Székesfehérvár

Székesfehérvár

Székesfehérvár a Gaja-patak völgyében fekszik. A Bakony nyúlványai és a Velencei-hegység halmai övezik, távolabb a Vértes gerince látszik, területe dél felől az alföldi jellegű a Mezőföldhöz csatlakozik.
A honfoglalás után itt volt az uralkodó Árpád vezér törzsének szállásterülete, Géza nagyfejedelem pedig – a kedvező stratégiai jellemzők miatt – itt alakította ki uralkodói székhelyét. A történeti város nem volt olyan kiterjedt, mint a mai. A Sárvíz és a Gaja-patak megrekedt vizeiből kialakult mocsarak vették körül azt a négy kis szigetet, amelyen a város felépült. A mai belváros a szigetek egyike.
Székesfehérvár, középkori nevén Alba Regia, az ország egyik legrégibb, leggazdagabb történelmű városa. Az államalapító István király székvárosa, a középkor során a magyar királyok koronázó és temetkezési helye volt.
Népességet tekintve ma az ország nyolcadik legnagyobb városa. Területe közel 171 négyzetkilométer, így a Dunántúl második legnagyobb kiterjedésű megyeszékhelye.
Székesfehérvár megyei jogú város egyúttal közigazgatási központ, Fejér megye székhelye, kulturális és gazdasági központja. Itt él a megye lakosságának közel 40 százaléka.

Székesfehérvár volt a magyarság első, valódi városa. Ennek megfelelően történelmi látnivalókban igen gazdag. Feltétlenül érdemes megcsodálni belvárosát, régészeti és képzőművészeti gyűjteményeit, különleges és értékes köztéri alkotásait. A Városház tér az Országalmával és a Püspöki Palotával, a Romkert, a Szent István Bazilika, valamint a városközponttól kissé távolabb fekvő, romantikus Bory-vár megtekintése feledhetetlen élményeket nyújt csakúgy, mint a sokszínű, hagyományos rendezvények.
Székesfehérvár több mint fél évezredig (XI-XVI. század) királyi székhelyként, a magyarság szakrális központjaként játszott egyedülálló szerepet a magyar históriában. Itt temették el királyaink nagy többségét Szent Istvántól, Könyves Kálmánon, Károly Róberten, Nagy Lajoson, Mátyás királyon át, Szapolyai Jánosig. Itt avatták szentté István királyt és Imre herceget, itt hirdették ki Európa második alkotmányát, az Aranybullát.

A város megbecsüléssel őrzi ezt a korszakát, mint ahogy büszke barokk belvárosára, amely látni- és néznivalók sokaságával nyűgözi le a látogatót templomai, múzeumai, szép barokk palotái révén.

A mai Székesfehérvárt az teszi egyedülállóvá, hogy a történelmi múlt páratlan gazdagsága szerencsésen ötvöződik a modern iparvárossal. Megőrizve, megtartotta történelmi értékeit, építészeti báját, de létrehozta azt a modern ipari bázist, amelyik európai nívón működik és termel.

A város gazdaságilag felzárkózott Európához, felkészült az uniós csatlakozásra, kialakult és megerősödött egy olyan gazdasági környezet, amely biztos alapot adott a stratégiai befektetések számára.
Székesfehérvár nemcsak emberléptékű, de emberbarát város is, ahol a lakók és vendégek egyaránt jól érezhetik magukat a barátságos környezetben, a vendégszerető fehérváriak révén.

Középkori romkert:

A templom alapítója maga az államalapító Szt. István volt, akit itt temettek el, és akinek halála után (1038) 1543-ig, a város török kézre kerüléséig minden magyar királyt e falak között koronáztak meg. Az alapítón és fián, Szt. Imre hercegen kívül még tizennégy magyar király, számos királyi családtag, valamint külön királyi kegyből számos előkelőség nyugodott falai között.
Az épület jelentőségét bizonyítják nagy átépítései: újjáépült a XII. században, amikor István király 1083-ban történt szentté avatása után megkezdődtek a királyi temetkezések a templomban. Következő nagy átalakulása a XIV. században volt a fiágon kihalt Árpád-ház trónján Anjou Károly Róbert, az Árpádok nőági leszármazottja, nyilvánvalóan azzal is hangsúlyozni kívánta az államalapító dinasztiához fűződő kapcsolatát, hogy a tűzvészektől pusztított és valószínűleg már avittnak ítélt templomot újjáépíttette, és a XIII. században a királyi temetkezések szempontjából mellőzött templomot újra királyi temetkezőhellyé tette. Utódai 1543-ig, Luxemburgi Zsigmond kivételével mindannyian a koronázótemplomba temetkeztek.

Hunyadi Mátyás volt az az uralkodó, akit ugyan az ország nemességének nagy többsége emelt a trónra, de nem patinás, európai uralkodói házból származván a külföld és az ország lakossága előtt külsőségekkel, többek között jelentős építkezésekkel is kifejezésre kívánta juttatni rátermettségét és legitimitását a magyar trónon. A Szűz Mária-templom utolsó nagy átépítése, amelynek eredményeként az eredeti épület mintegy felével megnövekedve hatalmas, késő gótikus templommá vált, az ő nevéhez fűződik. Ennek a meg-megújuló épületnek a feladatai / pl. a koronázási ékszerek őrzése / változtak, de koronázótemplom volta végig fennállt. Ezt a rangját az államalapító sírja biztosította. A magyar szokásjog már az Árpád-kortól csak az államalapító sírját őrző székesfehérvári Szűz Mária-templomban történt koronázást tekintette érvényesnek. A sírhely, a szentté avatott uralkodó testereklyéi, az általa készíttetett és koronázási palásttá alakított miseruha képezték azt a látható és kézzelfogható Szent István-i örökséget, amelyben a középkor a szent király oltalmazó és segítő erejének megtestesítőit látta.

Az templom végső romlása tornyának 1601-ben bekövetkezett felrobbanásával kezdődött el. Építőkövei a városfalak építőköveivé váltak, 1688-ban, a török hódoltság végén már csak a templom északi oldalán megmaradt kápolnák emlékeztettek a fényes épületre.

Az újjászerveződő ország nem talált jogfolytonosságot az egykori épülettel, így történhetett, hogy helyén új templomot nem emeltek. A templom mellett a középkorban működő papi testület alkotta Szűz Mária-prépostság még újjászületett, 1777-ben azonban megszűnt, hogy helyét a Mária Terézia királynő
alapította püspökségnek adja át. A koronázások színhelye a török hódoltság korának koronázótemploma, a pozsonyi Szt. Márton-templom maradt, majd 1867 után a budavári Nagyboldogasszony-templom, mai, ismertebb nevén a Mátyás-templom lett.

A templom maradványai a XIX. század második felében megindult ásatásokkal kezdtek a tudományos és közérdeklődés látókörébe kerülni. Az ásató, Henszlmann írásaiban mint székesfehérvári főtemplom, állami vagy királyi templom tűnik fel, alaprajzi sajátosságai miatt csak az első templomot nevezi bazilikának (Szent István bazilikájának). A XX. század elején ? 1900-ban ? Czobor Béla szóhasználata Henszlmannéhoz hasonló, koronázótemplomról, Szent István bazilikájáról beszél, de elvétve felbukkan a fehérvári bazilika megnevezés is. A királyi bazilika elnevezés az 1930-as években, Szent István halálának 900. évfordulójához kapcsolódó munkák során ásatások, a romkert kialakítása tapadt az épülethez és honosodott meg a köznyelvben és a szakirodalomban is. Dercsényi Dezső 1943-ban megjelent összefoglaló művének címe: A székesfehérvári királyi bazilika. Az elnevezés magában rejti az ásatással megismert alaprajzi sajátságot, a bazilikális elrendezést: hosszanti, háromhajós épület, középen a magasabbra kiemelkedő főhajóval. Utal azonban egy régi-régi szóhasználatra is. Szent István életének XI. század végén?XII. század elején keletkezett leírásaiban (a szent életét ismertető legendákban) a székesfehérvári templom a középkor általános szóhasználata szerint nem a latin ecclesia (egyház) néven szerepel, hanem basilica (bazilika) megjelöléssel. A bazilika szó csak az ókeresztény időkben utalt egy-egy templom fent ismertetett külső megjelenésére, később az épületnek és papságának pápai oklevéllel adományozott kiváltságokat és címet jelentett, mint ahogy napjainkban is. Szent István legendáinak bazilikája még nem ez az egyházjogilag bazilika rangra emelt épület. A legendaírók az épület előkelőségét és nagyszerűségét kívánták kifejezni. István “híres és hatalmas, csodálatos mívű bazilikát kezdett építeni” szól a legenda. A város szívében ez a romterületként váratlanul felsejlő múlt Szent István csodálatos mívű bazilikájára emlékeztet.

A XV. századi közfelfogás szerint, mely Kottanner Ilona emlékiratában maradt fenn, “a magyaroknak három törvényük van. Úgy hiszik, hogy bármelyiket hagyja teljesítetlenül valaki, az már nem törvényes király. Az első törvény úgy szól, hogy a királyt a Szent Koronával kell megkoronázni. A második, hogy az esztergomi érseknek kell megkoronáznia. A harmadik, hogy a koronázásnak Fehérvárott kell megtörténnie.”

Korai írott forrásaink alapján valószínűnek látszik, hogy a királykoronázás ezen főbb szabályai már a XI. században is érvényesek voltak. A keresztény királyságot megalapító, 1083-ban szentté avatott és az “ideális király” vonásait magára öltő Szent István Fehérváron őrzött ereklyéinek, személyéhez kötődő esetenként csak ilyennek vélt, vagy az elveszett eredetit helyettesítő jelvényeknek, tárgyaknak a szertartásba való bevonása a kor felfogása szerint segítette a megválasztott
“kiváló lovag” misztikus átváltozását a jelképes és ünnepélyes események során “Isten kegyelméből való”, szerencsésen uralkodó királlyá.

Az egyházi szertartás rekonstruálható mozzanatai: közfelkiáltás (választás), eskü, szentelés, felkenés, átöltöztetés, a kard átadása, koronázás, a jogar átadása, trónra ültetés. Ezek közül a Szent Koronával való koronázás vált a köztudatban a legfontosabbá, míg az itt állt királyi trónra a város nevének Székesfehérvárrá bővülése emlékeztet.

“Társa az országnak” királynéi koronázások a fehérvári bazilikában
Írott forrásaink csak a késő középkori királyné-koronázásokról maradtak fenn, ezekből a királyokéhoz hasonló, de annál külsőségeiben szerényebb szertartást ismerhetünk meg. Az ünnepi nagymise keretébe illesztett szertartást a veszprémi püspök kiváltsága volt celebrálni, aki a királynéi kancellária tisztségét is viselte. A koronázás egy-egy mozzanatában püspökök és a nádor segítettek. Szentelés, felkenés, átöltöztetés után a koronázás és a jogar átadása következett, közben rövid imával : “Vedd az ország koronáját, és tudd meg, hogy társa vagy az országnak, adj a népnek mindig megfelelő tanácsot, és mennél magasabbra emelkedsz, annál jobban szeresd és őrizd meg a szerénységet.” Már a török hódítás árnyékában, 1539-ben koronáztak utoljára királynét Székesfehérváron: Jagelló Izabellát, Szapolyai János király feleségét.

A PRÉPOSTSÁG TEMPLOMA MINT TEMETKEZŐHELY
A középkori magyar királyok temetkezőhelyeit (Szekszárd, Tihany, Nagyvárad, Buda stb.) az írott források alapján ismerjük. A Székesfehérvár török kézre kerülése (1543) előtt elhunyt 37 királyunk közül 15 az itteni Szűz Mária-társaskáptalan templomában talált nyughelyet. Az első maga az alapító, I (Szent) István (?1038) volt. Kálmánt (?1116) követően még hat további Árpád-házi királyt (II. Béla 1141, II. Géza 1162, II. László 1163, IV. István 1165, III. Béla 1196 és III. László 1205) temettek el itt.

A XIV. században Károly Róbert és I. (Nagy) Lajos, a következőben Albert (1439) és I. Mátyás (1490), végül a XVI. század első felében II. Ulászló (1516), II. Lajos (1526) és János (1540) temetkezett ide.

Az itt eltemetett királynékról, királyi gyermekekről csak elvétve tudósítanak a források, fontosságát tekintve messze kiemelkedik közülük Szent István fia, Szent Imre herceg (1031). Az ország előkelői közül néhányan az uralkodó különleges kegyéből kaphatták meg a bazilikában való temetkezés jogát: írott források tudósítanak Ozorai Pipo (1426) temesi ispán, id. Rozgonyi István (1439/40) fejéri ispán, Buzlai László (1481 után) lovászmester családi temetkezőhelyéről, sírkápolnájáról. Marcali Miklós (1413) és Stiborici Stibor (1414) erdélyi vajdák síremlékeinek töredékei is ismertek, Druget Fülöp (1327) nádornak pedig pecsétgyűrűje került elő a bazilika területén.

István királyt a prépostsági templom “közepén” temették el. Így mondja Hartvik püspök legendája. Az előkelő sírhely megválasztása a szentélyen kívül, a főhajó tengelyében az egykorú európai szokásokkal állt összhangban, és a templom alapítóját illette meg. A sírépítmény napvilágra került maradványai abban a tekintetben is igazolják Hartvik elbeszélését, hogy a királyt mély sírban temették el.

A sírhely nyugat felőli bővítése, többszörös átépítése a király 1083-as szentté avatásával, a neki szentelt oltár állításával, a Szent István kultusz terebélyesedésével kapcsolatos. Az ásatási leletek tanúsága szerint a Hartvik által említett fehér márvány koporsó nem azonos azzal a szarkofággal, amelyet a hagyomány Szent István nevéhez kapcsol. A szarkofág a prépostsági templom romjai közt került elő, római eredete, XI. századi átfaragása mindenképpen arra vall, hogy nagyon jelentős személy temetéséhez használták.

Koronázó templom:

Az épü­let je­len­tő­sé­gét bi­zo­nyít­ják nagy át­épí­té­sei: új­já­é­pült a XII. szá­zad­ban, ami­kor Ist­ván ki­rály 1083-ban tör­tént szent­té a­va­tá­sa után meg­kez­dőd­tek a ki­rá­lyi te­met­ke­zé­sek a temp­lom­ban. Kö­vet­ke­ző nagy át­ala­ku­lá­sa a XIV. szá­zad­ban volt – a fi­ágon ki­halt Ár­pád-­ház trón­ján An­jou Ká­roly Ró­bert, az Ár­pá­dok nő­ági le­szár­ma­zott­ja, nyil­ván­va­ló­an az­zal is hang­sú­lyoz­ni kí­ván­ta az ál­lam­ala­pí­tó di­nasz­ti­á­hoz fű­ző­dő kap­cso­la­tát, hogy a tűz­vé­szek­től pusz­tí­tott és va­ló­szí­nű­leg már avitt­nak ítélt temp­lo­mot új­já­é­pít­tet­te, és a XI­II. szá­zad­ban a ki­rá­lyi te­met­ke­zé­sek szem­pont­já­ból mel­lő­zött temp­lo­mot új­ra ki­rá­lyi te­met­ke­ző­hel­lyé tet­te. Utó­dai 1543-ig, Lu­xem­bur­gi Zsig­mond ki­vé­te­lé­vel mindannyian a ko­ro­ná­zó­temp­lom­ba te­met­kez­tek. Hu­nya­di Má­tyás volt az az ural­ko­dó, akit ugyan az or­szág ne­mes­sé­gé­nek nagy több­sé­ge emelt a trón­ra, de nem pa­ti­nás, eu­ró­pai ural­ko­dói ház­ból szár­maz­ván a kül­föld és az or­szág la­kos­sá­ga előtt kül­ső­sé­gek­kel, töb­bek kö­zött je­len­tős épít­ke­zé­sek­kel is ki­fe­je­zés­re kí­ván­ta jut­tat­ni rá­ter­mett­sé­gét és le­gi­ti­mi­tá­sát a ma­gyar tró­non. A Szűz Má­ri­a-­temp­lom utol­só nagy át­épí­té­se, amely­nek ered­mé­nye­ként az ere­de­ti épü­let mint­egy fe­lé­vel meg­nö­ve­ked­ve ha­tal­mas, ké­ső gó­ti­kus temp­lom­má vált, az ő ne­vé­hez fű­ző­dik.

En­nek a meg-­me­gú­ju­ló épü­let­nek a fel­ada­tai – pl. a ko­ro­ná­zá­si ék­sze­rek őr­zé­se – vál­toz­tak, de ko­ro­ná­zó­temp­lom vol­ta vé­gig fenn­állt. Ezt a rang­ját az ál­lam­ala­pí­tó sír­ja biz­to­sí­tot­ta. A ma­gyar szo­kás­jog már az Ár­pád-­kor­tól csak az ál­lam­ala­pí­tó sír­ját őr­ző szé­kes­fe­hér­vá­ri Szűz Má­ri­a-­temp­lom­ban tör­tént ko­ro­ná­zást te­kin­tet­te ér­vé­nyes­nek. A sír­hely, a szent­té ava­tott ural­ko­dó test­erek­lyéi, az ál­ta­la ké­szít­te­tett és ko­ro­ná­zá­si pa­lást­tá ala­kí­tott mi­se­ru­ha ké­pez­ték azt a lát­ha­tó és kéz­zel­fog­ha­tó Szent Ist­ván­-i örök­sé­get, amely­ben a kö­zép­kor a szent ki­rály ol­tal­ma­zó és se­gí­tő ere­jé­nek meg­tes­te­sí­tő­it lát­ta.
Az temp­lom vég­ső rom­lá­sa tor­nyá­nak 1601-ben be­kö­vet­ke­zett fel­rob­ba­ná­sá­val kez­dő­dött el. Épí­tő­kö­vei a vá­ros­fa­lak épí­tő­kö­ve­i­vé vál­tak, 1688-ban, a tö­rök hó­dolt­ság vé­gén már csak a temp­lom észa­ki ol­da­lán meg­ma­radt ká­pol­nák em­lé­kez­tet­tek a fé­nyes épü­let­re.
Az új­já­szer­ve­ző­dő or­szág nem ta­lált jog­foly­to­nos­sá­got az egy­ko­ri épü­let­tel, így tör­tén­he­tett, hogy he­lyén új temp­lo­mot nem emel­tek. A temp­lom mel­lett a kö­zép­kor­ban mű­kö­dő pa­pi tes­tü­let al­kot­ta Szűz Má­ri­a-p­ré­post­ság még új­já­szü­le­tett, 1777-ben azon­ban meg­szűnt, hogy he­lyét a Má­ria Te­ré­zia ki­rály­nő ala­pí­tot­ta püs­pök­ség­nek ad­ja át. A ko­ro­ná­zá­sok szín­he­lye a tö­rök hó­dolt­ság ko­rá­nak ko­ro­ná­zó­temp­lo­ma, a po­zso­nyi Szt. Már­ton-­temp­lom ma­radt, majd 1867 után a bu­da­vá­ri Nagy­bol­do­gasz­szony-­temp­lom, mai, is­mer­tebb ne­vén a Má­tyás-­temp­lom lett.

A temp­lom ma­rad­vá­nyai a XIX. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben meg­in­dult ása­tá­sok­kal kezd­tek a tu­do­má­nyos és köz­ér­dek­lő­dés lá­tó­kö­ré­be ke­rül­ni. Az ása­tó, Henszl­mann írá­sa­i­ban mint szé­kes­fe­hér­vá­ri fő­temp­lom, ál­la­mi vagy ki­rá­lyi temp­lom tű­nik fel, alap­raj­zi sa­já­tos­sá­gai mi­att csak az el­ső temp­lo­mot ne­ve­zi ba­zi­li­ká­nak (Szent Ist­ván ba­zi­li­ká­já­nak). A XX. szá­zad ele­jén – 1900-ban – Czo­bor Bé­la szó­hasz­ná­la­ta Henszl­man­né­hoz ha­son­ló, ko­ro­ná­zó­temp­lom­ról, Szent Ist­ván ba­zi­li­ká­já­ról be­szél, de el­vét­ve fel­buk­kan a fe­hér­vá­ri ba­zi­li­ka meg­ne­ve­zés is. A ki­rá­lyi ba­zi­li­ka el­ne­ve­zés az 1930-as évek­ben, Szent Ist­ván ha­lá­lá­nak 900. év­for­du­ló­já­hoz kap­cso­ló­dó mun­kák so­rán – ása­tá­sok, a rom­kert ki­ala­kí­tá­sa – ta­padt az épü­let­hez és ho­no­so­dott meg a köz­nyelv­ben és a szak­iro­da­lom­ban is. Der­csé­nyi De­zső 1943-ban meg­je­lent ösz­sze­fog­la­ló mű­vé­nek cí­me: A szé­kes­fe­hér­vá­ri ki­rá­lyi ba­zi­li­ka. Az el­ne­ve­zés ma­gá­ban rej­ti az ása­tás­sal meg­is­mert alap­raj­zi sa­ját­sá­got, a ba­zi­li­ká­lis el­ren­de­zést: hosz­szan­ti, há­rom­ha­jós épü­let, kö­zé­pen a ma­ga­sabb­ra ki­emel­ke­dő fő­ha­jó­val. Utal azon­ban egy ré­gi-­ré­gi szó­hasz­ná­lat­ra is. Szent Ist­ván éle­té­nek XI. szá­zad vé­gén -XII. szá­zad ele­jén ke­let­ke­zett le­írá­sa­i­ban (a szent éle­tét is­mer­te­tő le­gen­dák­ban) a szé­kes­fe­hér­vá­ri temp­lom a kö­zép­kor ál­ta­lá­nos szó­hasz­ná­la­ta sze­rint nem a la­tin ecc­le­sia (egy­ház) né­ven sze­re­pel, ha­nem ba­si­li­ca (ba­zi­li­ka) meg­je­lö­lés­sel. A ba­zi­li­ka szó csak az óke­resz­tény idők­ben utalt egy­-egy temp­lom fent is­mer­te­tett kül­ső meg­je­le­né­sé­re, ké­sőbb az épü­let­nek és pap­sá­gá­nak pá­pai ok­le­vél­lel ado­má­nyo­zott ki­vált­sá­go­kat és cí­met je­len­tett, mint ahogy nap­ja­ink­ban is. Szent Ist­ván le­gen­dá­i­nak ba­zi­li­ká­ja még nem ez az egy­ház­jo­gi­lag ba­zi­li­ka rang­ra emelt épü­let. A le­gen­da­írók az épü­let elő­ke­lő­sé­gét és nagy­sze­rű­ség­ét kí­ván­ták ki­fe­jez­ni. Ist­ván “hí­res és ha­tal­mas, cso­dá­la­tos mí­vű ba­zi­li­kát kez­dett épí­te­ni – szól a le­gen­da.

A vá­ros szí­vé­ben ez a rom­te­rü­let­ként vá­rat­la­nul fel­sej­lő múlt Szent Ist­ván cso­dá­la­tos mí­vű ba­zi­li­ká­já­ra em­lé­kez­tet.

Mátyás király emlékmű:

Melocco Miklós szobrászművész Mátyás-emlékművét a nagy király halálának 500. évfordulóján, 1990-ben avattak fel. A kompozíció gótikus-reneszánsz hangulatot varázsol a barokk környezetbe. A gótikus építészeti keretben Mátyás életnagyságú alakja áll, lábánál kedvenc oroszlánjai.

A magasban a Hunyadi-ház szimbóluma, a gyűrűt tartó holló látható.

A szoborcsoport részei a hét szabad művészet allegorikus alakjai, és a szomszédos falfelületen reneszánsz stílusban készült ornamentális díszítés és felirat: Mátyás király emlékére készült. Építtette Székesfehérvár.

Országalma:

A tér közepén vörös márvány díszkút, a három kőoroszlán által tartott Országalma, Ohmann Béla alkotása a város történelmi jelentőségét szimbolizálja. Alapzatán három, a város történelmét meghatározó évszám: 1001, 1688, 1938. A három kőoroszlán által tartott “Országalmán” körbefutó felirat: LIBERTATES CIVITATIS ALBENSIS A S. REGE STEPHANO CONCESSAE, azaz Fehérvár szabadságjogait Szent István adományozta.

Rác templom:

A Rác-templom egyszerű barokk homlokzatát egyetlen szép sisakú torony díszíti. A torony alatt egyenes záródású, kőkeretes kapu van, 1772-es évszámmal. 1772-74 között készültek a templombelső falképei. Mennyezetfreskói több sávba komponált jeleneteket ábrázolnak. Sajátos “athoshegyi” technikával készültek: szőrrel, törekkel, homokkal, mésszel került alapvakolatra. Az angyalok, próféták, szentek kara övezi a Krisztus és Keresztelő Szent János életéből vett jeleneteket. Az ikonosztázt Horváth Ferenc veszprémi képfaragó és Fijercskó József székesfehérvári asztalos készítette, képeit 1776-ban Jován Grábován és Grigorije Popovity ikonfestő festette. A legrégibb ikon a XV. században készült “Vladimiri Istenanya”, amit még a legelső betelepülő szerbek hozhattak magukkal a XVII. század elején.

A templomnak szerves tartozéka a hangulatos templomkert.

Órajáték:

Az órajáték figurái a magyar történelem olyan királyi személyiségeit ábrázolják, akiknek nevéhez legendák fűződnek. A történelmi alakok először délelőtt tíz órakor jelennek meg zenei kísérettel, majd a város templomaiban egyszerre megkonduló déli harangszó után láthatjuk őket ismét. Ezt követően két óránként, délután kettő, négy és hat órakor vonulnak fel a királyi alakok. A harangjáték zenéje az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga című népének, mely István királyhoz fűződik, és egy középkori dallam, az O Pastor aeterne. A nyári időszakban a harangjáték reggel kilenc órakor szólal meg először, ekkor a Boldogasszony anyánk című népéneket hallhatjuk, majd tizenegy órakor egy dallamot játszik a Vietorisz-kódexből.

A városi esti harangszó után 19 óra 4 perckor az Isten hazánkért című népének csendül fel, majd este nyolc órakor egy Kodly Zoltán népdalfeldolgozással, az Erdő mellett estvéledtem című dallal búcsúzik el a harangjáték.

Az órajáték különlegessége a 24 órás beosztású számlap. A világos alapon lévő számok a nappali órákat, a sötét alapon lévők az esti és éjszakai órákat mutatják. A 12 hónap nevét felsoroló körívhez kapcsolódik a csillagképeket ábrázoló tárcsa. Ez havonta fordulva a megfelelő ábrát a hónap nevéhez igazítja, így egy év alatt fordul körbe a számlapon. A csillagtérképen az éjszakai égbolt látható, a hónapokhoz kötődő csillagképek, a Vízöntő, a Halak, a Kos, a Bika, az Ikrek, a Rák, az Oroszlán, a Szűz, a Mérleg, a Skorpió, a Nyilas és a Bak szimbólumaival, továbbá a Tejúttal.

Megközelíthető a Hősök tere felől.

Palotavárosi skanzen:

Skanzen mint városnegyed
Palotaváros két középkori külvárosból, a Szigetből és a Rácvárosból alakult ki. Története folyamán középkori eredetű utcaneveit megőrizte. Ilyen a Jancsár, Sütő, Halász, Rác, Tobak, Szömörce, Csapó utca neve. A Palotaváros északi részét képező Rácváros főutcája a Rác utca volt, amelyben a 16. század második fele óta összpontosult mindaz, ami a szerb (rác) nemzetiség itteni történetéhez kapcsolható: a Rác-templom, a szerb iskola, a földművesek, iparosok és kereskedők házai.

A Rác-templom értékes műemlék, amelynek külseje szerénységével, egyszerűségével, kis méretével tűnik ki a város többi templomához képest. Barokk stílusú, egyhajós, egytornyú építmény. Keresztelő Szent János születése emlékének szentelték. A belső restaurálás során, az 1970-es években figyelemre méltó falképek bukkantak elő a sok gyertya égetésétől lerakódott évszázados korom alól: angyalok, próféták, szentek kara övezi a Jézus és Keresztelő Szent János életéből vett jeleneteket, evangéliumi történeteket.

A Belváros és a Felsőváros lakosainál szegényebb iparos, kereskedő, földműves réteg megtelepedése révén a Palotavárosnak sajátos társadalma alakult ki, amely külső megjelenésén, utcáin, épületein is visszatükröződött. Palotaváros lakossága egy külvárosi települést hagyott ránk, amely inkább falut, mintsem várost idézett. E település történeti és néprajzi emlékeit mutatja be a Rác-templom műemléki környezetét alkotó Palotavárosi Skanzen.

A Palotavárosi Skanzenben a Rác utca 11. számú házban 1988-ban “Palotavárosi emlékek, Székesfehérvár-Palotaváros története és néprajza” című állandó kiállítást nyitottak.

A kiállítás bemutatja, hogy a lebontott Palotaváros a 18. század óta milyen szerepet játszott Székesfehérvár életében. Az épület belső berendezését, bútorait, szentképeit az utolsó tulajdonostól, Csikós Danicától már a kutatás során, 1981-ben megvásároltuk a Szent István Király Múzeum számára. Az épületet 1986-ban az Ikarus székesfehérvári gyára a korábbi felmérések, fényképek alapján újjáépítette, majd átadta a múzeumnak. Újjáépítésekor megbizonyosodhattunk róla, hogy hátsó végfala vastag, tölgyfa talpgerendára épült. A ház első szobáját és konyháját az eredeti bútorokkal rendeztük be, a hátsó szobába Palotaváros történetéről és néprajzáról készítettünk kiállítást. Bemutatjuk itt Palotaváros hagyományos társadalmi rétegeit, foglalkozási csoportjait, azok életmódját. Kiállítottuk a Palotavároshoz kötődő mesterségek (tobak, varga, csizmadia, cipész, szíjgyártó, csapó, szűcs, szűrszabó) szerszámait, céhemlékeit is.

A kiállítás negyedik helyiségében a Dietrich-kalaposműhely berendezése látható. Palotaváros híres kalapos dinasztiájának megalapítója az 1891-ben felszabadult Dietrich Ede volt, akit fia, István követett a műhelyben, amely korábban a Szömörce, majd a Csapó utcában működött egészen 1986-ig, amikor teljes felszerelése a múzeumba került.

Tárlatvezetéshez előzetes bejelentkezés szükséges

Megyeháza:   A klasszicista stílusú műemlék épület 1807 és 1812 között épült, részben Pollack Mihály átdolgozott tervei alapján. A megyeház pincéje egészen 1901-ig a vármegye börtöne volt.

A székesfehérvári Szent István Király Múzeum, mely egyben a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága, a Magyar Nemzeti Múzeum után Magyarország egyik legnagyobb múzeumi gyűjteményét őrzi. Az 1873-ban alapított közgyűjtemény jelentős régészeti, néprajzi, újkortörténeti és páratlan XX. századi képzőművészeti anyagát a múzeum tudományos kutatói a gyűjtést és feldolgozás követően állandó és időszaki kiállításokon tárják a látogatók elé.

A 17 Fejér megyei állandó múzeumi kiállítás, emlékmúzeum, skanzen, irodalmi emlékhely stb. közül is kiemelkedik az Európa Nostra-díjas Palotavárosi Skanzen, illetve az 1993-ban, az UNESCO által meghirdetett, az év Európai Múzeuma pályázaton különdíjjal kitüntetett állandó régészeti kiállítás a múzeum székesfehérvári központi épületében, a barokk stílusú egykori jezsuita rendházban.

A tudományos kutatások szakmai tapasztalatcseréi a visszatérő rendszerességgel Székesfehérvárott megtartott hazai és nemzetközi konferenciák, melyekhez mindenkor az adott témakört összefoglaló nemzetközi kitekintésű, négyvolumenű időszaki kiállítások kapcsolódnak, különösen a római kori régészeti kutatások tárgyában (A Kelták Közép Európában, a Nemzetközi Limes-kongresszus, stb.) s a Nemzeti Emlékhelyhez köthetően a kora középkori történeti és építészeti kutatások témájában.

A kutatómunka eredményei a múzeum által megjelentetett periodikákban kapnak még nyilvánosságot. A Szent István Király Múzeum Közleményei sorozataiba több, mint negyven éve jelennek meg a múzeum tudományos évkönyvei, a konferenciák összefoglaló tanulmánykötetei, a helytörténeti és néprajzi kutatások egy-egy szakaszát lezáró tematikus kiadványok, illetve az állandó és – lehetőség szerint – a mindenkori időszaki kiállítások katalógusai. A közleményekben megjelent kiadványok száma meghaladja a háromszázat.

1992-ben nyitottuk meg a Szent István Király Múzeum új állandó régészeti kiállításait a Rendház első emeletén. Egyazon időben adtuk át a megyei Római Kori Kőtárat a földszinten és a Díszudvarban. A kiállítás 1993-ban elnyerte az Európai Múzeumok Szövetsége díját: European Museum of the Year Award – Special Commendation.

A Római Kori Kőtár a Fejér megye területéről a Szent István Király Múzeumba került I-IV. századi kőemlékeket mutatja be, melyek túlnyomó része sírkő, szarkofág, oltár, néhány mérföldkő és császárszobor töredék.

Az első emeleten négy önálló kiállítás illeszkedik egymáshoz, amelyek a neolitikumtól a török kor végéig mutatják be Fejér megye régészeti emlékeit:
1. Évezredek kincsei
2. Töredékek Fejér megye múltjából
3. Székesfehérvár a középkorban és a török korban
4. A Szent István által építtetett királyi bazilika

A folyosón látható Töredékek Fejér megyei múltjából című, didaktikusan felépített kiállítás szemléletes kiegészítője az általános és középiskolások számára tartott múzeumi történelem óráknak.
A folyosóval párhuzamos termekben az Évezredek kincsei című kiállítás az adott korszak gazdag leletanyagát mutatja be.

Ciszter templom és rendház:

A jezsuiták építették 1745-1751 között, később a pálosoké majd a cisztereké lett. Két homlokzati tornyával a provinciális barokk templomok jellegzetes típusát képviseli. A templomban található az a híres rokokó sekrestye is, amit Hyngeller János pálos szerzetes készített 1764-1767 között. Provinziális barokk templom, szép barokk kőkeretes kapuval. A kapu barokkosan hajló ívének zárókövében MDCCLI évszám (1751). A kapuszárnyak és a felettük lévő vasrács -a jezsuiták címerével-, gyönyörű kovácsoltvas munka. A cisztercita rendházban található a Szent István Király Múzeum.

Sekrestye
Tölgyfából faragott, rokokó stílusú a sekrestye. A bútorzat a négyszögű barokk boltozatú helyiség falai mentén helyezkedik el. A kétrészes szekrények alul rokokó pillérekkel tagolt alacsonyabb tárolókból, fent domborműves jelenetekkel díszített ajtajó kehelytartó szekrénykékből állanak. Fülkében a faragott rokokó baldachin alatt a középszekrény két térdeplő angyal között oltárszerűen van kialakítva. Ajtajának domborműve Krisztus siratását ábrázolja. A tabernaculumos középrész balra az első ajtón Mária mennybemenetelét, jobbra Nepomuki Szent János megdicsőülését láthatjuk. A szekrénysor bal oldali szárnyán az Őrangyal és Szent Imre alakját megelevenítő táblák között a felfeszített Krisztus látható. A szekrénysor jobb szárnyán pedig Szent Alajos és Loyolai Szent Ignác mellett Xavéri Szent Ferenc tetemének megtalálását ábrázolja. Különálló, impozáns bútor a két hasonlóan gazdag faragású rokokó térdeplő.

A Rác-templom egyszerű barokk homlokzatát egyetlen szép sisakú torony díszíti. A torony alatt egyenes záródású, kőkeretes kapu van, 1772-es évszámmal. 1772-74 között készültek a templombelső falképei. Mennyezetfreskói több sávba komponált jeleneteket ábrázolnak. Sajátos “athoshegyi” technikával készültek: szőrrel, törekkel, homokkal, mésszel került alapvakolatra. Az angyalok, próféták, szentek kara övezi a Krisztus és Keresztelő Szent János életéből vett jeleneteket. Az ikonosztázt Horváth Ferenc veszprémi képfaragó és Fijercskó József székesfehérvári asztalos készítette, képeit 1776-ban Jován Grábován és Grigorije Popovity ikonfestő festette. A legrégibb ikon a XV. században készült “Vladimiri Istenanya”, amit még a legelső betelepülő szerbek hozhattak magukkal a XVII. század elején.

A templomnak szerves tartozéka a hangulatos templomkert.

A város egyetlen épségben megmaradt középkori épülete. Gótikus egyhajós kis templomterének finom hálóboltozata van. Szentélye a nyolcszög három oldalával zárul. Déli oldalfalán három magas, csúcsíves ablak, főhomlokzatán későgótikus pálcatagos kapukeret, fölötte újabb keletű rózsaablak látható. A török hódoltság alatt is imaháznak használták, Karakas pasa dzsámija volt. Erről tanúskodik a falakat díszítő halványzöld-vörös ornamentális falfestés és felirat-maradvány.

A mai kápolnát 1711-1729 között Nádasdy László csanádi püspök, egyúttal székesfehérvári őrkanonok restauráltatta, ekkor került a tetőre a huszártorony.

Az Árpád-forrás szénsavas vizére létesítették az Árpád gyógy- és tisztasági fürdőt, melyet 1905-ben adtak át a város közönségének. Az utca keleti oldalán U alakú fürdőegyüttes: két szecessziós épület fogja közre kagylódíszítésű kupolát. A 1920-as éves elején folytatott korszerűsítés során egyebek mellett a Várkörútról nyíló Árpád Szállóval bővítették az épületegyüttest.

A fürdő gőzellátását 1946-tól távhőszolgáltatással biztosították a székesfehérvári erőműből. A szép Árpád-fürdő 1990-es években az új városi uszoda felépülésének következtében magára hagyottan állt.

Az 1905-ben épült, Hübner Jenő tervei alapján készült, kagylódíszítésű, kupolás műemlék fürdőt 20 évnyi várakozás után, gondos rekonstrukciót követően adták át a nagyközönségnek.

A szecessziós stílusú, kupolás épületet csaknem egymilliárd forintos költséggel, másfél évi munkával felújították, és március 11-én ünnepélyesen megnyitották. A műemléképületen belül eredeti szépségében állították helyre a faragott kabinsort, a korabeli díszburkolatokat és stukkókat. A korhű berendezések mellett a legmodernebb technikával szerelték fel.

A fürdő leglátványosabb része a török fürdő, amelyben két, mozaikkal kirakott ülőmedence, ülő pezsgőfürdő és központi fürdőmedence várta egykor és várja ma is a 36-38 fokos vízben felüdülni vágyókat. Igazi különlegessége a fürdőnek a mozaikcsempés tepidárium, amely a fehérvári társasági élet egyik színtere lehet, és akár üzleti megbeszéléseknek, céges találkozóknak is helyet adhat. A régi épületben gyógy- és fitneszszolgáltatást, továbbá masszázst is igénybe vehetnek a vendégek. A felújítást a műemlékvédő szakemberek szigorú felügyelete mellett végezték, s mindent, ami a fürdő két évtizedes bezártsága alatt nem ment tönkre, visszaépítettek, helyreállítottak.

Hogy ne hiányozzanak a vendégeknek a XXI. századi fürdőkultúra szolgáltatásai sem, a műemlékfürdő mellé emeltek egy új épületet, ahol a szauna, gőzkabin, élményzuhany kapott helyet.A földszinten tágas koktélbár és egy hangulatos napozóterasz is vendégeink rendelkezésére áll.
A szaunavilág szolgáltatásai is sokrétűek: élménymedence, infra- és finn szauna, sószoba illetve gőzkabin szolgálja a kényeztetést kedvelőket.

A spa és wellness szolgáltatásokat keresőkre is különleges lehetőségek várnak:
Hidroterépiás,- masszázs,- és szépségápolási szolgáltatások komplett tárháza, pl. L’OREAL fodrászat ad alkalmat a fürdőben a testi-lelki felfrissülésre.
Külön bejárattal rendelkező exkluzív konferencia termünk, mely kb. 80 fő elhelyezésére alkalmas minden igényt kielégítő helyszíne lehet akár céges rendezvényeknek, akár családi-baráti összejöveteleknek. Felszerelése: hifi, projektor, mikrofon és mikroport, valamint elegáns asztalok és székek.

Bory Vár:

Szent István ősi városa egyébként is a legrégibb magyar város. Székesfehérvár a szent évet nemcsak mulandó ünnepségekkel, hanem mardandó alkotásokkal is emlékezetessé teszi. Hat év alatt megújhodott, megszépült ez a város, modern intézményei egész sorozatával fogadja a feléje áradó idegenforgalmat. S ennek a bizonyára jelentékeny idegenforgalomnak egyik fő vonzóereje a Bory-Vár, amely a szelíd szőlőhegy-vidékből úgy tűnik elénk, mintha Petőfi fantáziája teremtette volna ide: Zordon, de ragyogó lovagkor, kiégett piros éjszakai fény, újra meggyújtatott.

Bory Jenő építészmérnöki oklevéllel a zsebében iratkozott be a képzőművészeti főiskolába. Szobrásznövendék lett azzal az alapvető eszmével, amelynek megtestesülése a Bory-Vár. Bory, a tervező építész volt az építésvezető, a tót pallér, a kőműves is. Néhány egyszerű munkással 1923 óta építi, bővíti, díszíti, gazdagítja ezt a csodás alkotást. A vár kazamatájától a kilátótornyokig 30 méter a magassága. Hét torony, harminc kisebb-nagyobb helyiség, köztük három műterem, mindenütt szobrok, képek, régiségek, műtárgyak.

A vár százoszlopos udvarának körbefutó folyosóin a magyar történelem nagy alakjai, hősök, dalnokok és királyok sorakoznak Álmos ősvezértől Tinódy Lantos Sebestyénig.

A képek és szobrok barátai Bory és felesége, Klára leánya művei mellett sok más művész alkotásaival találkoznak. A Bory-Vár kivonatos tárgymutatója majdnem 400 művet sorol fel, de több ezer is van ott.

Arany búla emlékmű:

A hagyomány szerint ezen a helyen hirdette ki II. András király 1222-ben a nevezetes törvénygyűjteményt, a királyi birtokon lakó népesség jogait és a nemesi kiváltságokat évszázadokra rögzítő Aranybullát.

Ezt az eseményt idézi Rétfalvi Sándor alkotása, amit 1972-ben avattak fel, jelenlegi helyére azonban csak 1990-ben került, mivel a Csúcsos-hegy tetejét egy szovjet tank foglalta el, amely az 1945-ben Székesfehérvárért folytatott harcokra figyelmeztetett.

Bánya tó:

Az egykori “öngyilkosok tava” 1917-ben váratlanul jött létre. A magas sziklafalak között működő kőbányát egyetlen éjszaka alatt elárasztotta a víz, és megszületett a csillogó, sötétzöld vizű tó. A vadregényes látványt nyújtó Bánya-tó Székesfehérvár népszerű pihenőhelye. Az igen mély és hideg víz fürdésre nem ajánlott, mivel csillék és más munkaeszközök rejtőznek a tó fenekén.

Sóstó és környéke kedvelt üdülő-pihenő terület. Módszeres fejlesztése a XIX. században kezdődött.1900-as éves első felében a gyógyhatású tó mellett élénk üdülőkultúra kezdett kifejlődni.

A tavat és környékét a következő évtizedekben elhanyagolták, egy része a város szennyvíz-ülepítőjévé vált. A XX. század végén a zöld mozgalmak (Zöld Kerekasztal Társaság) kitartó ténykedése során védetté nyilvánították a területet.

A Sóstó madárvilágában a szárcsák, a réce-, vöcsök- és poszáta-félék mellett a nagykócsag, a fehérgólya, és a barna rétihéja is előfordul.

A területhez tartozik a 121 hektáros Homokbánya, ahol számtalan botanikai ritkaság van. Szárazságtűrő növényzetének védett fajtái az orchidea-félék (kosborok), a homoki nőszirom, a békakonty, a pókbangó és az érdes csűdfű.

A  város közúton és vasúton is minden irányból jól megközelíthető. Az M7-es főútvonalról három lejáró vezet a település központjába. Itt találkozik a Dunaújváros felé vezető 62. számú főút, a Sárbogárd irányába menő 62. számú, a Veszprémen át vezető 8. számú főút, valamint 81-es móri és a 811-es lovasberényi út. A vasútállomásról Budapest, Komárom, Szombathely, Tapolca, Nagykanizsa, Pusztaszabolcs és Sárbogárd felé indulnak vonatok.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:   www.szekesfehervar.hu

www.csodasmagyarorszag.hu/tourinform

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »