Paraguay

Paraguay

Hivatalos adatok

Hivatalos név:Paraguayi KöztársaságIdőzóna:GMT-05:00
Anyanyelven:República Del ParaguayAutójelzés:PY
Államforma:köztársaságPénznem:paraguayi guaraní (PYG)
Főváros:AsuncionElektromosság:

Főbb városok

Asuncion

Utazási információk

Közbiztonság

Tájékoztatjuk a magyar állampolgárokat, hogy az ország utazás és ott tartózkodás szempontjából “II. Fokozott biztonsági kockázatot rejtő további országok és térségek” kategóriájába tartozik.

Paraguayban közvetlen terrorveszély jelenleg nincs. A külföldieket leginkább érintő bűncselekmények, a lopás, rablás, ami nappal, forgalmas helyen is előfordulhat. Értéktárgyakat, ékszert (gyűrű, értékesebb óra, nyaklánc, karkötő, stb.) látható helyen nem javasoljuk hordani, ahogy nagyobb összegű készpénzt, bankkártyát és más fizetési eszközt sem. A közbiztonság szempontjából problematikus a turisták által látogatott
városközpont, ahol nagyobb tömegek mozognak, a bevásárló központok, illetve napnyugta után a külvárosok, illetve a városok szegényebb
negyedei.

A városi közlekedésben használatos járművek veszélyessége hasonló a hazaihoz. Javasoljuk, hogy inkább taxit, azon belül is inkább CB-rádióval felszerelt rádió-taxikat, vagy a jelzés nélküli, u.n. remiseket használjanak. Ez utóbbiakat a szállodák portáján lehet kérni.

Egészségügy

Paraguayban járványveszély jelenleg nincs. A közkórházakban az alapellátás biztosítása külföldiek számára elérhető áron történik, ám a szolgáltatás nagyon alacsony színvonalú. A balesetbiztosítás gyakorlatilag alig működik. Ha valaki biztosítást szeretne kötni, arra csak a helyszínen van lehetőség, mivel a paraguayi szolgáltatóknak nincsenek közvetlen nemzetközi szerződéseik, mely az ország fejlettségi színvonalával magyarázható.

Az országban működő, külföldiek számára javasolt magán egészségügyi ellátóhelyek színvonala elfogadható és tarifáik gyakorlatilag az európaiakkal azonosak.

Nemzetközi repülőterek

Asunción.

Helyi közlekedés

A közúti közlekedés szabályai alapjában véve azonosak az európaiakkal, ám ezeket a normatívákat Paraguayban is felettébb rugalmasan kezelik.

Külképviseletek

Az országban hivatásos magyar külképviselet nincs. Az akkreditált nagykövetség Buenos Airesben (Argentína) található, ezért az oda
utazóknak a konzuli segítség nyújtása nem megoldott, illetve rendkívüli nehézségekbe ütközik, és hosszabb időt vesz/vehet igénybe. Ezért
javasoljuk, hogy vegyék föl a kapcsolatot az Európai Unió valamely tagállamának helyi képviseletével (javasoljuk a spanyol külképviseletet)
vagy a paraguayi magyar tiszteletbeli konzulátussal.

Asunción – Tiszteletbeli Konzulátus
Felügyelő külképviselet: Buenos Aires
Cím: Asunción Campos Cervera 6030, Asunción
Előhívó: (00)-(595)-(21)
Telefon: 291-947, 291-948, 291-167, 292-821
Ügyelet: (00)-(595)-(981)-400-366 (mobil)
Tiszteletbeli konzul: Tömböly Dénes
Fax: –
E-mail: secretaria@tecnoedil.com.py, dtomboly@tecnoedil.com.py

Buenos Aires – Nagykövetség
Cím: Calle 11 de Septiembre 839, Capital Federal, Ciudad de Buenos Aires
Előhívó: (00)-(54)-(11)
Telefon: 4777-1770, 4778-3130
Ügyelet: 4777-1770
Fax: 4777-1054
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet: Józsa Mátyás
E-mail: secretaria@embhungria.com.ar
Honlap: www.mfa.gov.hu/emb/buenosaires
Akkreditált országok: Argentína, Paraguay, Uruguay és Peru

Buenos Aires – Konzuli hivatal
Cím: Calle 11 de Septiembre 839, Capital Federal, Ciudad de Buenos Aires
Előhívó: (00)-(54)-(11)
Telefon: 4778-3734
Ügyelet: 4777-1770
Fax: 4777-1054
Konzul: Polák Zoltán
E-mail: consul@embhungria.com.ar
Ügyfélfogadás: kedden és csütörtökön: 10.00-13.00
Konzuli kerület: Argentína, Bolívia, Ecuador, Paraguay, Peru és Uruguay

Beutazási feltételek, vámszabályok

Vízumkötelezettség a turizmus céljával beutazók esetében nincs, minden más esetben – munkavállalás, tanulmányok folytatása – vízumkötelezettség áll fenn. Turistaként legfeljebb 90 napig tartózkodhat magyar állampolgár Paraguayban. Amennyiben látogatása ennél hosszabb időre szól, a helyi idegenrendészeti hatóságnál kell a tartózkodás meghosszabbítását kérvényezni. Az ügyintézéssel kapcsolatban közvetlen tapasztalatunk nincs, meghosszabbítási igény még nem merült fel. Noha az eljárás korrekt, de az ügyintézés nehézkes, időigényes, több napot vehet igénybe.

A térség országaiba egyetemlegesen tilos a húskészítmények és nyers hús, valamint zöldségfélék behozatala. Az ilyen termékeket a határon elkobozzák.

Fontosabb telefonszámok

Ország előhívó: 595

Földrajz, gazdaság

Népességi adatok

Lakosság:4 157 000 fő
Népsűrűség:10.20 fő/km2
Nyelvek:spanyol, guaraní.
Népcsoportok:mesztic (92%), indián (5%), európai (olasz, német), japán (3%).
Vallások:római katolikus (97%), protestáns (3%).

Földrajz, természeti adottságok

Terület:406 752.00 km2
Nagyobb települések:Asunción 608 000 (794 000), San Lorenzo 124 000, Lambaré 84
000, Fernando de la Mora 80 000, Puerto Presidente Stroessner 64 000
(110 000), Pedro Juan Caballero 37 000 (80 000).
Legmagasabb pontok:León 1000 m.
Főbb folyók:Paraguay, Paraná, Pilcomayo.
Főbb tavak:Ipoá-tó.

Földrajz

Kisebb, keleti része a Brazil-magasföld 400-700 m magas, lealacsonyodó nyúlványa, amelyet a Paraguay választ el a Grand Chaco Andokig terjedő, északi homokos, mocsaras, quebracho erdőkkel borított síkságától.

Klíma

A nyár decembertől március elejéig tart, váltakozva forró és párás. A napsütés, az ibolyántúli sugárzás nagyon intenzív.

Gazdaság

Egy főre jutó GNP: 1 340 USD

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »