Sátoraljaújhely

Sátoraljaújhely

A nagy történelmi múltú város eredeti neve Sátorhalma, illetve Sátoralja volt. A tatárjárás idején elpusztult várost egy, az áradásoktól mentes “új helyre” építették, innen származik neve. Városi kiváltságokat 1261-ben kapott V. István királytól. Védelmére a Várhegyen kővár épült, mely a XVI. századig állt fenn – emlékét ma már csak a hegy neve őrzi.
A város már a középkorban jelentős fejlődésnek indult szerencsés földrajzi helyzetének köszönhetően. Itt volt a híres hegyaljai bor kereskedelmi központja, itt vezettek át a kereskedelmi útvonalak Oroszország, Lengyelország, Erdély irányába. Itt készítette Szepsi Laczkó Máté páter 1640-ben az első aszúbort.
A város a XVII. századtól a Rákóczi-család birtokába került, a XVIII. század közepétől Zemplén vármegye székhelye lett. Itt kezdte pályáját a megye fiskálisaként Kossuth Lajos, itt volt résztvevője a közéletnek Kazinczy Ferenc és Szemere Miklós is. A XX. század elejére érte el a várost a vasútvonal, megépült a híres dohánygyár és a fürdő. A trianoni békeszerződés azonban megcsonkította a várost, és a határra szorítva fejlődése egy időre megakadt. Mai jelentőségét a dohányiparon és jó néhány egyéb sikeres vállalkozáson túl továbbra is a tokaji bor biztosítja.

A történelmi Zemplén vármegye egykori székhelye – Petőfi Sándor szép megfogalmazása szerint – a “hasonlíthatatlan szépségű Sátor-hegyek” aljában települt. 1261-ben nyert városi kiváltságokat V. István királytól. Szerencsés földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően már a középkorban jelentős fejlődésnek indult.
A világhírű borvidék, Hegyalja részeként fontos kereskedelmi utak vezettek rajta keresztül Oroszország, Lengyelország, Erdély irányába és az ország belseje felé. Jelentős történelmi hagyományokkal rendelkezik: a szomszédságában fekvő Borsiban született II. Rákóczi Ferenc, innen indult politikai pályára Kossuth Lajos. A városból és a közeli Széphalomból irányította Kazinczy Ferenc a magyar nyelv megújítását.

Ma az ország legészakibb városa. Lakóinak száma húszezer. Kereskedelmi élete fellendülőben van, az ipari tevékenység nem vált uralkodóvá. A zempléni táj központja szerencsésen megőrizte tiszta levegőjét és természeti környezetét. A fölötte magasodó hegyek vulkáni eredetűek, formájukat az idelátogatók az olaszországi Vezúvéhoz hasonlítják.
A Magyarországon kevés helyen űzhető téli sportoknak valóságos paradicsoma a sátoraljaújhelyi Magas-hegy, ahol sí- és szánkópályák várják vendégeiket, akiknek Magyarország leghosszabb, 1333 méter hosszú ülőszékes felvonója, a is rendelkezésére áll.

A város központja a felvidéki kisvárosok jellegzetes hangulatát őrizte meg. A főtér arculatát a római katolikus nagytemplom, a Kossuth-szobor és a barokk stílusú Megyeháza (ma Városháza) határozza meg. A templom és a Kossuth-szobor között álló ún. Nimfás-kútból a hegyekből lefutó forrás vize csörgedezik. Határátkelőhely a Szlovák Köztársaság felé.

A korábban Zemplén vármegye székhelyeként működő, olasz építészek által tervezett épület ma a Városházának ad otthont.
A város legszebb, méltóságot, nyugalmat árasztó műemléke, a Városháza – a korábbi megyeháza – barokk stílusban épült 1754 és 1768 között. Itt kezdte közéleti szereplését, ennek az épületnek az erkélyéről mondta el első nyilvános szónoklatát az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc vezéralakja, Kossuth Lajos.
Ebben az épületben dolgozott megyei levéltárosként a magyar nyelvújítás vezéregyénisége, a 18-19. századi magyar irodalmi élet szervezője, a költő Kazinczy Ferenc is. Az épület északi szárnyának emeletén helyezték el Zemplén vármegye levéltárát. Ennek berendezése műemlék: az országban szinte egyedülállóan őrzi a XVIII-XIX. századi “levelestárak” hangulatát.

