Ráckeve

Ráckeve

Ráckeve a bronzkor óta lakott település, a Csepel-sziget déli csúcsán. A település gazdag kultúrtörténeti és idegenforgalmi látnivalókban bővelkedik. 1698-ban az egész Csepel-sziget, így Ráckeve is a győztes törökverő Savoyai Jenő birtokává lett. Első virágzása a magyar, szerb vegyes lakosság betelepülésével kezdődött 1440 körül. A várost ekkor kezdték el Kis-Kevének nevezni, majd később Rác-keve (rác=szerb) nevet kapta. A gazdag szerbek 1487-ben építették meg azt a Boldogasszony Templomot, amely ma is Ráckeve egyik építészetei különlegessége.

A látnivalók közt kiemelkedő helyet foglal el többek között az Európában egyedülálló szerb Nagy Boldogasszony-templom, a Savoyai Eugen herceg által építtetett 1702-ben elkészült barokk kastély, Szász Gyula horganyötvözetből készült Árpád szobra.

A legelső világi barokk kastély Magyarországon. Savoyai Jenő herceg építtette a bécsi Belvedere építészének, J.L. Hildebrand tervei alapján. Alaprajza a francia Vauy-le Vicomte-i kastélyra, míg az épület maga a bécsi Rennwegen álló Belveder palotára hasonlít. Homlokzati részletei olasz hatást tükröznek. Az épület hangulatos belső udvart zár közre. A herceg halála után (1736) a birtok a koronára szállt.

A kastély a XIX. században elvesztette funkcióját; volt raktár, magtár és az 1960-as években az összedőlés fenyegette. Az 1970-es években megkezdett helyreállítás korabeli tervrajzok híján analógiákra és a megmaradt elemekre támaszkodott.

Az épület jelenleg kastélyszállóként üzemel. A reprezentatív belső térben konferenciákat, rendezvényeket tartanak. A kastély zárt udvara egész évben kedvelt helyszíne különböző fogadásoknak.

Szerb templom:

Magyarország egyetlen gótikus stílusú szerb temploma. Belső falait késő középkori balkáni stílusú freskók díszítik. A templom szentélyét a hajótól elválasztó ikonosztáz gazdag barokk alkotás, a XVIII. századból származó, magas művészi színvonalú ikonokkal és fafaragványokkal. Két oldal kápolnája, a Szent János-, illetve a Kozma és Damján-kápolna a XVI. század elejének alkotása.

Református templom:

Egyszerűségében szép neogótikus templom, a hitélet mellett ma hangversenyeknek is otthont ad.

1909 és 13 között épült fel a mai impozáns méretű, neogót templom, a szentesi Dobovszki-cég (Dobovszi József) tervei szerint. A templomot a tiszakécskeiről mintázták, annak tökéletes mása. A jelenlegi karcsú templom a városkép egyik meghatározó eleme. Tornyával nyugat felé néz. A Duna felőli oldalon, négyszögletesen záródó szentélyben végződik

A Keresztelő Szent Jánosról elnevezett templom copfstílusú, egyhajós, egyszerű épület, tornya a homlokzatba simul.
Belső seccoi Patay László Ráckevén élt, Munkácsy-díjas festőművész alkotásai.

Az Aqualand területén található, 1040m mélységből feltörő 52 c-os gyógyhatású termálvízet az ANTSZ keretében működő Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság főigazgatója – tekintve, hogy hőmérséklete a meghatározott 30c fokot és ionösszetétele az 1000 mg/liter határértéket meghaladja – termál ásványvízzé, a 2007. év folyamán lezajlott hosszú kutatómunka és laboratóriumi vizsgálatok alapján 2007. december 06-án gyógyvízzé nyilvánította.

A ráckevei gyógyvíz a nátrium magas hidrogénkarbonát tartalma, hőfoka miatt mozgásszervi problémák esetén nyújt segítséget.

Biológiai hatásai:
Kitágítja az ereket, az így kialakult vérbőség javítja a helyi anyagcserét, gyorsabban hatnak a szövetek számára hasznos anyagok érkezését és gyorsítja a szervezet számára nem kedvező anyagok – pl. gyulladásos termékek – eltávozását. A szervek vérbősége szintén javítja a szervek anyagcseréjét, működését. A meleg hatására az izomzat tónusa csökken, ennek következtében a fokozott izom tónus okozta fájdalmak mérséklődnek, az érintett izületek mozgáspályája javul. A meleg hatására fellazul a kötőszövet is, s ez is – megfelelő tornakezelés mellett – javítja, növeli az izületi mozgást.

A nátrium hidrogén-karbonátos konyhasó – elsősorban a konyhasó ionok elektromos töltésüknél fogva a bőrön megtapadva ingerlik, aktivizálják a szervezet védekező immun- rendszerét. A kémiai analízisben a nyomelemek közül a metabórsavat és a metakovasavat mutatták ki. A metabórsavnak a csontképzésben van szerepe, hiánya esetén a kalcium és magnézium ürítés fokozódik, amely növeli a csonthiány esélyét. A metakovasav biológiai hatására vonatkozóan kevés irodalmi adat áll rendelkezésre. Egyes vélemények szerint elsősorban a bőrre hat, javítja a bőr regeneráló és ellenálló képességét, csökkenti a bőrviszketést, a bőrt feszesebbé teszi. Egyes irodalmi adatok a metakovasavnak gyulladáscsökkentő hatást is tulajdonítanak.

A biológiai hatásokat figyelembe véve a következő esetekben javasolt a fürdőkúra:
Porckorong bántalom, gerinc kopásos megbetegedés, végtagizületi kopás, idült lágyrész reumatizmus, ín gyulladás, ínhüvelygyulladás, nyálkatömlő gyulladás, szalag gyulladás, idült izületi belhártyagyulladás, idült tenisz vagy golf könyök, csontok mészhiánya, idült petefészek gyulladás, idült méh körüli gyulladás, idült prosztata gyulladás, idült bőrgyulladás, pikkelysömör. Izületi mozgáspálya beszűkülés előkezelése, műtétek és sérülések utókezelése.

A fürdőkúra ellenjavallatai:
Elégtelen, szabálytalan szapora szívműködés, szívizomelhalás után 3 hónapig, gyakori szív koszorúér megbetegedés, nehezen beállítható magas vérnyomás, visszérgyulladás, heveny mozgásszervi megbetegedés, heveny belső szervi megbetegedés, csontvelő gyulladás, tuberculosis, rosszindulatú daganatos megbetegedés, lázas megbetegedés, hőemelkedés, izomgyengeséggel járó izombetegségek, sclerosis multiplex heveny állapota, fertőző megbetegedés, elmebetegség, előrehaladt arteriosclerosis, leromlott általános állapot, vizelet vagy széklettartási képtelenség.

A fürdőkezelés időtartama maximum 30 perc.

Az Aqualand egész évben igazi élményeket kínál a család minden tagjának!

Az egyedülálló Élménymedence-rendszer a kényeztetés kedvelőinek, a kikapcsolódni és ellazulni vágyóknak egyaránt kellemes és maradandó élményeket kínál. De sem a gyermekek, sem a vízi sportok szerelmesei nem unatkoznak nálunk! A szigeten kialakított hangulatos bár területén, vagy akár a termálvízben üldögélve is elfogyaszthatjuk kedvenc koktélunkat. A vízi bárban garantáltan kikapcsolódhat egy forró nyári napon! A víz alatti vízsugár masszázs, vagy a tangentor kezelés, valamint a nyakdögönyözők segítségével felfrissülhet minden porcikája.

Itt található:
Vízigomba
4 db pezsgőágy
termál medencék
4 db óriás csúszda: Black hole, Hullám csúszda, Kamikaze, Ufo csúszda

A létesítmény fedett fürdőjében egész évben változatos lehetőségekkel várjuk vendégeinket! Felnőttek és gyermekek egyaránt élvezhetik a fedett medencék adta lehetőségeket.
A négysávos feszített víztükrű úszómedence mellett, gyermekmedencével, valamint 38 °C-os élménymedencével várjuk a kikapcsolódni és sportolni vágyókat.
Fürdőnkben úszásoktatással, gyógyúszással és nyári úszótáborral is várjuk a gyermekeket. A legkisebbek tanítását, valamint úszáskészség fejlesztését szakképzett úszásoktatók végzik.
Az élménymedencében töltött páratlan perceit töltse el még emlékezetesebben! Élvezze kedvenc futballcsapatának meccseit, a legnevesebb sporteseményeket és a különböző tévé műsorokat az élménymedence mellett elhelyezett kivetítőn!

Fedett fürdő medencéi:
Négy sávos feszített víztükrű úszómedence (27 °C)
Gyermekmedence (32 °C)
Élménymedence 38 °C-os gyógyvízzel (tangentoros kezeléssel, vízköpőkkel, buzgárokkal, kivetítővel)

Vitál Központban aromaterápiás, gyógynövényes szaunák, gőzkabin, kültéri 38 C°-os gyógyvizes medence, tepidárium (relaxációs szoba fűtött csempeágyakkal), kneipp-kúra biztosítja az igazi kikapcsolódást.

Az Aqualand masszázs szalon légkondicionált helyiségekben, okleveles, tapasztalt masszőrökkel várja kikapcsolódni vágyó vendégeit.
Svédmasszás
Frissítő masszázsok
Manikűr, pedikűr
Paraffinos kéz- és lábápolás
SPA ápolás
Kozmetikai kezelések
Exkluzív bőrfiatalító kezelések

A kedvező földrajzi, természeti sok nyaralót, kirándulót vonz a környékre. A Ráckevei Duna, mely átszeli a várost, sajátos lüktetést ad a településnek, kiváló lehetőséget biztosít a vízi sportok, a horgászat szerelmeseinek.
A település közepén híd kapcsolja az újtelepi részt az óvárosihoz.
Ráckeve kulturális rendezvényei:Ráckeve kulturális kínálatát a sokszínűség jellemzi. Megtalálhatók folklórfesztiválok, komolyzenei koncertek és események, kiállítások, gasztronómia és szórakoztató rendezvények. A pezsgő, gazdag kulturális élet egész évben várja az idelátogató vendégeket, nyáron inkább szabadtéri fesztiválokkal, míg ősztől tavaszig a kiállításokkal, és komolyzenei koncertekkel.
Legkiemelkedőbb esemény a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár, mely minden évben augusztus 12-22. között kerül megrendezésre 20 ország részvételével. A fesztivál kínálatában színpadi bemutatók, népzenei koncertek, menettáncos felvonulás, táncházak, fesztiválklub, gálaműsor, kiállítás, szabadtéri színházi előadások, kézműves- és képzőművészeti foglalkozások szerepelnek. Ráckevén szinte egyedülálló Vízikarnevált rendeznek minden év augusztus 19-én este. A Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál keretében életre kel a Kis-Duna, a lampionokkal díszített, programokkal tarkított hajók és csónakok felvonulását egy nagyszabású vízparti party zárja.
A folklórprogramok között meghatározó szerepet tölt be az Országos Nemzetiségi Fesztivál, ahol a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozó együttesek táncaival, hagyományaival találkozhat a látogató. A fesztivált minden évben, április utolsó hétvégéjén tartják.
Pünkösd hétfőjén kerül megrendezésre Ráckeve néptánc csoportjainak közös gálaműsora, mely az alkalomhoz illően a Pünkösdölő nevet viseli.
A város komolyzenei életének egyik legfontosabb színtere a Savoyai kastély. Júliusban itt rendezik meg a Ráckevei Zenés Kastély Fesztivált, ahol a több százéves tölgyfa árnyékában ismert dallamok csendülnek fel. A kastélyban minden évben Barokk estet és Karácsonyi koncertet is tartanak. Megközelítés: Budapesttől 47 km-re található a Ráckevei-Duna ág vagy másik nevén a Kis-Duna partján. Az ide utazni szándékozó a Budapest-Közvágóhídról induló HÉV-vel körülbelül 70 perc alatt érkezhet a városba. Közúton az M0-ás körgyűrűből elágazó Csepel-szigeti lejáróknál (Halásztelek, Szigetszentmiklós) térhet rá az autós a szigeten végighúzódó, a településeket láncszerűen összefogó belső útra. Az alföldi területek felől a Budapest-Baja országútról Kiskunlacháza peregi részén leágazó úton lehet Ráckevére eljutni. A Budapestről vagy Szigethalomról induló Volán autóbuszjáratokkal is elérhetjük e szép dunaparti várost.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:   www.rackeve.hu

 www.csodasmagyarorszag.hu/tourinform

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »