A város és környéke több tízezer év óta lakott terület. A II. század elején a rómaiak itt alakították ki a környék védelmi rendszerét. Megerősített katonai tábort építettek, amelynek az Ulcisa Castra nevet adták. Ez Szentendre első ismert településneve.
A rómaiak után a hunok, longobárdok, avarok lakták ezt a vidéket a magyarok bejöveteléig.
Az államalapítás idején Szent István a veszprémi püspökségnek adományozta a települést. Szentendre első, helynév nélküli írásos említése, a veszprémi püspökség 1009. évi alapító oklevelében található.
Később a várost – a középkori plébániatemplom védőszentjéről – Szent András (Endre) apostolról nevezték el.
Bizonyos, hogy a XII-XIII. században már számottevő település a középkori mezőváros, felvirágzása azonban csak a XIV. században következett be. Ekkor királyi birtokként kiváltságokat kapott, Esztergom, Visegrád és Buda közelsége is elősegítette fejlődését. Később e kiváltságos földrajzi helyzet visszájára fordult: a török hódoltság időszakában, majd a Buda visszafoglalását megelőző harcokban szinte teljesen elpusztították.
A törökök kiűzése után, 1690-ben először mintegy 6000 szerb telepedett itt le, akik a szultán hadai elől menekültek, miután a török csapatok ismét elfoglalták Nándorfehérvárt. Később, Csernojevics Arzén ipeki pátriárka vezetésével további 40 ezer család érkezett Magyarországra,
akiknek ugyancsak fő letelepedési központjuk volt Szentendre.
Szentendre mai, jellegzetes városképe a XVIII. században épült ki. A következő évszázad azonban hanyatlást hozott. A városban tűzvészek, árvizek, járványok pusztítottak.
Az 1880-ban kezdődött nagy filoxérajárvány néhány év alatt kipusztította a Szentendre határában virágzó szőlőkultúrát. Az egykori szőlőtőkék helyére később gyümölcsfákat telepítettek – a múlt század végén már több tízezer gyümölcsfa díszlett a várost övező domboldalakon. Az újabb kori változások jelentős szereplőivé váltak az – egyre nagyobb számban – idetelepülő németek és szlovákok.
Az iparosodás a múlt század második felében kezdődött. A két világháború között már több korszerű üzemet tudhatott magáénak a város. A második világháború után ezek részben átalakultak. Új gyárak is települtek a Duna partjára.
Az utóbbi évtizedek jelentős változását hozta a hihetetlenül gyorsan növekvő idegenforgalom, ami a történelmi hangulatú utcáknak, illetve Szentendre művésztelepének, a számtalan képzőművészeti múzeumnak és galériának egyaránt köszönhető. A városépítésben elért eredményeiért és a hagyományok megőrzéséért 1980-ban Hild-emlékérmet kapott. A XVIII. századból megőrzött városképével hazánkban szinte egyedülálló műemléki együttes a belső város.
A kisváros sajátosan mediterrán hangulata az elmúlt évszázadok folyamán alakult ki, amikor a törökök kiűzése után a magyarok mellett szerb, dalmát, szlovák, német és görög telepesekkel népesítették be. Ennek a felvirágzásnak az emlékeit mindmáig őrzik a város délies hangulatú, barokk stílusú polgárházai, templomai, macskaköves utcácskái, szűk sikátorai. A település dimbes-dombos utcáin és a Duna- parton sétálva bennünket is magával ragad a város egyéni varázsa.
A szentendrei görögkeleti templomok elnevezése az elmenekült szerbek egykori lakóhelyeire utal: az ószerbiai pozsareváciak templomukat Pozsarevacskának hívták, a szerémségi csiprováciak Csiprovacskának, a torontáli opováciak Opovacskának, a belgrádiak Belgrádnak.
Szentendrén az egyéni múzeumokban neves helybeli művészek egyéni gyűjteményes tárlatait és a Művészet Malom Képzőművészeti és Kulturális centrumban időszaki kiállításokat tekinthetnek meg. A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum “időutazásra” invitálja Önöket: Magyarország népi építészetét és a hagyományos népi életmódot bemutató kiállítást tekinthetnek meg itt, egy 46 hektáros területen. A kiállításokat kézműves bemutatók, folklór műsorok, színházi előadások egészítik ki.
Görög-keleti Székesegyház:
Eredetileg ezen a helyen állt egy régi ácsolt fatemplom, melynek helyére 1756-1764 között – a betelepülések időszakában – épült a középtornyos, szentélyével kelet felé néző, két oldalhomlokzatán rokokó kapukkal díszített székesegyház. Mind külső megjelenésével, mind belső díszítésével kiemelkedik a város egyházművészeti emlékei közül.
A templom hazai és helyi jelentőségét nagyban növelte, hogy a XVIII. század közepétől kezdve a szomszédos épületben székelt a görögkeleti szerb püspökség. Ezzel Szentendre a Magyarországon élő szerbek egyházi és kulturális központja lett.
A templomot kőfal veszi körül, az udvarra a déli és északkeleti oldalon egy-egy rokokó díszkapun lehet bejutni. Mindkét kapu Ginesser Márton helyi lakatos remekmunkája. Szép díszítésűek a templom oldalkapuinak eredeti tölgyfa kapuszárnyai. Két vörösmárvány dór oszlop tartja a kórust, alatta a nők temploma, egy lépcsővel mélyebben pedig – a hajó középszakaszában – a férfiak temploma. A belső teret a szentélytől gazdag díszítésű, rokokó keretekbe helyezett pompás ikonosztázion választja el. A bibliai jeleneteket és a helyi élet apró eseményeit ábrázoló festményeket Osztoics Vazul szerémségi festőművész készítette.
A berendezési tárgyak közül a püspöki trón, a szószék, valamint a kiállított iparos- és kereskedőjelvények érdemelnek figyelmet. A székesegyház kriptájában helyezték el a szerb püspök hamvait.
Görög-keleti templom:
A fő tértől a Dunáig letelepedő görög kereskedők építették először, fából. Mai formájában Mayerhoffer András építette fel 1752-ben a középtornyos, keletelt templomot. Háromszakaszos hajójának torony alatti része csehsüveg-boltozatú, a következő szakasz fiókos dongaboltozatú, szentélye letompított sarkú.
Az alapvetően barokk stílusban épült templom főkapujának és a harangtorony ablakainak erkélyei rokokó stílusban készültek. Az oldalkapu tölgyfa szárnyai szintén rokokó díszítésűek, a kapu mellett található mélyített gyertyatartó fölött a macedóniai származású Tolojanni Demeter váci görög kereskedő 1759-ből való sírköve lett elhelyezve. A sírkő görög nyelvű feliratáról nevezték el népiesen a templomot Görögnek. A kapu kerete fölött Szent Konstantint és Szent Ilonát ábrázoló freskót láthatunk.
A templomon belül látható festett és faragott színes rokokó ikonosztáz (képfal) és a baldachinos püspöki trónus a legértékesebb.
Városháza:
A barokk vonalú épület főhomlokzata a térre néz, középső részének boltozott, földszinti helyiségeit a XVIII. század elején alakították ki. 1811-ben új részekkel bővítették, a keleti főhomlokzat barokkos oromfalát és az oszlopokon nyugvó bejárati erkélyt 1924-ben építették hozzá.
A Városházán őriznek egy lemezekkel borított, díszes vasládát (melyet a néphit tévesen Rab Ráby híres ládájának tartotta), és egy 1810-ben készült diófa borítású lábasórát.
Udvarán nyaranta szabadtéri színi- és operaelőadásokat, koncerteket rendeznek.
Szentendre Galéria:
A 700 négyzetméteres kiállítótérrel rendelkező intézmény időszaki kiállításoknak ad otthont, bemutatja a helyi és Szentendréhez kötődő képző- és iparművészek alkotásait, valamint országos és nemzetközi kiállítások rendezésével kapcsolódik a kortárs művészet vérkeringésébe. Fontos feladatának tekinti, hogy az egyedülállóan gazdag 20. századi szentendrei művészet értékeit is bemutassa.
Nyaranta fesztiválok színhelye, színházi előadások, filmvetítések, koncertek szerepelnek programjában.
Kovács Margit (1902-1977) kerámiaművész 1972-ben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának ajándékozta életműve nagy részét. 1973-ban nyílt meg múzeuma a Vastagh György utcában, amit erre a célra vásároltak és alakítottak át. A XVIII. századi épület eredetileg sóház volt, később plébánia, majd kereskedőház s végül a Vastagh család lakóháza lett.
Kovács Margit az agyaggal már kisiskolás korában megismerkedett egy utcabeli kályhásmester jóvoltából. Korongozni először gimnazista lányként próbált. Iskolai tanulmányait befejezve banktisztviselőként helyezkedett el. Néhány hónap múlva családja anyagi támogatásával kezdhette meg grafikai tanulmányait Budapesten, mivel eredetileg grafikusnak készült. A 20-as évek közepén kezdett érdeklődni a kerámiaművészet iránt. 1926-ban Bécsbe utazott és ott Hertha Bucher tanítványa lett. A neves osztrák keramikus egy olyan művészcsoport tagja volt, amely az emberi környezet egészét akarta szebbé, harmonikusabbá formálni.
1928-ban önálló kiállítása nyílt meg egy budapesti galériában. Ettől kezdve érett és befutott művészként tartják számon. Számos megrendelést kapott köz- és magánépületek díszítésére, kerámia faliképek, domborművek készítésére. Pályája 1945 után is töretlen maradt. Elismert és foglalkoztatott művész, 1948-ban az elsők között Kossuth-díjjal tüntették ki. Számos állami megbízást kapott. Sikeres kiállítások és elismerő díjak sora bizonyítja hazai és külföldi népszerűségét.
A múzeum több mint 300 alkotást mutat be Kovács Margit keramikusművész életművéből. A tárgyak többsége figurális kompozíció, melyek a művésznő bensőséges anyagszeretetét és az emberi értékekbe vetett hitét tükrözik.
- január 21. óta ismét látogatható a felújított és új épületszárnnyal gazdagodott múzeum. A Kovács Margit Kossuth-díjas keramikus életművét bemutató gyűjtemény újra rendezve és több kerámiával kiegészülve – olyanokkal, amelyek eddig itt nem voltak kiállítva. A felújított termekben és a pincében a művész natúr és festett kerámiái, élettel teli figurái, kerámia-kályhája, reliefjei, mintegy 250 műalkotása látható. A megújult tárlat a művész munkásságát a kezdetektől kronológiai sorrendben mutatja be.
A Görög utcából nyíló új épület szorosan kapcsolódik a régihez. Akadálymentesített, az emeletre liften juthatnak fel a mozgássérültek. A földszinten kaptak helyet a mosdók, a múzeumi bolt, az emeleten pedig az interaktív előadóterem, amelyben egy 3D-s digitális program segítségével a látogatók maguk kereshetik ki az őket érdeklő művek képei, így közelről, körbeforgatva is megtekinthetik azokat.
A kiállítás utolsó termébe a kerekesszékesek, a vakok és gyengén látók számára „tapintható tárlat”-ot hoztak létre, ahol több másolatot is megtapogathatnak.
Czóbel Béla (1883-1976) az első magyar festőművész volt, aki még életében – 92 éves korában – önálló múzeumot kapott a szentendrei várdombon, egy múlt századi, földszintes épületben.
Eredetileg katolikus fiúiskola volt az L alaprajzú épület. Múzeummá alakításakor a külső homlokzatot változatlanul hagyták és hat egymásba nyíló belső teret alakítottak ki íves átjárók alkalmazásával. Az 1975 nyarán megnyílt múzeumot a művész születésének 100. évfordulóján új szárnnyal bővítették.
Miután 1940-1966 között Szentendrén majd 1966-67 között Budapesten élt a művész, és kiforrott stílusban alkotott, ebből az időszakból a különböző műfajokból – portrékból, csendéletekből, enteriőrökből, tájképekből – látható válogatás. 2003. decemberétől Czóbel Béla művei a műfajok tükrében címmel évente váltakozó kamara-kiállítás sorozat indult, melynek első része: Válogatás Czóbel Béla akt festményeiből. A válogatás a művész utolsó évtizedének (1966-76) alkotásaiból történt, ugyanis a múzeum tizennyolc akt képet őriz ebből az időszakból.
Az állandó kiállítás Czóbel teljes életútját áttekinti, a korai, akadémikus kezdetektől és a nagybányai évektől egészen a hetvenes évek alkotásáig.
A múzeum kamaratermében a Szentendrei Festők Társasága nyolc alapító tagjának műveiből látható válogatás.
Katolikus Plébánia templom:
A Klissza fallal övezett Vár-domb lapos síkján látható a barokk katolikus plébániatemplom, homlokzati tengelyében egy torony áll. Szentendre legrégebbi épülete, első kőtemploma. Ezen a helyen már a tatárjárást követő években román stílusú templom épült, de ezt az épületet az esztergomi johannita lovagok 1294-ben lerombolták.
A XIV. század elején a templomot újjáépítették, ebből az időből valók a kora gótikus ablakok, bár gótikus stílusjegyekkel még a XV. századi építkezések során is gazdagodott. A török hódoltság alatt az épület nagy károkat szenvedett, és csak 1710-ben, a Zichy család támogatásával állították helyre. 1791-ben a templomot a kincstár bővítette, legutóbb pedig 1957-ben renoválták. E munkálatok során bukkantak elő az északi és déli oldal, illetve a torony román és csúcsíves ablakai, valamint a déli oldal bejárati gótikus kapuíve és a szép freskómaradványok is.
A középkori építkezés nyomai látszanak a templom és a torony délnyugati támpillérén, kváderkövein valaha gótikus napóra mutatta az időt. A templom belseje három boltozott hajóra oszlik. A torony, a kórus és a főhajó keresztboltozatos, a sekrestyét pedig dongaboltozat fedi. A főoltárkép Jézus keresztelését ábrázolja, a szószék rokokó díszítésű, helyi mesterek fából készült szobrai ékesítik. A templom belsejében állították ki a dalmátok múlt századi, zöld színű zászlaját, amelyet szentek képei és a szőlőművelésben használt eszközök díszítenek. Freskóit a Művésztelep lakói alkották.
Szentendrén mindig történik valami. Hagyományosan megrendezésre kerülő, minden alkalommal rengeteg új programmal bővülő fesztiválokon, szabadtéri színházi előadásokon vehetnek részt.
A belváros félszáz kisvendéglőjében a magyar konyha étkein kívül különböző nemzeti konyhák ételeit kóstolhatják meg. Cukrászdák, kávézók hangulatos kerthelyiségeiben megpihenhetnek, és a bormúzeum pincéjében megkóstolhatják a magyar borokat.
A kulturális látnivalók mellett a szabadidő aktív eltöltésére számos lehetőség kínálkozik a környéken: gyalog-, és biciklitúra, Pap-szigeten strand, lovaglás.
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum, amely Budapesttől 20 km-re fekszik – a Duna-Ipoly Nemzeti Park egyedülálló természeti környezetében – a jellegzetes magyar tájegységek építkezési szokásait, életmódját és hagyományait mutatja be.
Élje át a 19. századi vidéki Magyarország varázsát! Kézműves mesterek dolgoznak a házakban és az udvarokban, bárányok bégetnek a tanyán, a vízimalom gabonát őröl, a pékségből frissen sült rétes illata száll…
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum, amely Budapesttől 20 km-re fekszik – a Duna-Ipoly Nemzeti Park egyedülálló természeti környezetében – a jellegzetes magyar tájegységek építkezési szokásait, életmódját és hagyományait mutatja be.
A falusi települések rendjébe szedett lakóházakban különböző sorsú férfiak, nők és gyermekek éltek egykor, az ő életüket, mindennapjaikat és ünnepeiket ismerhetjük meg a tárgyaikon keresztül.
De látogatóink nem csupán épületegyütteseket tekinthetnek meg. Programjainkon a vendégeink nem passzív nézőként, hanem személyes élményeiken keresztül fedezik fel és élik át a Skanzenben bemutatott paraszti világot. Munkatársaink segítségével megtudják, miként festették indigóval a vásznat a kékfestő műhelyben, hogyan használták a tarkedlisütőt, milyen volt az élet a füstösházban, és számos kézműves tevékenységet, gyertyamártást, mézeskalács-írókázást is kipróbálhatnak. A hosszú sétában elfáradt látogatók lovas kocsin ülve folytathatják útjukat a területen. A múzeum területén, az Alföld tájegységben működő Jászárokszállási Fogadó Magyarország gasztronómiai hagyományaiból ad ízelítőt, de innen nem messze, az Izsáki Pékségben is találnak finom falatokat az éhes látogatók.
2009 áprilisától egy 1927-ben gyártott Diesel motorvonat zakatol keresztül a 60 hektáros múzeum területén különleges, “nosztalgiavonatozós” élményben részesítve a látogatókat. Európa leghosszabb – több mint 2 kilométer hosszú – múzeumi sínpályája összeköti a múzeum negyven éves története során felépült hét tájegységet. A személyzet – a mozdonyvezető és a kalauz – korhű öltözetben végzi munkáját.
2010 júniusától látogatható a múzeum nyolcadik tájegysége, az Észak-magyarországi falu, ahol a hagyományos falusi környezetbe illesztett modern kép- és hangtechnikai eszközök segítségével idézzük fel a palóc vidéken élő emberek életének e fontos eseményeit.
Ajánlott útvonal: Budapest központjától észak felé a 11. számú főúton haladva kb. 20 km.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: www.szentendre.hu
