Észtország északi ország, és ez a tény sokat elárul az észt konyháról, az étkezési szokásokról, ételekről, főzési módszerekről. Az évszakok közötti nagy különbség, amely egy déli számára igen szokatlan, megmutatkozik az emberek életritmusában is. Egy észt sokkal lassabb és befelé fordulóbb az őszi, téli napokban, míg nyáron sokkal energikusabb, közlékenyebb. Azt, hogy hol, mit és hogyan esznek az észtek, látszólag a napok hossza és hőmérséklete határozza meg. A sötétség és az első fagyok beálltával savanyú káposzta és sültek, barna és fekete puding, sűrű levesek és pörkölt kerülnek az asztalra. Ezzel szemben nyáron úgy tűnik, hogy szinte a semmivel is beérik, csak legyen napsütés és meleg. Nyáron inkább a könnyű és friss ételek kerülnek terítékre, minden, amit az erdők és kertek kínálnak.
A baltikumi konyhák hagyományaiból az észt őrizte meg napjainkig a legteljesebben azokat a specifikus nemzeti vonásokat, amelyek a XX. század elejére alakultak ki.
A tej és a burgonya nélkülözhetetlen alapanyaga az ételeknek, az észteknél előforduló élelmiszerek csaknem mindegyikével társítható, sőt, olyan ételekkel is együtt készítik, amelyek semmilyen más nép ételeiben nem fordulnak elő együtt (például tej borsóval, hallal, burgonyával – cukrászkészítmény alkotórészeként).
Kedvelt alapanyagok még: tejföl, tejszín, sovány sertéshús, húsos angolszalonna, a belsőségek, káposzta, karórépa.
Az észt konyhatechnológia középpontjában a főzés áll. Fűszereket csak keveset és ritkán használnak. Szívesen alkalmazzák az ún. “kasztmed”-et – azaz tejes, tejes-tejfölös öntetet, amelyek minden húsos, zöldséges és halas étel velejárói. Pépesített halat, ill. heringfilét is kevernek a kasztmedbe.
A kaprot a szaláka heringhez, majoránnát a véres hurkába, köményt a túróba, petrezselymet és zellert a húslevesbe tesznek, de a legtöbb ételt mindennemű ízesítő és fűszer nélkül készítik.
A halat rendkívül változatosan készítik. A sajátos halszag semlegesítésére a hagyma helyett füstölik, aszalják vagy szárítják a halat. A húsételek közül a sovány sertéshúst, a bárányt és a borjút főzik vagy sütik leginkább. Kedvelik a kásaszerű zöldséges-gabonás ételeket is.
A legismertebb észt ételspecialitások: a szeppik (szürke kenyér), a marinírozott apró hering, a tejfölös-burgonyás hering, a füstölt szaláka hering, a szjult (kocsonya), a lejvavatszk (kenderolajjal készült, rozsos-burgonyás tekercs). A levesek változatosságával az észt konyha felülmúlja a többit: tejes-tésztás, tejes-darás, tejes-sörös és tejes-egyéb tejtermékből készült leveseik is vannak.
A legnépszerűbb ital Észak- Észtországban a könnyű malátasör, Dél- Észtországban az árpából vagy rozsból készült sör, tavasszal a nyírfa nedve volt. A sör volt a hagyományos ital általában minden alkalomra, helyettesítve a mézbort, ősi riválisát, melyet évszázadokkal ezelőtt készítettek. A sörfőzés – különösen a nagyobb szigeteken – mindig komoly és fontos üzlet volt a helyi emberek számára. A szigetlakók trükkjei és titkai mind a mai napig homályban maradtak a szárazföldiek előtt. A sör, melyet nagy, fából készült vödörben szolgáltak fel, enyhe íze ellenére alattomos ital.
Miután az észt étel-ital választék nem túl gazdag, ezért nem is szokás “Jó étvágyat” kívánni az asztalnál. Helyette azt mondják az emberek: “Tartson sokáig a kenyered!”. Néhány ínséges esztendőtől eltekintve Észtország soha nem szenvedett hiányt fekete, kovászolt rozskenyérben. Még azok is, akik hosszú ideig éltek külföldön, fel tudják idézni különleges izét.