A Görög katolikus templom Magyarország legrégebbi katolikus templomainak egyike. 1738-ban épült, tornya 1777-ben, rajta szláv nyelvű kronosztikon olvasható.
1759-ben készült, páratlan szépségű barokk ikonosztáza ritka művészeti érték, galíciai műhelyben készülhetett.

Sátoraljaújhely legértékesebb műemlékegyüttese a város legősibb részén, az ún. Barátszeren található.
Régmúlt korok hangulatát idézi a gótikus eredetű piarista Nagyboldogasszony-plébániatemplom. Az egykori pálos (piarista) kolostort a 13. században kezdték építeni, templomának tornya 1501-ből való. Bár az 1566-os tatárjárás során leégett, és helyreállításakor kora barokk külsőt kapott, a támpilléres szentély, a kerengő keresztboltozata és a torony egyes részletei a templom középkori létének máig ránk maradt, szép és beszédes tanúi.
A templombelső gazdag ornamentikájú barokk oltárokat, szószéket, stallumokat őriz.

A helyi hagyomány szerint Szepsi Laczkó Máté református prédikátor készítette a világon az első aszúbort az újhelyi Oremus-dűlő terméséből.

Ennek emlékezetét őrzi az 1911-ben felépített “Bortemplom” a hegyaljai mezővárosok címereivel. Az ősi helyi borkultúra tanúi a Bortemplom alatt húzódó pinceágak. Sátoraljaújhely híres borpincékkel rendelkezik, közöttük a zsólyomkai és az ungvári pincékkel. Ez az egyetlen város, ahol “templomot” emeltek a bornak.

A Szár-hegy tetején az 1938-ban épített Szent István kápolna fogadja a kirándulókat.
Sátoraljaújhely városát nemcsak szépséges műemlékei, de csodálatos természeti adottságai miatt is mind többen keresik fel évről évre. A természetjárókat nagyszerű kirándulási lehetőségek csábítják ide, köztük a 345 méter magas Szár-hegy, amelyen a Szent István-kápolna áll és a Magyar Kálvária 14 stációja emlékeztet Magyarország elszakított területeire, s ahonnan csodaszép kilátás nyílik a vidékre.

Az ország leghosszabb, sípályához csatlakozó függőszékes libegője 2001. december 21-én kezdte meg működését a sátoraljaújhelyi Magas-hegyen. Hossza 1332 méter, közel 200 személyt tud szállítani egy időben, három állomással rendelkezik, a legnagyobb magassága a földtől 14 méter.
A Magas-hegy csúcsának közelébe 15 perc alatt visz föl. A síelőket és a tájban gyönyörködő turistákat 99 szék szállítja a hegytetőre, ahonnan a zempléni hegyek és a Bodrogköz panorámája látható.
A libegő középső és végállomása között található a Magashegyi Sportcentrum, melynek területén – a téli hónapokban – Kassbohrer hótömörítő géppel folyamatosan karbantartott, nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas lesikló pálya működik, további két sífelvonóval és egy biztonságos kialakítású, lendületes szánkópályával.
A Magas-hegy oldala ideális hegyi kerékpáros terep, mely alkalmas országos bajnokságok rendezésére is. Jelzett turistautak találkozóhelye, ahonnan több felé indulhatunk a Zemplén szép tájaira. Kiváló hely osztálykirándulások, erdei iskolai foglalkozások, közösségi rendezvények számára. A centrum területén levő pihenőház hideg-meleg ételes büfével áll a kedves látogatók rendelkezésére.

Kalandpark:

Az 50%-os európai uniós támogatással létrehozott komplex turisztikai látványosság kelet-közép-európai szinten is egyedülállónak számít. Ez nemcsak télen, hanem nyáron is pihenési, kikapcsolódási lehetőségeket kínál a hazai és külföldi turisták számára. A tavaly novemberben megkezdett beruházás eredményeként összesen 7 látványos turisztikai attrakció valósult meg a Magas-hegyen.

A sportcentrumot egy több mint 3 km teljesen új szilárd burkolatú úton lehet megközelíteni, a gépkocsikkal érkezőket pedig újjáépített, kibővített fizető parkolóhely fogadja.

A vendégek teljes körű kiszolgálására és kényelmének biztosítására a Magas-hegyen helyet kapott egy kétszintes kiszolgáló épület, mely magába foglalja a sportolási lehetőségek teljes körű kiszolgálását. Az épület tartalmaz egy hideg-meleg konyhás nyitott és fedett étkezőrészt, valamint női férfi zuhanyzót, öltözőt, irodákat, raktárakat, orvosi szobát, sí kölcsönzőt, pénztárat és információs pontot. Mozgáskorlátozottak számára akadálymentes lift biztosítja a közlekedést.

A Kalandpark területén az év 365 napján síiskola működik, ezzel is segítve a vendégeket.
A nagycsaládosok nyugodt kikapcsolódását a gyermekük számára egy Európai Uniós norma szerint épült gyermekjátszótér biztosítja.
A Magas-hegy jelzett turistautak találkozóhelye, ahonnan több felé indulhatunk a természeti értékekben gazdag Zemplén tájaira. Kiváló hely osztálykirándulások, erdei iskolai foglalkozások, közösségi rendezvények számára

Libegő
Sátoraljaújhely városa büszkélkedhet Magyarország leghosszabb ülőszékes libegőjével is. A libegő pálya hossza 1332 m, tengerszint feletti magasság 250-480m, és közel 200 utast tud szállítani egy időben.

Bob
2275 méteres hosszúságával a miénk az ország és a térség leghosszabb bob pályája. Egy abszolút biztonságos négy csövön rögzített bob kocsival történik a lecsúszás. Minden utas önállóan irányítja a bobot, amely 37 km/órás sebességnél automatikusan lefékeződik, ezzel is garantálva a csúszás biztonságát. A pálya adottságai, elhelyezkedése, szépsége felejthetetlen élményt nyújt a száguldás kedvelőinek.

Kalandtúra
Kalandtúra Parkunkban 4 db, különböző nehézségi fokú kalandtúra pálya várja az idelátogató gyermekeket és a kalandvágyó felnőtteket egyaránt. A pálya végén 100m hosszú ,,CANOPY” lecsúszó drótkötélpálya, valamint egy 4 dimenziós mászó fal teszi emlékezetesebbé a túrát.

Sípálya
Az egykori Úttörő Olimpiák és számos Alpesi verseny helyszínéül szolgált Magas-hegyi síterepen üzemel az ország leghosszabb és legszélesebb műanyag sípályája. A sípálya teljes felületét borító, ú.n. ,,NEVEPLAST” lefedés teszi lehetővé a négy évszakos síelést.
A NEVEPLAST a legkorszerűbb típusok közzé sorolható, hiszen nem tesz kárt a sífelszerelésben, és abszolút környezetbarát. Kiegészítő szolgáltatásaink: sí kölcsönző, valamint síiskola.

Hófánk
A 3×60 m hosszúságú, kanyargós ,,TUBBY” pálya használata semmilyen tudást nem igényel, mégis biztonsággal pöröghet-foroghat rajta végig gyermek és felnőtt. A csúszást megelőző feljutást egy „varázsszőnyeg”, azaz mozgójárda biztosítja.

Kilátó
A Magas-hegy csúcsán lévő kilátóból szép panoráma tárul elénk, a hegyek, Sátoraljaújhely városa, Hegyalja, a Bodrogköz és Szlovákia felé. Innen gyalogosan érhető el a Világörökség magterülete, az Ungvári Pincék.

Tanösvény
A Kalandpark ugyanakkor nem csak az extrém élményeket kedvelők számára nyitott! Várjuk a természetszeretőket és túrázókat is! Az ő minél teljesebb kikapcsolódásukat szolgálja a 15 állomást magába foglaló tanösvény rendszer, mely bemutatja büszkeségünk, a Zemplén csodálatos növény és állatvilágát, földtörténeti és geológiai érdekességeit, történelmi, irodalomtörténeti értékeit egyaránt.

Játszótér
A kiskorú gyermekekkel érkező látogatók számára családbarát módon kialakításra került az EU követelményeknek, szabványoknak megfelelő gyermekjátszótér, amely többnyire természetes alapanyagokból kerül megépítésre.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:    www.satoraljaujhely.hu

www.csodasmagyarorszag.hu/tourinform

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »