Botswana

Botswana

Hivatalos név:Botswanai KöztársaságIdőzóna:GMT+01:00
Anyanyelven:Autójelzés:RB
Államforma:köztársaságPénznem:botswanai pula (BWP)
Főváros:GaboroneElektromosság:

Aki Botswana-ba látogat, legalább egyszer azt kívánja magában, bárcsak megállna az idő. Végtelen horizont tárul az utazó elé, a felejthetetlen vadon, az Okavango deltájának pompás vízi útjai, éa a Kalahári homokdűnék, valamint a változatos vadvilág csak pár jellemző, amik Botswana-t csábító úticéllá varázslolja.

A Botswana, amit a békéjéről és nyugalmasságáról ismerik, gyémánt lelőhelyekről és a marhahúsról, még nagyon sok meglepetést tartogat az utazóknak.

A turizmus nagy szerepet játszik a botswanai gazdaságban. Számos nemzeti park, és vadrezervátum az első számú tényező a mocsaraival és változatos vadvilágával, ami az országba vonzza a turistákat. Többek között oroszlánok, barna hiénák, gepárdok és leopárdok, valamint antilopok színesítik a palettát.

A fő szafari lehetőségek a Moremi Vadrezervátum az Okavango deltájában, és a Chobe Nemzeti Park. Botswna ugyancsak részt vesz a közösségen alapuló, természetes forrásokkal gazdálkodó tervben úgy, hogy megpróbálja a falusiakat is bevonni a turizmusba. Az egyik példa erre Khwai faluja, Khwai Fejlesztési Szövetség.

Botswanában forgatták le az 1980-as, Az istenek a fejükre estek c. filmet.

Utazási információk

Nemzetközi repülőterek

Francistown, Gaborone, Selebi-Pikwe.

Fontosabb telefonszámok

Ország előhívó: 267

Földrajz, gazdaság

Népességi adatok

Lakosság:1 373 000 fő
Népsűrűség:2.40 fő/km2
Nyelvek:angol, setswana, bantu.
Népcsoportok:bantu néger (főleg becsuána, 99 %), európai (1 %).
Vallások:törzsi vallású (86%), protestáns (10%), római katolikus (4%).

Földrajz, természeti adottságok

Terület:582 000.00 km2
Nagyobb települések:Gaborone 120 000, Francistown 49 000, Selebi Pikwe 46 000,
Molepolole 29 000, Serowe 28 000, Kanye 26 000, Lobatse 26 000,
Mahalapye 26 000, Mochudi 26000.
Legmagasabb pontok:Tsodilo 1375 m.
Főbb folyók:Okavango, Limpopo.
Főbb tavak:Xau-tó, Ngami-tó.

Földrajz

Területének túlnyomó részét a sivatagos, félsivatagos Kalahári-medence homokdűnéi, időszakos tavai és mocsaras területek jellemzik. A keleti országrész fennsík, illetve hegyvidéki jellegű.

Gazdaság

Egy főre jutó GNP: 2 790 USD

Botswana, hivatalos nevén Botswanai Köztársaság (angolul: Republic of Botswana), egy tengerparttal nem rendelkező ország Dél-Afrikában. Az ország a Kalahári-medencében helyezkedik el, a területének nagy részét a Kalahári sivatag foglalja el. Délen a Dél-afrikai Köztársaság, nyugaton Namíbia, északon Zambia, északkeleten pedig Zimbabwe határolja. Fővárosa és legnagyobb városa Gaborone. 581 730 km² területével és 2,3 milliós lakosságával egyike a legkevésbé sűrűn lakott országoknak. A hivatalos nyelve az angol, a nemzeti nyelv a niger-kongói nyelvcsalád benue-kongói csoportjába tartozó cvána, amely a többségi cvána etnikum nyelve. Legmagasabb pontja az 1489 m magas Tsodilo Hills, a leghosszabb folyója az Okavango, amely a Kalahári sivatag lefolyástalan területére torkollik megalkotva a világ legnagyobb szárazföldi deltatorkolatát, az Okavango-deltát.

A lefolyástalan Dél-afrikai fennsíkon fekszik (kb. 1000 m tengerszint feletti magasságban), ami jelentősen befolyásolja éghajlatát, ami a sivatagitól a szubtrópusiig változik. A nyári évszak októbertől márciusig tart, míg a téli évszak májustól szeptemberig. Ilyenkor a hőmérséklet rendszeresen meghaladja a 35 °C-ot. Az esők december és február közt érkeznek, főként heves, viharos záporok formájában. Az éves átlagos csapadékmennyiség délen 250 mm, északon 700 mm, de a Kalaháriban gyakori az akár évekig is eltartó aszályos időszak.

A növényzet is szoros összefüggést mutat a csapadék mennyiségével. Az ország 90%-án található szavanna. Igazi erdők csak a Chobe folyó partjain találhatók, az ország északi felén. Az állatvilág igen széles palettáját nyújtja a fajoknak. Az Afrikára jellemző nagyvadak mind megtalálhatóak itt is. 164 emlős, 157 hüllő, 80 hal és 550 madárfajt regisztráltak a területen. A leginkább előforduló állatok: a transzváli oroszlán, a gepárd, a leopárd, a feketelábú macska, az ezüsthátú róka, a lapátfülű róka, az erdei petymeg, a rókamanguszta, az egyiptomi mongúz, a szurikáta, az afrikai elefánt, a keskenyszájú orrszarvú, a nílusi víziló, a zsiráf, a szitutunga, a bongó, a gyűrűsfarkú víziantilop, a puku mocsáriantilop, az impala, a nyársas antilop, a pusztai bóbitásantilop, az ugrónyúl, valamint a vakondpatkány.

Az ország területének 17%-át foglalják el a nemzeti parkok és állatparkok. Ezenkívül még további 20%-ra tehető a vadvilág megőrzésére használt területek aránya. A botswanai kormány bevételekre tesz szert vadászengedélyek kiadásából külföldi turisták számára ezeken a területeken, ezek betartását szigorúan ellenőrzik. Az UNESCO világörökség-listáján jelenleg két botswanai terület van: Tsodilo, melynek sziklafestményekkel díszített dombjait vallási és spirituális jelentőségük miatt vették fel a listára 2001-ben, valamint az Okavango-delta (2014)

Gasztronómia

A cvanák településeinek szokatlan jellegzetessége, hogy hatalmas falvakat hoznak létre, ilyen például Serowe vagy Mochudi, amelyek lakossága eléri a 30 000 főt. Régebben minden család három otthont tartott fenn; egyet a faluban, egyet a családi föld mellett, a falutól akár 45 km távolságra, és egy harmadikat a távoli marhalegelőkön, ahol a fiatal férfiak az év legnagyobb részét töltötték.

A falu központja a kgotla, a gyűlés helye, ahol a főnök és a vezetők meghatározták például a vetés és az aratás idejét. A szegényebb háztartások marhákat kérhettek kölcsön a főnöktől: az állatokat ők gondozták, s cserébe megkapták az első borjút. Napjainkban a főnökök hatalma már gyengül, mivel egyre többen hagyják el a falvakat, hogy földjeik mellé költözzenek. Ennek részben a növekvő népesség fokozódó élelemigénye az oka, de talán az a megfontolás is, hogy így a főnök hagyomány adta jogával élve nem foghatja ingyenmunkára őket.

A kiszámíthatatlan esőzés miatt a családok kénytelenek más jövedelemforrásokat is keresni – sört főznek, kereskednek vagy házépítést vállalnak. Ennek ellenére a lakosság 70%-a még mindig falvakban él, és Botswana földterületeinek többsége még mindig törzsi tulajdonban van – ez azt jelenti, hogy a főnök osztja szét a területeket, és ő gondoskodik arról is, hogy ne forduljon elő túllegeltetés.

Turizmus

Az ország a nagyobb költségvetésű, kisebb létszámú turizmusra rendezkedett be.

A fő turistaszezon télen van, ami májustól augusztusig tart, amikor a nappalok kellemesen melegek, az éjszakák gyakran hűvösek. Európai igényeknek megfelelő szállodák és motelek a nagyobb városokban találhatók. Akadnak szafari táborok is.

Az állatok ilyenkor kevéssé távolodnak el a vízforrásoktól, így megfigyelésük könnyebb. Egyes turista helyszínek zsúfoltak lehetnek, főleg július-augusztusban.

Nyáron (októbertől áprilisig) a vadvilágot nehezebb megfigyelni, és az esőzések a földutakat járhatatlanná tehetik. A hőmérséklet elérheti a 40 °C-t.

A szállodák, kempingek, szafarik, belföldi repülőjáratok, étkezések, alkoholok árai viszonylag magasak, megfelelnek az európai vagy észak-amerikai áraknak.

A boltok, üzletek, hivatalok általában reggel 8 és délután 17 óra között tartanak nyitva, délben 1-2 órás ebédszünetet tartva.

Botswana egyik hivatalos nyelve az angol.

Javasolt oltások Botswanába utazóknak:

Javasolt oltás bizonyos területekre utazóknak:

Malária elleni gyógyszer. (Namíbia– Zambia– Zimbabwe és Botswana határain nagy a kockázata a fertőzésnek)

Kötelező oltás, ha fertőzött országból érkezik/országon át utazik valaki:

Főbb látnivalók:

  • Okavango Delta
  • Chobe Nemzeti Park
  • Central Kalahari Game Reserve
  • Makgadikgadi Pans & Nxai Pan Nemzeti Park

www.wikipedia.org

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »