Thaiföld fővárosa, Bangkok (thai nevén Krung Thep) szeretetet és gyűlöletet vált ki belőlünk. Itt található Ázsia néhány lenyűgöző nevezetessége, de meg is kell szenvedni ahhoz, hogy ezeket megnézhessük. Forróság, zaj és fullasztó kipufogógáz. A csatornák nagy részét feltöltötték az útépítések miatt, és az áradás mindennapos. Az, hogy ilyen káoszban tudnak élni, toleranciájuknak köszönhető. A több, mint 6 millió lakos fele 30 éven aluli.
Bangkokban az a jó, hogy hirtelen egy csöndes helyen találhatjuk magunkat, általában a templomokban, amelyeket a zajt kiszűrő magas falak öveznek. Bangkokban számos ilyen lelki menedékhely és zöld folt van. Az egyik a Lumphini park, ahol a kocogók vadul edzenek a lagúna körül. A fák alatt közép korú kínaiak adnak elő szép mozdulatművészeti gyakorlatokat. A nagy kínai populáció jól beilleszkedett, de azért kínai negyed itt is van, ahol a zaj, a tömeg és a ruhaneműket, aranyat és tésztafélét – ebben a sorrendben – áruló üzletek száma még helyi mértékkel mérve is túlzó.
A legtöbben nehezen tájékozódnak Bangkokban, mert nincs városközpontja. Szorosabb értelemben véve ez a Lakmuang-szentély lenne, ahol a várost megalapították és ahonnan a távolságokat mérik. De a Demokrácia Emlékművet vagy az új World Trade Centre-t is tekinthetnénk annak.
Néhányan esetleg a Patpong Road körüli éjszakai szórakozó-negyedet neveznék meg. Még a Bangkokba gyakran ellátogató turisták is beismerik,
néha eltévednek. A tájékozódást csak nehezíti, hogy a város olyan lapos, mint egy palacsinta. A hosszú, egyenes utcák neve minden huszadik
háztömb után megváltozik, és esetleg csak thaiul van kiírva, ami a mon és khmer nyelven alapuló írás. A Thaiföldi Idegenforgalmi Hivatal (TAT)
erőfeszítései ellenére, hogy Bangkokot “sétálóvárossá” nyilvánítsák, nincs kószálásra alkalmas hely. A legjobb, ha helyette légkondicionált
limuzinnal közlekedünk. Maradjunk legalább négy napig. Egy napot ebből el fogunk vesztegetni arra, hogy megpróbálunk a megfelelő helyekre
eljutni, és három nap kell ahhoz, hogy legalább egy kicsit is belekóstoljunk a part menti város életébe.
Az 1557-ből származó feljegyzések azt mutatják, hogy Bangkok a Chao Phraya folyón Ayutthayába tartó vízi járművek számára ellenőrzési pontként szolgált. Amikor Ayutthayát lerombolták, az új főváros számára a folyón lefelé Thonburinál választották ki a helyet, de Chakri generális félve a burmai támadásoktól, udvarát a keleti partra költöztette. A földbe vert brahman oszlop a folyónál Bangkok 1782-es megalapítását jelöli. Chakri generális, aki a Ramatibodi, I. Rama nevet vette fel, új palota-együttest építtetett a régi folyóparti erődítményen belül. A romjai között élő kínaiakat a kínai negyedbe költöztette, és mesterembereket vonultatott fel, hogy az ayutthayaihoz hasonló királyi rezidenciát építsenek. Az együttesben nemcsak a palota kapott helyet, hanem a kormányzósági és törvényszéki irodák, és a legfontosabb, a Wat Phra Kaeo is.
A “bang” szó Bangkokban, Bang Pa-Inben és más thai városnevekben durva fordításban vízi települést jelent. Bangkok időtlen idők óta vízi település volt. Még a múlt században is lakosságának kétharmad része úszó vagy cölöpökre épült házakban lakott. “Kelet Velencéje”, ami Joseph Conradot és más Viktória korabeli utazókat elbűvölt, ma már nem létezik, de az élet a folyón alapvetően nem változott. A Chao Phraya menti szállodákban lakó vendégek ebbe közvetlen bepillantást nyerhetnek, de még jobb, ha csónakázunk a folyón. Ha a Phra Chao Taksin hídtól felfelé megyünk, elhaladunk a sokat eláruló régi épületek mellett, melyek azelőtt a hollandok, franciák, valamint a Brit Kelet-indiai Társaság raktárai voltak. A csónak a lefelé, a Sziámi-öbölben levő Khlong Tuey kikötő felé haladó rizsszállító bárkák, vízi taxik és méltóságteljes teherhajók nyomában ringatódzik. A felkelő nap sugaraival megvilágított part menti templomok Délkelet-Ázsia legnagyszerűbb látványosságai közé tartoznak. Már csak ezekért is érdemes kiállni a bangkoki megpróbáltatásokat és szenvedéseket.
Bangkok templomai
A bangkoki kolostorlátogató körút éppolyan fontos, mint a londoni turisták számára a templomlátogatás. Mindkettő az istentisztelet háza,
de a thai watnak más feladata is van. Az egyik eredetileg egyetem volt; mindegyik művészi értékű. Egy másikba meditálni mennek az emberek,
valamint a hagyományos masszázsra, tenyérjóslásra esetleg vizitre egy homeopatához. Megint másik kolostorban tartanak vásárt. Ténylegesen több száz wat létezik, biztosan mindenki rábukkan a számára legkedvesebbre.
Fényképezésre a kora reggel és késő délután a legalkalmasabb.
Ahhoz képes, hogy milyen óriási a főváros, elég sok nyugodt, csendes helyet is lehet találni, például egyben a város 4OO wat-ja (templom-kolostor) közül. A legfontosabbak a Wat Phra Kaew, a Wat Pho, a Wat Traimit, de látni kell a királyi palotát, az Arany Buddha templomot, a Wat Sai úszópiacot és a Saovabha intézet kígyófarmját is.
A Nagy Palota, Bangkokban
A világ egyik leglátványosabb helye. Óriási falai között egy feltűnő Buddhista templom foglal helyet, melyet egy nagyszerű Buddha kép ékesít. Ezt a képet egyetlen jáde kőből faragták, ami a leginkább tiszteletreméltó vallásos emlék az országban.
Vimanmek Palota
A világ legnagyobb tíkfa épülete, melhez egyetlen szöget se használtak. Korábban Csulalongkor király és családja lakott az épületben, mely ma múzeum, és a korábbi uralkodók személyes tárgyait állították ki.
Wat Pho
A fekvő Buddha (46m hosszú) világhírű temploma, egyben a thai hagyományos gyógyászat központja.
Wat Traimit
Látványos Buddhista templom, mely a híres arany Buddhát védelmezi. A szobor a 13. századból származik, 4 méter magas, és állítólag színarany.
Wat Benchamabophit
Az egyik legelegánsabb modernkori vallási építmény. Carrarai márvány homlokzata miatt kapta a márványtemplom nevet.
A királyi Dereglyemúzeum
Az 50 díszített csónakból álló kiállítás szárazdiokkban nézhető meg. A festett, faragott, aranyozott hajók mintázatát a Ramakien eposz ihlette, és csak ünnepi alkalmakkor bocsátják őket vízre.
Wat Suthat
Két csarnokból álló, lenyűgöző vallási építmény. Egyedülálló kőfaragásokat, bronz állatokat és Buddha szobrokat őríz.
Wat Saket
Az építmény az arany hegyen áll, ami azért kapta ezt a nevet, mert visszaveri a nap sugarait, ezért úgy tűnik mintha aranyból lenne.
Erwan Shrine
Buddhista szentély, ahol szerzetesek százai imádkoznak nap mint nap.
Pastuer Intézet
A thai Vöröskereszt vezeti az intézményt, ami a világ legnagyobb mérgeskígyó gyűjteményével büszkélkedhet. Megtekinthető a méreg lefejésének folyamata, melyet aztán a világ számos részére elküldenek és a gyógyszergyártás során használnak.
A bangkoki közlekedést nehezebb elkerülni, mint részt venni benne. Thaiföld összes főbb busz- és vasúthálózata itt végződik. A főváros buszközlekedése hatékony lehetne, ha a forgalom nem lenne olyan lassú (csúcsidőben átlag 13 km óránként). A taxik többnyire taxiórával felszereltek, és nem túl drágák, a tuk-tuk nevű háromkerekűk sem sokkal olcsóbbak, de az az előnyük, hogy a lassú forgalom miatt könnyű a le- és felszállás. A legjobb város-repülőtér összeköttetés pedig a vonat, csak fél órába telik, míg busszal vagy taxival ez három órát is igénybe vehet.