Ásatások alapján ismert, hogy már a kőkor népe otthonra talált itt. A római korban Pannónia egy kisebb, de jelentős települése volt. Egy III-IV. századból való római villa nyomait 1937-ben tárták fel. Az épület valószínűleg egy nagybirtok középpontjához tartozott. A villától keletre egy téglasír is előkerült, ami elpusztult ugyan, de ugyanezen a helyen később még négy téglasírt tártak fel.
1091-ből származik az első írásos feljegyzés Hosszúhetényről, amely a pécsváradi apátsághoz való tartozását igazolja. Árpád-kori okmányokban Villa Heten, illetve Hetyn néven említették. A török kiűzésekor írták le mai elnevezését, a Hosszúhetényt. Védett fekvésének köszönhetően aránylag könnyen átvészelte a hódoltságot, ezért megőrizte színtiszta magyarságát és katolikus vallását. Német családok csak a múlt század második felében jelentek meg nagyobb számban. Ők főként iparosok voltak. A falu középkori temploma helyén 1733-ban kezdték építeni az új, barokk stílusú római katolikus templomot, melyet 1740-ban szenteltek fel Szent Miklós tiszteletére. A Zengő oldalában álló Száz Mária kápolna 1907-ben épült.
Hosszúhetényben ígéretesen fejlődik a falusi turizmus, hiszen több család is kínál szállást, üdülési lehetőséget, programokat az ide érkezőknek. A falu szépsége, festői környezete, jó levegője, szívélyes lakói és a kitűnő helyi bor sok vendéget csábít Hosszúheténybe. A Hosszúhetényi Népi Együttes, az Ifjúsági Fúvószenekar és a Daloskör számos helyre elvitte már a település jó hírét. A gyönyörű hetényi népviseletet, többek között, a hetényi szüret alkalmával csodálhatjuk meg.
A település nevezetességei:
– A hosszúhetényi tájház
– Borbélyműhely
– Üvegkiállítás
Bocz Árpád 20 éven keresztül tudatosan gyűjtötte és gyarapította gyűjteményét hetényi és baranyai tárgyakkal, mindennapi életéhez kapcsolódó használati eszközökkel, textíliákkal, ruhaneműkkel.
Tárgyi és műemléki védettség alatt álló tájház, mint Baka féle népi porta, 1990-ben kapott országos védettséget. A hosszúhetényi építkezés sajátosságait ma már csak a tájház viseli. A szalagtelken álló lakóházat, nyitott lábas pajtát valamint a kukoricagórét és a disznóólakat az 1860-as években a Baka család építtette. Az istálló 1920-as években készült.
A ház udvari tornácos, nyeregtetős, hódfarkú cseréppel fedett. Oromfala vakolatdíszes. A hosszú faoszlopos tornácról a két konyhába nyílik bejáró. Az első rakott tűzhelyes konyhából balra közelíthető meg az ún. tiszta szoba, jobbra egymás után két szoba. Az ezek után következő második konyha a szobából és a tornácról, egyaránt megközelíthető. Ez a konyha szabadkéményes, kemencés eredeti állapotában maradt meg és még ma is működőképes.
A Dél-Dunántúlon egykoron működött fazekas/gölöncsér műhely számos reprezentáns darabja is megtalálható. Melyek Pécsvárad, Mecseknádasd, Óbánya, Szászvár, Magyarhertelend stb. műhelyeiből származó cserépedények. Különösen értékes a 18-19. század fordulójáról, a talpas pohár és a pálinkásüveg, melyek a Kelet-Mecsek egykori hutáinak termékei.
A tiszta szobában található a híres hosszúhetényi viselet a keresztelő ingtől a halálra való ruháig. Az épület és a benne lévő tárgyak jól tükrözi az egykor benne élt emberek életmódját.
A nyitott lábas pajtában számos szerszám és mezőgazdasági eszköz kapott helyet. A talajművelés eszközei (ekék, borona) az állattartás szerszámai (kettes igák, borjak szopás gátlója), szőlőművelés eszközei (faprés, szőlődaráló) is láthatók. Egyedülálló az első magyar mezőgazdasági gépgyár terméke a „Röck”-féle cséplőgép, mely szintén a lábas pajtában található, és üzemképes.
A Szántó család 1939-ben épített új lakóházat a Kossuth utcában egy üzlethelyiséggel, mely több mint hatvan éven át borbélyműhelyként üzemelt.
Az eredeti bútorzattal és eszközökkel berendezett műhelyt,- a családdal kötött megállapodás alapján – az önkormányzat 2009. júniusától megnyitotta a látogatók előtt. A Szántó-Szauer borbélydinasztia első tagja Szauer Mihály (1868-1913) még a XIX. Században kezdte meg működését a faluban. Fia Szántó Márton (1894 – 1966) követte a szakmában, majd az 1921-ben született unoka, János is a nyomdokaiba lépett.
A műhely bútorzata, a székek jó állapotban maradtak meg, az üveges szekrényekben kézi hajvágók, borotvák, borotvaszappan, Pitralon hajszesz, hajolaj szóróval, foghúzók, pamacsok láthatók. A régi hajszárító, meleg dauer gép, ondoláló vas is érdekességek, melyek formái alig hasonlítanak a ma használatos eszközökre.
Az üzletben nyitvatartási idő nem volt meghatározva, bárki betoppanhatott – jellemzően az esti órákban, munkája végeztével – a mester mindig rendelkezésre állt. Esténként petróleumlámpa világa mellett vágta a hajakat, borotvált, s elbeszélgetett vendégeivel. Vasárnap délelőttönként a vendégek nem siettek, újságot olvastak, kicserélték a híreket egymás közt, ilyenformán a műhely a társasági élet egyik központja is volt a faluban.
A falusi borbélyműhely hangulata ma is a háború előtti időket idézi, s egy – ebben a formában – letűnt mesterséget mutat be, s őriz meg az utókor számára.
Először Óbányán (Alte Glashütte) telepedtek le a cseh-bajor erdőkből érkezett hutások, majd Kisújbányán (Neue Glashütte), végül a mai Pusztabánya (Glashütte) területén. Ez utóbbit hetényi üveggyárnak is hívták, helyén ma egy huta feltárt romjai láthatók.
A helyi Önkormányzat és a Nemes János ÁMK régen dédelgetett álma, hogy a kelet-mecseki huták üveges hagyatékának méltó emléket állítson egy állandó üvegtörténeti kiállítás formájában. Jegenyés János és Kertészfi Ágnes üvegművészek, Novotny Béla belsőépítész, Lang Ádám történész és Papp János közművelődési szakember, valamint sok-sok önkéntes segítő összefogásával valósult meg az állandó kiállítás, a művelődési ház földszintjén.
A kiállítás anyagát a pusztabányai üveghuta ásatásai során előkerült tárgyi emlékek, Jegenyés János több éven át gyűjtött és őrzött anyaga, valamint a nyolcvanas évek végén évente megrendezett pécsi üvegszimpozionok alkotásai – köztük több világhírű üvegművésztől származó alkotás – képezik.
További információk:
