen bőségben és választékban kínálja mindezeket. Az óvárosban áll Szardínia királyainak egykori palotája (1611-ből), és számos kisebb-nagyobb kápolna és templom, köztük egy hagymakupolás orosz ortodox katedrális is, melyet II. Miklós cár emeltetett, hogy honfitársai az élvhajhász Nizzában se maradjanak saját templom nélkül.
A múzeumok, gyűjtemények értékes anyaggal büszkélkednek, így a Musée Raoul Dufy, a Matisse Múzeum, vagy a Modern Művészet Múzeuma. A lágy dombvonulatok ölelésében a tengerparthoz simuló Nizza, a háttérben emelkedő hegyekkel és különleges fényhatásaival régóta vonzza a festőket, és napjainkban is a Coˆte d’Azur egyik kulturális központja.

Ajándék: Illatszer (a közeli Grasse-ból), mediterrán csemegék.A Place Rossetti fagylaltozójában 90 féle fagylalt kapható.

Helyi ételek: Salade niçoise, tűzdelt szárnyas tőkehal. Socca (lepénykenyér csicseriborsólisztből).