Sirok

Sirok

Sirok fölé emelkedő, természetvédelmi területhez tartozó Várhegy tetején egy várrom áll, mely kedvelt kirándulóhely, hiszen innen pompás kilátás nyílik a Mátra és a Bükk vonulataira.
Ezen a településen, elsősorban a Széchenyi utcában, barlanglakásokat is találunk, melyek a régmúltat idézik.
A falu fő utcájában érdekes látnivaló a Bükk hegység falvaiban egykor elterjedt, riolittufába vájt barlanglakások sora.
A közelben található két érdekes sziklaképződmény a “Barát” és az “Apáca” nevet viseli.Országos jelentőségű természetvédelmi terület a Nyírjes-tó, s mellette a tőzegmohaláp. Legértékesebb növénytársulásai között több jégkorszaki fajt is találhatunk, amelyek itt vészelték át a klímaváltozást. Értékes sajátos mikro-és makroszkopikus állatvilága, gazdag csiga és kagylófaunája van. Vörös Könyves állatfajai a nappali pávaszem, a kardospille és a fecskefarkú lepke.
Két év múlva, uniós támogatással az ország leglátványosabb sziklavára lesz a Siroki Vár. Hamarosan megkezdődhet az összességében 356 millió forintos turisztikai fejlesztés, a „Végvárak világa” Sirok, barlangvár turisztikai központ. Így hazánk egyetlen barlangvára idegenforgalmi attrakcióvá és a tájházban kialakításra kerülő turisztikai központtal a középkori végvári élet hiteles bemutatóhelyévé válhat.

A községtől 1 km-re áll a 296 m magas Várhegyen a romjaiban is lenyűgöző látványt nyújtó vár. A környékbeliek ajkán ma is Darnó váraként élő erődítmény története az Árpád-korban kezdődött. A Bohr-Bodon család építette a tatárjárás után, a fellegvár alatt bonyolult, ma is járható kazamatarendszer található. Előbb a törökök elleni harcokban, majd a kuruc háborúkban játszott szerepet. A XIX. század közepéig lakták, azóta a külső vár szinte teljesen elpusztult.
A vártól néhány percnyi járásra érdekes, 6-8 m magas sziklaalakzatok sorakoznak (Barát és Apáca sziklák, Törökasztal stb.)

A siroki barlanglakásokat a múlt század első harmadában vágták a külön ezzel foglalkozó kőfaragók. A barlanglakásokban olyan szegény emberek családjai éltek, akik tavasszal elszegődtek summásnak, így nyáron ezeket csak az öregek és a gyerekek lakták. A barlanglakások általában egy helyiségből álltak. A mindenütt jelen lévő követ a berendezés során is hasznosították, a vájható kő alkalmat adott arra, hogy ülő- és fekvő padkákat képezzenek ki a falak mentén.
Országos jelentőségű természetvédelmi terület a Nyírjes-tó, s mellette a tőzegmohaláp. Legértékesebb növénytársulásai között több jégkorszaki fajt is találhatunk, amelyek itt vészelték át a klímaváltozást. Értékes sajátos mikro-és makroszkopikus állatvilága, gazdag csiga és kagylófaunája van. Vörös Könyves állatfajai a nappali pávaszem, a kardospille és a fecskefarkú lepke.

További információk:

www.sirok.hu

www.csodasmagyarorszag.hu/tourinform

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »