Telekibánya

Telekibánya

A középkori bányavárosok között ez a csodálatos természeti környezetben fekvő település az ötödik helyet foglalta el Európában. Arany- és ezüstbányáinak gazdagsága miatt kapta bányavárosi rangját, külön privilégiumokkal.
Ma üdülő jellegű falu, a zempléni turistamozgalom egyik központja. A bányászkodás múltját már csak a bányabejáratok, az arany őrlő- és mosóhelyei, valamint a község belterületén található múzeum őrzi. Az Ásványbányászati Múzeum kiállításának egyik része a Zempléni-hegység ásványbányászatának emlékanyagát, a bányászat és az erdőgazdálkodás kapcsolatának dokumentumait mutatja be. Gazdag gyűjteménye látható itt Zemplén, ill. Tokaj-Hegyalja ásványainak. Látványos része a kiállításnak az 1825-1906 között működő, legelső magyarországi keménycserépgyár termékeit bemutató anyag.
További látnivalói a kopjafás temető, a XV. századi református templom (1624-ben átépítették, benne festett famennyezet; a torony 1892-ből való).

Telkibánya nemesfém-, Tokaj-Hegyalja ásványbányászati és a Zempléni-hegység erdészeti emlékei, valamint a keménycserépgyárnak általában a paraszti otthonokban
használt termékei is láthatók itt.

A kiállítás egyik része a Zempléni-hegység ásványbányászatának emlékanyagát, a bányászat és az erdőgazdálkodás kapcsolatának dokumentumait mutatja be.
Makettek, szerszámok, leírások elevenítik fel a középkori bányászat munkafolyamatait. Gazdag gyűjteménye látható itt Zemplén, illetve Tokaj-Hegyalja ásványainak.
Az erdőt és az erdészetet pedig nem csak a munka eszközei, de az erdő életét bemutató jelenetek is megidézik.
A múzeum épületében működött 1825 és 1906 között az első magyarországi keménycserépgyár. A múzeumnak az épületet a Kádár család adományozta,
akik lelkészként, pedagógusként szolgálták a falu közösségét. A kiállítás egyik helyiségében róluk is megemlékeznek.

Látványos része a kiállításnak a keménycserépgyár termékeit bemutató anyag. A használati kőedények mellett megismerkedhetünk itt a technológia hazai történetével, a keménycserép elterjedésével, valamint a telkibányai gyár történetének dokumentumaival is. És persze a telkibányai stílussal.
A településen dolgozó igényes szakemberek ugyanis kialakítottak egy sajátos stílust is, aminek fő jellegzetessége a szürkés- és kékeszöld színárnyalat, illetve a szőlő- és petrezselyemlevél-minta volt.
A múzeum a nyitvatartási időn kívül bejelentkezéssel látogatható.

Állandó kiállítás: KINCSEK FÖLD ALATT, KINCSEK FÖLD FELETT – ABAÚJ TERMÉSZETI ÉS KULTURÁLIS ÉRTÉKEI

Az intézmény bemutatása
Intézményünk története és gyűjteményének kialakulása két szálon vezethető le, hiszen 2005. március 1-jén egyesült két gyűjtemény, a telkibányai Ipartörténeti Gyűjtemény és az addig forrói székhelyű Abaúji Múzeum. Úgy is fogalmazhatunk, a fenti dátumtól a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság szervezetébe tartozó Abaúji Múzeum székhelye Forróról Telkibányára került, de nemcsak ez történt, mert a múzeum módosított működési engedélye –Telkibánya tradícióinak megfelelően – már kibővül az intézmény ipartörténeti gyűjtőkörével is.

Az előzmények Telkibányán nyúlnak régebbre vissza, ezért érdemes ezt a szálat előbb felgombolyítani. A Telkibányán majd évtizedeken keresztül igen fontos szerepet betöltő Kádár család az 1930-as évek elején vásárolta meg ezt az épületet, melyben korábban az első magyar porcelángyár működött. Romos felső szintjét lebontatták, újratetőzték, és lakóépületté alakították. A Kádár családnak, mint falusi értelmiségieknek a tárgyi kultúrája sajátosan eltért a Telkibányán és a falvakban jellemző tárgyi világtól, jól érzékelteti ezt a család emlékszobája az utolsó kiállító teremben, de ez nem jelenti azt, hogy érdeklődésük ne terjedt volna ki a másik, a népi világ irányába. Jelentős néprajzi gyűjtő tevékenységet is folytattak lelkészi, tanító hivatásuk gyakorlása mellett. 1970-ben Kádár Klára és Kádár Sára a család gyűjteményét és lakásuk alagsorát a rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeum rendelkezésére bocsátotta, amely bányászattörténeti tárgyakkal egészítette ki az anyagot, így alakult meg a rudabányai múzeum filiájaként Telkibányán az Ipartörténeti Gyűjtemény. Az alapításban elévülhetetlen érdemei voltak Murvay Lászlónak, a rudabányai múzeum igazgatójának is. A kiállítóhely gazdája 1974-ben bekövetkezett haláláig Kádár Klára volt, ezután az utolsó Kádár, Sára néni vette át a stafétabotot.

Kádár Sára élte végét közeledni látván végrendeletileg, házát, telkét, minden ingó és ingatlan vagyonát a rudabányai Érc- és Ásványbányászati . Múzeumra hagyta, így 1979-től már a teljes épület és a hozzátartozó telek is egy közgyűjtemény céljait szolgálja. A felső szintre berendezett kiállítás az évek során egyre gazdagodott, melyben elévülhetetlen szerepe volt Benke Istvánnak, az ő keze munkáját dicsérik a látványraktárunkban látható dioráma és makettek. Mind a rudabányai múzeum, mind a telkibányai kiállítóhely működtetését – a korábbi fenntartók, a bányavállalatok megszűnése miatt – 1990-től alapítványi formában kellett megoldani.

Amint a telkibányai példa is illusztrálja, az 1970-es évektől kezdve óriási gyűjteményalapítási láz jellemezte vidékünket és az egész országot. Iskolai és helytörténeti kiállítások sora alakult, de az alapítást követő néhány éven belül a kezdeti lelkesedés jellemző módon igen megcsappant. Ha az alapító elköltözött vagy elhalálozott a gyűjtemények kis idő múltán szétszóródtak. (Telkibánya példája e tekintetben kivétel.) Ez a jelenség is motiválhatta Dr. Szabadfalvi József megyei múzeumigazgatót, amikor kialakította múzeumi hálózatfejlesztési koncepcióját, miszerint az összetett Borsod-Abaúj-Zemplén megye minden történelmi néprajzi táján létesíteni kell egy tájmúzeumot, amely garantáltan, folyamatosan és hosszú távon kielégíti a kistérségek effajta igényeit. E mai napig érvényét nem vesztő koncepció jegyében nyílt meg 1985-ben Forrón az Abaúji Múzeum. Az állandó kiállítást „Abaúj népéletéből” címmel Dr. Viga Gyula és Dr. Cseri Miklós rendezte. Később az időszaki kiállításokkal (Pásztor János szalmafonásai, Abaúji képeslapok, Abaúji szőttesek) az egész abaúji térséget kívánta megszólítani a múzeum, s most is ez a törekvése. A honismeret és néprajz iránt érdeklődőknek a Bencédi Székely István honismereti és néprajzi pályázat kiírásával teremtett fórumot az intézmény. Az ezredforduló nem jót hanem keserves nehézségeket hozott a múzeumnak. Az intézménynek helyt adó műemlék épület állapota egyre romlott, olyannyira, hogy az utóbbi években már a látogathatóságot sem tudtuk biztosítani. Bízunk benne, hogy Telkibányán végleg megoldódik az Abaúji Múzeum ügye, annál is inkább, mert a fenntartó Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat további fejlesztéseket tervez intézményünket illetőleg.

Tárgyi gyűjtemény
Elsősorban Abaúj paraszti kultúráját idéző néprajzi tárgyak alkotják: szerszámok, gazdasági eszközök, bútorok, használati tárgyak, olajnyomatok, a kenderfeldolgozás eszközei és ennek végtermékei (a gyönyörű abaúji szőttesek) főleg Telkibányán készült cseréptányérok és egy forrói kovácsműhely szinte teljes eszközkészlete. Jelentős az encsi Helytörténeti Gyűjteményből származó “mozgalmi” tárgyak száma is.

A 2006. évi egyesülés következtében a telkibányai ipartörténeti gyűjtemény műtárgyállománya állatpreparátumok, növénydemonstrációk, jelentékeny kerámia gyűjtemény, bányászattörténeti eszközök, a Kádár család hagyatéka – is az intézmény tárgyi gyűjteményébe került.

Adattár

Tartalmaz minden, a múzeum működése során keletkezett iratot, dokumentumokat és fotókat. Jelentékenyebb részei: az abaúji kérdőíves néprajzi gyűjtés anyaga, abaúji képeslapok és fotók, abaúji községek urbáriumainak fénymásolatai, második világháborús tábori levelezőlapok, a Bencédi Székely István honismereti és néprajzi pályázat anyagai, a terepen végzett néprajzi gyűjtések bejegyzései, cédulái, az abaúji területen szervezett néprajzi táborok cédulaanyaga, a múzeumi működés során keletkezett tanulmányok kéziratai, úttörőnaplók, Lenin-albumok.

Hangarchívum
A terepmunka során felvett magnós néprajzi gyűjtések kazettái.

Az elmúlt évszázadban Telkibányát a táj szépsége és a ma már pusztuló kopjafás temető tette vonzóvá. A vártemplomot körülvevő temetőben a fejfák az “oszlopos-rovásos” kopjafák csoportjába tartoznak. Egyszerűségükkel mentesek minden felesleges cirádától, vagy díszítő elemtől, méltóságteljesek, évszázadokon keresztül megtartották formájukat. Az évszám és a szöveg rávésése nélkül is “beszélő” kopjafák voltak, hiszen formájukról, alakjukról meg lehetett állapítani az elhunyt nemét, életkorát, vagy a közösséghez kapcsolódó viszonyát. Díszítései, archaikus évszámjelölései azokra a korokra utalnak, amikor az írásbeliség még nem terjedt el hazánkban, így például a vízszintes bevágások az évtizedeket, a függőleges rovások pedig az egyes éveket jelölve mutatták az elhunyt életkorát. Még fellelhetőek az emberi testre utaló arányok is attól függően, hogy a kopjafák kisgyermek, fiatal korú vagy soványabb testalkatú sírhelyét jelölik.

Különleges értéket képviselnek a kopjafák díszítő elemei is. Az ősi halottkultuszra utalnak a rozettás, forgó rózsához hasonló díszítések, amelyeket leegyszerűsítve körzővel szerkesztenek, ez a napisten kőköri eredetű jelképe. Ma már semmilyen kultikus jelentősége nincsen, de mint örökölt hagyomány és megszokott fejdísz, tovább él a telkibányai kopjafákon. Megtalálható még a szomorúfűz vésett formája is ami csak az utóbbi évszázadban terjedt el.
Temetőink és fejfáink művészete a növekvő életszínvonallal arányosan csökken. Egyre nagyobb mértékben váltják fel a szépen faragott kopjafákat a monumentális műkőből és betonból készült síremlékek. Természetesen nem ítélhető el a halottkultusz ilyen megnyilvánulása, de szükséges lenne megmenteni legalább a temető egy részében ezt a ma már ritka nemzetközi örökségünket.

További információk:

www.telekibanya.hu

www.csodasmagyarorszag.hu/tourinform

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »