Hajdú-Bihar megye

Hajdú-Bihar megye

Hajdú-Bihar megye egyik legfontosabb turisztikai vonzereje a gyógyító hatású termálvíz. Több településen gyógyfürdő, (Hajdúszoboszló, Debrecen, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Püspökladány, Nádudvar) és termálfürdő (Balmazújváros, Hajdúdorog, Berettyóújfalu, Földes, Kaba, Polgár, Tiszacsege) várja a gyógyulni és pihenni vágyó vendégeket. A gyógyvízre épülő egészségturizmus keretében évről-évre egyre több turista érkezik a megyébe. Az ásványi sókban gazdag, 60-70 Co-os vizű, télen-nyáron üzemelő gyógyfürdők igen jó eredménnyel gyógyítják a mozgásszervi betegségeket, a műtétek utáni sebeket és a meddőséget. A Magyarországon egyedülálló, debreceni Aquaticum mediterrán élményfürdő, valamint a hajdúszoboszlói Gyógyfürdő Aquaparkja, mely hazánk első csúszdaparadicsoma, különleges kikapcsolódást kínálnak a vendégek számára. A pihenést, felüdülést, kényeztetést biztosító, minden igényt kielégítő wellness-szállodák között mindenki megtalálja a számára megfelelőt.
Hajdú- Bihar megyében található a világon egyedülálló, páratlan természeti értéket képviselő Hortobágyi Nemzeti Park, Magyarország legrégebbi és legnagyobb nemzeti parkja. A magyar puszta különleges, ritkaságokban gazdag állat- és növényvilágára, néprajzi értékeire, pásztorhagyományaira évente több százezer vendég kíváncsi. A Hortobágy végtelen rónaságán tett sétakocsikázás és lovaglás páratlan élményt nyújt. A pusztai kirándulások keretében őshonos állatfajokat és ritka növényeket ismerhetünk meg. A puszta lovasprogramokkal: versenyekkel és bemutatókkal várja az érdeklődőket. A szabadon legelésző szürke marha gulyák, rackanyájak, mangalicakondák még ma is láthatók. Az ősszel vonuló darvak harsogó tömege, a még szinte érintetlen szépségű természet különös élménnyel ajándékozza meg az erre utazókat. A nemzeti park, mint Európa legnagyobb nyílt legelőtája 1999 decemberétől kulturtáj kategóriában a Világörökség részévé vált. Ez a cím még inkább megerősíti a puszta egyedülálló kultúrtörténeti és természeti értékeit, melyek a Hortobágyot a magyarság egyik féltve őrzött nemzeti kincsévé avatják. A Hortobágy mellett különleges természeti kincsünk az Ohat határában elterülő alföldi őstölgyes és a szépséges Gúthi-erdő éppúgy, mint a debreceni Erdőspuszták vagy a Fancsikai tavak.A megye nyolcvankét települése számos egyedi és értékes látnivalót kínál a turisták számára.
Gúthi Vadászház, a herpályi monostorrom, vagy a XIII. századi nyíracsádi templom, mely a megye legrégebbi egyházi építménye, éppúgy fontos kulturális örökség, mint a híres debreceni Nagytemplom vagy a hortobágyi Kilenclyukú kőhíd, mely Európa leghosszabb kőhídja. Páratlan szépségű a hajdúdorogi görög katolikus templom ikonosztáza és a debreceni Déri Múzeumban látható, világszerte híres, nemzeti jelentőségű Munkácsy trilógia.A térségben több mint kétszáz országosan védett műemlék található. A műértők és a laikusok számára egyaránt érdekesek és értékesek az Európában egyedülálló, négyezer évvel ezelőtt emelt földpiramisok a kurgánok, és az Árpád kori templomromok (a herpály, zeleméri és a gúthi rom). Létavértesen a vízi vágóhíd, Monostorpályiban a „Tubus“ magtárak, Nagykerekiben a Bocskai-vár, Nyíracsádon az Árpád-kori református templom, Püspökladányban a Szent-Ágota-híd, Hortobágyon a Kilenclyukú híd, Nagycsárda és a Pásztormúzeum várja az érdeklődőket. Debrecenben számos műemléket tekinthetnek meg az idelátogatók. Ezek közül a legismertebbek a Református Nagytemplom, a Megyeháza, a Városháza, az Aranybika Szálloda, a Debreceni Egyetem főépülete,Déri Múzeum.

A Hortobágy Európa legnagyobb összefüggő, természetes füves pusztája, vagyis nem az erdők kiirtása és a folyószabályozás eredményeként jött létre. Az 1973-ban létrehozott első magyar nemzeti park az ország legnagyobb védett területe (82 ezer hektár). Jelentős része Bioszféra Rezervátum, egynegyede pedig a vizes élőhelyek védelméről szóló Ramsari Egyezmény alapján nemzetközi védettséget is élvez. A Hortobágy kimagasló tájképi értékekkel rendelkezik.
A délibáb forró nyári napok látványossága, amikor olyasmit látunk a tájban, ami nincs is ott.

A folyószabályozások előtti vízi világ képét mutatja a Tisza-tó, a 70-es években létesített víztározó. Három öblében jól megférnek a vízimadarak, a horgászok, sőt még a zajosabb vízi sportokat kedvelő nyaralók is.
A mocsarak és halastavak a madarak fészkelésének és vonulásának európai jelentőségű helyszínei. Eddig 342 madárfaj előfordulását regisztrálták a Hortobágyon, melyből 152 fészkel is a Nemzeti Parkban.
Az egyik legnagyobb látványosság kétségtelenül az őszi daruvonulás. E fajból, mely egyúttal a Park címermadara is, októberben több tízezer példány is megfigyelhető amint éjszakázó helyükre húznak a puszta fölött.

A puszta egyhangúságát a több ezer éve itt élt nomád népek halomsírjai és őrhalmai, a kurgánok, népi nevükön kunhalmok itt törik meg.
Az évezredek folyamán a Hortobágy pusztáin legelő vadállatokat, az őstulkot és a vadlovakat fokozatosan a háziállatok váltották fel. Szép számmal található ezen a vidéken a szívós, igénytelen rackajuh és a szürke marha. Kevésbé ősi fajta a jó szalonnájú mangalica disznó, illetve a nóniusz ló. Ez utóbbi őse a XIX. század elején Normandiából került a Hortobágyra. A látogatót ámulatba ejti a csikósok ügyessége és a vágtázó ménes látványa.

Hortobágy település idegenforgalmi központjában, a Nagycsárda egykori Szekérállásában kapott helyet a pásztorkodás történetét, tárgyi emlékeit bemutató Pásztormúzeum.
A Budapestet Debrecennel összekötő út részeként a Hortobágy folyón 1827-ben kőhíd épült, melyet boltíveinek száma alapján Kilenclyukú hídnak keresztelt el a népnyelv.
A Nemzeti Park védett növény- és állatvilágának megismerését négy bemutató terület és tanösvények segítik.
A rendszeres programok közül legismertebb a Nemzetközi Lovas Napok és az augusztusi Hídi-vásár.

A Hajdúságnak ez a párszáz négyzetkilométeres, Debrecen és az országhatár közé szorult területe öntörvényű, nehezen feledhető vidék. Nyugat felől érkezve itt ér véget az Alföld – a Nagysárrét, a Hortobágy – végeláthatatlan sík vidéke, és alakul át a hajdúság jellegzetes hullámvidékévé. Domboknak aprók ezek a szinte párhuzamos, északkelet?délnyugati irányú, húsz méter körüli magasságot is elérő hullámok – buckáknak pedig túl nagyok.
Ahogy az hullámoknál illő, ezeket is a szél és a víz együttes játéka hozta létre: a jégkorszak utáni erős északnyugati szelek alakították így a felszínt, majd a rákövetkező évezredek erre járó folyóvizei mélyítették tovább és tartották meg a már meglévő, délnyugatra tartó mélyedéseket.

Később ezeken a hullámokon vagy buckákon, illetve a buckák közötti “hullámvölgyekben” jellegzetes élővilág alakult ki. Egykor a területet – a zonációnak megfelelően – hatalmas kiterjedésű, gyakran vízjárta síkvidéki erdőségek fedték.
A dombocskák közötti völgyek máig őrzik a létrejöttükkel egy időben kialakuló hidegkedvelő fajokat, és az általuk kialakított, vízhez kötött társulásokat. Ezeket a területeket a helyiek nyírvízlaposoknak, a tocsogós társulásokat nyírvizeknek nevezik. Bár – mint mindenütt az Alföldön – a 19-20. század lecsapolásai, folyószabályozásai ezeket az egyedi élettereket is minimálisra csökkentették, máig tartják magukat a “hullámközi” menedékekben. Ezeknek a hűvös, páratelt mocsaras-lápos társulásoknak ma is a kornistárnics, a zergeboglár, a pompás és a hússzínű ujjaskosbor a fehér zászpa és a szibériai nőszirom a jellemző növényei, gyakran nagyobb nyíres, égeres erdőfoltok tarkítják, amelyek gyakran kőrissel, szillel és nyárral alkotnak elegyest (pl. Nyírábrány mellett).
A táj valódi érdekességét az adja, hogy a hullámok oldalán, a tető felé haladva igen kis távolságon belül egyre szárazabb és melegebb élőhelyek alakulnak ki, ahol már jól érzik magukat a homokpusztagyepek. Az átmenet a hűvös nedves társulásokból a szárazabb, melegebb növényi világokba a szó szoros értelmében néhány méteren belül történik meg. Igazi botanikai érdekesség, amikor két társulástípus zárótársulása a rekettyefüzesek majd a tölgy-kőris-szil ligeterdők és a magasabb helyek gyöngyvirágos tölgyesei – aljnövényzetükben olyan ritkaságokkal, mint a kereklevelű körtike, a sarkvirág, a széleslevelű nőszőfű – váltják egymást. Persze ez már csak foltokban található meg, de Vámospércs, Nyírábrány vagy Bagamér környékén máig megfigyelhető.
A szárazabb területek homokpusztagyepein, homoki legelőin magyar kökörcsin, homoki vértő és agárkosbor nyílik, a száraz tölgyesekben a ritka magyar nőszirom és tarka sáfrány él.

A rovarvilág legizgalmasabb tagjai a figyelmes szemlélő által viszonylag könnyen felfedezhető imádkozó sáska vagy a még egzotikusabb, és ritkább sisakos sáska. A gyorsan felmelegedő magasabb részeken a hazai gyíkok (különösen értékes az elevenszülő gyík), a lápos részeken a békák több faja él.
A terület madárvilága is igen gazdag, a lápos területeken, a kis tavakon és a – például Nyírábrány mellett található – víztározókon bíbic, szürke gém, bölömbika, récék, vörösnyakú vöcsök, szerkő és több nádi énekes él, a szikesebb déli részeken gólyatöcs, cankók, gulipán fészkel, az erdőfoltokban szalakóta költ. A területen még ma is gyakori ürge pedig idecsábítja a kerecsent, de a közönségesebb ragadozó madarakon túl láttak már pusztai ölyvet is. A Hajdúbagos mellett még viszonylag számottevő földikutya-közösség él.

A tájvédelmi körzet kulturális értékei szintén jelentősek: a területen húzódik az a földsánc-rendszer, amit a 3. század környékén építettek az itt élő szarmata törzsek (legszebben Nagycsere határában látható). Nyíracsádon az Árpád-kori templom, Monostorpályiban a Kubus magtárak jelentenek értékes látnivalót.
Elhelyezkedés: A tájvédelmi körzet huszonkét védett területe Debrecentől keletre, a Hajdúsámson, Nyírábrány, Létavértes és Mikepércs által határolt négyszögben található.

A tiszántúli ember elsősorban levesevő. Úgy tartja a nép, hogy nem is ebéd az, ha leves nincs. Az itt főzött levesek háromfélék: pergelt levesek /tisztalevesek/, húslevesek és gyümölcs- valamint tejlevesek. A kukó kifújt tojáshéj, melybe kölesből, szalonnából és borjútüdőből fűszerezett tölteléket tesznek. A kukóleves elég munkás, így ma már alig készítik.

Jellegzetes levesbetét a csiga, melynek eszközéből, a csigacsinálóból szép gyűjtemény található a Déri Múzeumban.
Nagy szerepűek a húsételek is, de csak a gazdagok asztalára jut számos alkalommal hétköznapokon is. A század elején még marhahús volt a leggyakrabban, mert ahhoz jutottak a legkönnyebben. Disznóból általában minden család 2-3-at tartott. Egyet megöltek zsírozónak, kettőt eladtak, hogy ingyenben legyen a sertéstartás. Juhhúsból már kevesebbet fogyasztanak, míg a baromfiakat régebben legtöbbször piacra vitték. A marhahús elnevezései a debreceni mészárosok nyelvében igen gazdag, melyek eltérnek a ma használatos elnevezésektől.
bagdán a felsál alsó része, melyet legtöbbször töltve készítenek el. Tölteléke hasonlít a mai is használatoshoz. Kihűtve, hidegen is nagyon finom. Nagy ünnepeken gyakori a húsevés. Régen azonban nem ismerték a gulyást, helyette a neve a gulyásos, gulyásos hús. A pörkölt régi magyar neve aprópecsenye, vagy csak pecsenye.
Kemény-vagy öreg ételek a pásztorok fontos ételei. Ilyen a slambuc, az öreglebbencs, az öregtarhonya, melyek készítése sajátos előírásokhoz kötött. Keverés nélkül, a bogrács többszöri, általában 32-szeri megrázásával készülnek.
A legszegényebb emberek tápláléka a kása volt, mely leggyakrabban kölesből főtt. Ilyen a tejjel ízesített karimáskása, vagy az öregen főzött hajdúkása, a hússal készített juhhúsos kása.
Külön említést érdemel a debreceni kenyér, a debreceni perec, a mézeskalácsok, melyek a vásárok keresett termékei voltak.
A főtt tészták számos változatban készültek. Ilyen volt a galuska, a csusza, a nyújtott derelye, a mákos bobályka és az öntött perec. A vásárokról hozott száraz perecet tejjel megöntötték. Ízesítése tejföllel, túróval és szalonnatepertővel történt.
A kenyér tésztájából nemcsak lángost, hanem hajtogatással különböző tésztaféléket, azaz bibliát, bikát, dübbencset is sütöttek. Megkenték zsírral, ritkábban vajjal és kaporral.
A zsírban sült tészták inkább az ünnepek kísérői. A kürtöskalács itteni elnevezése a fánsült kalács. A fánkhoz hasonló tésztából két szál összefonásával készült a fonatos, más néven karingó.

Receptek

Slambuc

Hozzávalók: 25 dkg lebbencstészta, 8 db közepes krumpli, 1 nagy fej vöröshagyma, 10-15 dkg füstölt szalonna, 2-3 mokkáskanál őrölt pirospaprika, só, bors, esetleg zöldpaprika és paradicsom apróra vágva.
Elkészítése: A kockára vágott szalonnát zsírjára pirítjuk, , kiszedjük. Ebben a zsírban megpirítjuk a széttördelt lebbencstésztát és 1 fej apróra vágott hagymát.Levéve, teszünk bele pirospaprikát, zöldpaprikát és paradicsomot. Felöntjük – hogy ellepje – vízzel, és főzés közben pótoljuk mindig kevés mennyiséggel. Sózzuk, borsozzuk. akkor beletesszük a kockára vágott krumplit. Otthon készítve kavargatjuk, míg bográcsban cask jól megrázzuk, míg össze nem áll egy csomóba.

Kukóleves

Hozzávalók: 20 dkg sertéstüdő, / ha nem szeretjük a tüdőt/ vagy 20 dkg főtt sertéshús, 5 dkg füstölt szalonna, 2 dl tej, személyenként 2 kukó (kifújt tojás héj), 1 evőkanál zsír, 2 evőkanál liszt, 2 tojássárgája, 1 csomag petrezselyemzöld, 1 fej vöröshagyma, só, őrölt bors, őrölt gyömbér, ecet.
Elkészítése: A tojások két végét kilyukasztjuk, tartalmát kifújjuk, majd a tojáshéjakat forró vízben kifőzzük. A köleskását puhára pároljuk, a tüdőt ledaráljuk, a szalonnát apró kockára vágjuk. A petrezselyemzöldet és a vöröshagymát is kicsi darabokra vágjuk.
A köleskását, a tüdőt, a szalonnát, a tojássárgáját, a petrezselyemzölddel, a sóval, a borssal, az őrölt gyömbérrel összekeverjük. Ezt a tölteléket óvatosan a tojásokba töltjük. 7-8 dl vízben megfőzzük. Lisztből, hagymából rántást készítünk, melyet tejjel felengedünk. Ezzel sűrítjük be a levest és jól kiforraljuk.

Öntött perec
Hozzávalók: 1 kg liszt, 40 dkg zsír, 10 dkg vaj, 5 dl tej, 3 egész tojás, 3 tojássárgája, 2 evőkanál cukor, 3 dkg élesztő, kevés só.

Elkészítése: Miután az élesztőt megfuttatjuk, a leírt hozzávalókból jól nyújtható tésztát készítünk. Két órán keresztül pihentetjük. Nudli formára sodorjuk. Megformázzuk a perecet perec, sodrott vagy fonott formára. Tetejét tojássárgájával megkenjük. A különböző formájú tésztákat kisütjük. Tulajdonképpen az ezen perecek maradékából készül. A megszáradt pereceket feldaraboljuk és kb. fél liter tejjel megöntözzük. Közben megforgatjuk, hogy a folyadékot jól magukba tudják szívni. Ízesítése túróval, tejfellel és szalonnatepertővel /zsíron megolvasztott, nagyobb méretűre vágott szalonna/ történik.

Fonatos
Hozzávalók: 8 dkg liszt, 3 dl tej, 4 db tojássárgája, 7 dkg vaj, 4 szem kockacukor, 4 dkg élesztő, kevés só.
Elkészítése: 1 dl tejben megáztatunk 1 szem cukrot, és ebben megkelesztjük az élesztőt. A 4 tojássárgáját a maradék cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a lisztet, a sót, a megfuttatott élesztőt. A tésztát fakanállal simára dolgozzuk. A kissé megolvasztott vajat részletekben adjuk a tésztához. Langyos helyen kb. 1 óra hosszat kelesztjük. Gyúródeszkán kinyújtjuk, majd elvagdossuk, megsodorjuk és két szálat összefonunk. Bő forró olajban kisütjük. Az egyik oldal sütése közben lefedjük a lábast, míg a másik oldalnál fedő nélkül sütjük.

További információk:  www.csodasmagyarorszag.hu/tourinform

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »