Északon a Balaton határolja, keleten Siófok, délen Balatonendréd, nyugaton Szántód a szomszéd település. A lakott terület legmagasabb pontja a 176 méter magas Kőhegy.
A város területe évezredek óta lakott, a régészeti feltárások során számtalan őskori, bronzkori, kelta, germán és római lelet került elő. A legkiemelkedőbb régészeti emléke az avar kori temető, amely a Kárpát-medence legnagyobb és egyedülállóan gazdag leletanyaggal rendelkező avar kori lelőhelye.[5]
A város neve először 1082-ben tűnik fel Scamard alakban egy határjárási iratban, majd 1171-ben Zamardként egy hiteles oklevélben. Nevét a 13. századtól Somárd, Somárdi, majd a 18. századtól Szamárdi alakban írták. Zamárdiként először egy községbírói számadásban szerepelt 1828-ban.[6]
Az avar kor utáni következő meghatározó időszak a honfoglalás utáni korra esik. A település első okleveles említését 1082-ből ismerjük, ezt követte a teljesen hitelesnek elfogadott, III. István magyar király 1171-es oklevelében való említés. Az ősi falu a fontos útvonal mellé települt Egyházas-Zamárd lehetett.[5]
A 16. században a török pusztítása megpecsételte az egykori falvak sorsát. 1594-ben a török lerombolta Egyházas-Zamárd templomát, házait. A templom helyén ma egy négyméteres tölgyfakereszt áll.[6] A környék hosszú időre elnéptelenedett. A település újjáélesztése az 1730-as évektől kezdve Grassó Vilebald tihanyi apát és utóda, Lécs Ágoston nevéhez fűződik: a környező és távolabbi megyékből 42 jobbágycsalád költözött ide.[6] 1774-ben megépült Zamárdi temploma is.[5]
A lakosság fő megélhetési forrása az ezt követő évszázadokban a föld- és szőlőművelés, az állattenyésztés és a halászat volt. A mezőgazdaság egészen az 1960-as évekig meghatározó maradt, amikor is megkezdődött a Balaton idegenforgalmi hasznosításának új korszaka.[5]
1861-ben megépült a déli vasútvonal, amely jelentős mértékben hozzájárult a térség fejlődéséhez.[6]
1939-ben, Lengyelország lerohanása után itt létesült az első gimnázium és líceum a Magyarországra menekült lengyelek számára. 1980-ban emléktáblát avattak az egykori iskolaépület falán, amelyben akkor a Fővárosi Gyermekotthon és Általános Iskola működött.[7]
A település 1927-ig kisközség, ekkor alakult nagyközséggé, vagyis ettől kezdve tartott önálló jegyzőt. 1950-től önálló tanácsú község volt, 1970–1990 között Balatonendréddel közös tanácsot alkotott, melyet 1989-ben nagyközségi tanáccsá nyilvánítottak. 1990-től önálló önkormányzata van, nagyközségi címét megtartva 2008. július 1-jén kapott városi címet.
1997-ig Zamárdi része volt Szántód is, amely azonban 1995-ben népszavazáson az önállóság mellett döntött.[8]
A fürdőélet az 1910-es években kezdődött el. 1913-ban megalakult a Balatonzamárdi Fürdőegyesület,[6] a fürdőtelep látványos fejlődése pedig az 1930-as években indult meg. Napjainkban Zamárdi a balatoni idegenforgalom egyik fellegvárának számít. A regisztrált vendégéjszakák száma meghaladja a 300 000-et.
Nevezetességei
Szamárkő
A város egyik legfőbb nevezetessége a Szamárkő. A Szamárkő a város nyugati végén, a Kiserdő szélén található. Az erősen lekopott, hullámos felszínű sziklán vályúszerű mélyedés, ennek végén pedig „tűzgödör” látható. A sziklához délről kör alakú, faragott kő támaszkodik. A közelben álló kisebb kövön pedig két nyom látható.
A kő helyben képződött a vulkáni utóműködés idején. A mélyből feltörő gőzök és gázok, a forró víz és az ebben lévő ásványi anyagok cementezték össze a homokot szilárd kőzetté. A szürke homokkőben megkövült csigák láthatók.[
A képződményhez több legenda is kapcsolódik. Az egyik szerint erre járt a gyermek Jézus Szűz Máriával és Szent Józseffel szamárháton. A kő mellett elmenve, a szamár odakapott a szikla oldalán kinőtt fűcsomóhoz, ezért lett a kő neve Szamárkő. A kisebb kövön látható két nyom pedig Jézus lábnyoma és a szamár patájának nyoma. Más legendák pedig arról szólnak, hogy a követ a tihanyi tűzhányó vetette mostani helyére, vagy éppen a vízözön hagyta ott. Egy régebbi balatoni ismertető szerint pedig a Szentföldről hozták a keresztes lovagok.
A Szamárkő ősi áldozati helynek számít. Évezredekkel ezelőtt egy ismeretlen nép „termékenység-varázslatot” mutatott be a kő körül bizonyos szertartások között. A pogány isten-anya és a napisten tiszteletére terményeket, állatokat áldoztak fel, égettek el annak érdekében, hogy bő termésük és sok állatuk legyen. Később a kelták is használták a helyet, és a kő körül földvárat építettek. A honfoglalás óta a kő határjelként szerepelt.
A településtől délnyugatra emelkedik a szép környezetű, kiváló szőlőtermő és csodás panorámát nyújtó magaslat, ahol egy kőkereszt mellett borospincék és hétvégi házak találhatók. A kirándulóúton megközelíthető Kőhegy tetején található kilátóból gyönyörű panoráma tárul elénk. A 2000-ben, a Millenium emlékére épült kilátó helyén egykoron a tihanyi apátság présháza állt egészen 1948-ig. A második világháború utáni események azonban ezt a régi épületet sem kímélték: anyagát széthordták, így megsemmisült.
A Kőhegyet már a kelták és a rómaiak is lakták. A kelta korból származó urnatemető leleteit a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi. A rómaiak villákat építettek a hegy nyugati lábánál, amit a máig napvilágra kerülő épületmaradványok bizonyítanak.
A Kőhegyre a Zamárdi vasútállomásról induló sárga jelzésű túraútvonalat követve juthatunk fe
A Fő utcában található római katolikus templom 1771 és 1774 között épült barokk stílusban. Az oltárkép, a szószék és a keresztelőkút műemléknek számít. A templom nyaranta hangversenyek helyszíne, búcsúja szeptember elején van (Kisboldogasszony). A templom előtt kőkereszt áll, amely 1862-ből származik. Mögötte Nepomuki Szent János szobra áll egy falazott fülkében, amely szintén műemlék.
2010 júniusában itt szentelték fel Magyarország és Közép-Európa egyetlen francia barokk hangzású orgonáját Kocsi György plébános fáradozása nyomán. Az orgonát a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft. építette Bertrand Cattiaux világhírű francia orgonaépítő közreműködésével. Az orgona intonálását személyesen Cattiaux végezte.[
A francia barokk zenei műveket korábban nem lehetett eljátszani kompromisszumok nélkül Magyarországon a német típusú orgonákon, mert ezeken nem szólaltak meg az eredeti hitelességgel. A templomban található hangszeren más a sípok viselkedése, elhelyezkedése és megszólaltatása. Keskenyebbek és rövidebbek a billentyűk. Felépítését tekintve a barokk stílusra, a 17. és 18. század első felének stílusára készült.[
Ezt megelőzően évtizedekig nem volt orgona a Zamárdiban található templomban. A második világháború alatt az oroszok megfigyelőpontot alakítottak ki a templomtoronyban, az orgonaszekrényt elégették, a sípokat magukkal vitték, a hátrahagyott darabokat pedig a helyi iskolások vitték el
A Fő utcában található tájház berendezése egy 19-20. századi jómódú parasztcsalád életkörülményeit mutatja be. A kiállított használati tárgyak zöme a helyi helytörténeti gyűjteményből származik. A ház mögött egy zsúpfedeles pajta található.
A tájház a Balaton-vidék jellegzetes népi építészeti jegyeit tükrözi, és a mestergerendába bevésett évszám tanúsága szerint 1847-ben épült. Oszlopos tornáccal és nádtetővel rendelkezik. Az épületet a Zamárdi Községi Tanács 1974-ben vásárolta meg, majd az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség állította helyre eredeti formájában 1975 nyarán. 1977-ben nyitották meg a látogatók előtt. A tájház a nyitvatartási időn kívül bejelentkezéssel is látogatható
További információk: www.zamardi.hu www.csodasmagyarorszag.hu/tourinform
