Gízai piramisok

Gízai piramisok

Gízai piramisok néven három piramist értünk: az egyiptomi Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz építményét. Maga a teljes piramismező a három nagy piramison kívül magába foglalja a hozzájuk tartozó halotti templomokat, kisebb piramisokat, köztük I. Hotepheresz, I. Merititesz és Henutszen királynék piramisát, a Nagy Szfinxet Hafré és Menkauré völgytemplomait, és más, a halottkultusszal, illetve az építkezéssel kapcsolatos épületeket.

A három legnagyobb piramist Kr. e. 2600 és 2500 között építették, melyek közül Kheopsz piramisa az ókori világ Hét Csodájának az egyike.

Gíza a mai egyiptomi főváros, Kairó közvetlen közelében helyezkedik el. A gízai piramisok egy lokális mészkőplatón, a Mokattam-fennsíkon állnak, ami a IV. dinasztiában és az azt megelőző időkben kőbányaként funkcionált. A kőbányászat az elmúlt 4500 év folyamán is megmaradt a fennsíkon, de már csak a kész épületek kitűnően megmunkált és könnyen hozzáférhető anyagát bányászták ki. Gíza nemcsak a piramisok és komplexumaik, hanem a könnyű megközelíthetősége miatt elsődleges turistacélpont volt már az ókorban is.

A gízai piramisok a IV. dinasztia alatt, kb. i.e. 2575–2465között épültek. Elsőként a legnagyobb, az egyiptomi piramisok küzül a leghíresebb, Kheopsz fáraó (Hufu) piramisa épült meg. Ezután következett Kheopsz fáraó fiának, Kephrén (Hafré) fáraónak a sírja. Végül megépítették a gízai piramisok közül a legkisebbet, amelyet Kheopsz unokájának, Mükerinosz (Menkauré) fáraónak emeltek. A gízai piramisok egy mészkőplatón, a Mokattam-fennsíkon állnak, ami a IV. dinasztiában és az azt megelőző időkben kőbányaként funkcionált. A kőbányászat az elmúlt 4500 év folyamán is megmaradt a fennsíkon, de már csak a kész épületek kitűnően megmunkált és könnyen hozzáférhető anyagát bányászták ki. Gíza nemcsak a piramisok és komplexumaik, hanem a könnyű megközelíthetősége miatt elsődleges turistacélpont volt már az ókorban is. Kairóból busszal, illetve közelsége miatt taxival közelíthető meg. Turistáknak teveháton is szerveznek kirándulásokat a gízai piramisok megtekintésére.

gízai piramisok közül legkorábban Kheopsz fáraó (Kr. e. 2545 körül lett uralkodó) piramisa épült. Kheopsz piramisa az egyiptomi piramisok között is egyedülálló, felülmúlhatatlan építmény. A fáraó neve egyiptomi nyelven Hnum-Hufu(i), vagyis ,, Hnum véd engem”, a Kheopsz a név görög megfelelője. Fia Khephrén és az ő fia, Mükerinosz piramisai is el-Gízában állnak. A gízai piramisok mérete lenyűgöző. A Kheopsz piramis 138 méter magas, eredetileg 147 méter volt. 2,5 millió, egyenként 2,5 tonnás faragott mészkőtömbből építették. Az építők hihetetlen pontossággal dolgoztak Kheopsz fáraó piramisán. A mesterséges sík terasz, amelyre építették, a vízszintestől 2 centiméterre tér el. A piramis tájolása tökéletes csillagászati ismeretekre utal, alapjának négy sarka a négy égtájat mutatja, (pár fok eltéréssel), egy-egy oldala 230,4 méter hosszú. A bejáratot az északi oldalon helyezték el, az asztrális túlvilághit tanítása szerint az égbolt északi pólusának régiójába kell eljutni a léleknek, hogy a csillagok közé jusson. A túlvilági út megtételéhez egy cédrusfából készült, 43,6 méter hosszú csónakot készítettek melyet a régészek 1954-ben találtak meg egy kamrában. Feltételezések szerint egész kísérőflottányi hajót állítottak ide. Az északi oldalon 18 méter magas bejáraton jutunk be az alacsony, szűk folyosóra, amelyen a 46,6 méter hosszú nagy galériába jutunk. Kheopsz fáraó halotti kamrája 42,7 méterre van a föld felszíne fölött, amelyben egy üres gránitkoporsó áll. A piramis keleti oldalához csatlakozott a halotti templom. Kisebb piramisok is láthatók a keleti oldalon, melyek közül az egyik a fáraó feleségéé lehetett. A piramisokat feltehetőleg kirabolták, ezért gyakran máshová temették az uralkodó holttestét. Az egyiptomi piramisok megismételhetetlensége bizonyítja, hogy magas szintű ismeretanyaggal, fejlett kultúrával rendelkező nép építette őket. A gízai piramisok az Egyiptomba látogató turisták legkedveltebb célpontja.

További információk:  www.egyiptom.lap.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »