Vértesszőlős

Vértesszőlős

Az Európában legkorábban megtelepedett emberfaj is élt itt. A későbbi korokban is lakott volt a környék, bronzkori, római kori, avar kori leleteket tártak fel a közelben. A község első írásos említése 1244-ből származik, ekkor királyi vincellérek laktak a településen. Elnevezése az itt folyó szőlőművelésre utal.
A falu a XV. században a tatai várhoz tartozott, majd 1543-ban a török támadások miatt teljesen elpusztult. A közel 170 évig lakatlan terület csak a XVIII. század elején kezdett benépesülni. Ekkor került az Esterházy család birtokába, akik 1731-ben szlovák lakókat telepítettek a faluba. 1878-ban tűzvész sújtotta a falut, mely újjáépítése során nyerte el mai arculatát. Lakói már a XX. század elejétől a szomszédos szénbányákba, valamint az ezekre épülő ipari üzemekbe jártak dolgozni. 1964-65-ben kőbányájában találták meg a közel félmillió éves előember tarkócsontját, lakhelyét és pattintott kőeszközeit. Az 1990-es évektől kertváros jellegű fejlődés figyelhető meg.

A település megközelíthető közúton: az M1-es autópályán vagy az 1-es úton Tatabánya Kertváros után 2 km; vasúton: a
Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon.

További információk:

www.vertesszolos.hu

www.csodasmagyarorszag.hu/tourinform

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »