Petronell-Camuntum

Petronell-Camuntum

Donau Niederösterreich

Tourismus GmbH
Schlossgasse 3
A-3620 Spitz/Donau
Tel. +43(0)2713/300 60-60

Fax +43(0)2713/300 60-30
urlaub@donau.com

www.donau.com

Az egykori római település helyén épült Petronell-Carnuntum. Petronell a Duna partján található, és a római birodalom legészakibb tartománya fővárosának, Carnuntumnak a maradványait tárták ezen a helyen fel.

Az i.sz. 6. évben Tiberius, a későbbi császár egy védfallal megerősített téli táborhelyet hozott létre Carnuntumban – ezzel az intézkedésével a későbbi jelentős római nagyváros alapjait fektette le. A látogatókat korhűen restaurált és újra felépített épületek, illetve az egykori városlakókról és nagyszabású ünnepségeikről szóló szórakoztató történetek csábítják időutazásra abba az elfeledett korba, amikor Carnuntum még a világtörténelem része volt.

Ez azonban még csak a kezdet. 2011-ig minden évben egy-egy újabb megnyitott épület, kert járul majd hozzá, hogy a város régi fényében csilloghasson. Látogatóink munka közben tekinthetik meg a romok között dolgozó régészeket, amint egy újabb pompás épületet vagy kertet rekonstruálnak – a legtöbb esetben olyan technikával, amelyet már 2000 évvel ezelőtt is ismertek. A legmodernebb animációknak köszönhetően hamarosan azokban a városrészekben is sétálhatnak a vendégek, amelyek ma még a föld alatt fekszenek.

Niederösterreich-Werbung GmbH
Niederösterreichring 2, Haus C

 3100 St. Pölten
+ 43 02742/9000-19800

+43 02742/9000-19804
office@noe.co.at
www.niederoesterreich.at

További információk Magyarul:

Osztrák Nemzeti

Idegenforgalmi Képviselet

06 80 012 726

informacio@austria.info

www.austria.info

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »