Váralja

Váralja csendes,szép kis község a Mecsek egyik legszebb völgyében. A hegyhez sok legenda fűződik, amelyek egy részének titkát már ismerjük. A XII.-XIII. században földvár állt itt, amely később a szászi (szászvári) török helyőrség előretolt egységének is helyet adott. Kitűnő földrajzi fekvése miatt ősrég óta földvár jellegű katonai bázishely, megfigyelőhely volt. A községről az első írásos emlék 1270-ből maradt fent, IV. László adománylevele – több Tolna megyei helység között – „Villa Varelly”- ként említi.

Váralja népessége a török kivonulása után jelentősen megcsappant, a falu besenyő magyar lakossága mégis túlélte a hódoltságot, és 1733-as feljegyzések szerint már tekintélyes község 1200 lakossal. Először sárközi reformátusok, majd a XVIII. század végén Mária Terézia rendelkezései nyomán német polgárok telepedtek le a faluban. A második világháborút lezáró békeszerződések értelmében a német lakosság jelentős részét Németországba telepítették, helyükre Csehszlovákiából elűzött felvidéki magyar családok kerültek.
Váralján a XVIII. Század végéig a fő megélhetési forrást a mezőgazdaság jelentette. 1793-ban – Tolna megyében elsőként – itt indult meg a kőszénbányászat amely 1961-ig folyt. Ez – hasonlóan a környező településekhez – a község életének, fejlődésének meghatározója lett.

A falu a Dél-Dunántúl közepén fekszik, ahonnan könnyen elérhetők a térség legkedveltebb kiránduló célpontjai: fél óra autózással Pécs kulturális és történelmi emlékhelyeivel; Szekszárd a vörösbor városa, a gemenci vadrezervátummal; Dombóvár-Gunaras és Sikonda gyógyfürdői. Nagyobb kirándulással Villány, a legkiválóbb borok városa, Harkány a felújított európai hírű gyógyfürdő is emlékezetes programot jelent.

Közelében található a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet is.

Sok látnivalót és vásárlási lehetőségeket kínál a Völgység fővárosa, Bonyhád. A faluban található Bányamúzeum, ahol a mecseki bányászkodás emlékei láthatók, a Faluházban pedig a helyiek gazdag népviseleti hagyományai és kézműves munkái tekinthetők meg. Három horgásztava a horgászat kedvelőit várja.

Megközelítés: A gyönyörű fekvésű falu megközelíthető autóúton Bonyhádról (11 km), Pécs felől (50 km) Szászváron át, illetve a Dombóvár-Bátaszék vasútvonalon.

További információk:

www.varalja.hu

 www.csodasmagyarorszag.hu/tourinform

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »