Delphoi

Delphoi

Delphoi (görögül Δελφοί) régészeti terület és modern város Görögországban. Az archaikus időkben a települést a világ közepének tartották és az Apollón tiszteletére emelt szentély-együttes az ókor legnépszerűbb jóshelye volt. Delphoiban találhatjuk az Omphaloszt (ομφαλός) – „a világ köldökét” – és a marmariai tholoszt (azt a fényképek százai által híressé vált kis kerek templomot, amelynek funkcióját a mai napig nem sikerült kideríteni). Itt, az Apollón-templom szívében (hesztia), égett az „isteni fény”: άσβεστος φλόγα – az az örökmécses, amelynek lángját Prométheusz az Olümposzról lopta az embereknek. A plataiai csata után a görögök ebből a szent tűzből vittek új lángot városaikba, életük felvirágoztatására. Delphoi több mint ezer éven át volt a hellén világ vallási központja, és jelentős hatást gyakorolt a politikai és társadalmi életre is.

A település a mitikus Parnasszosz-hegy délnyugati lejtőjén, 570 méteres magasságban fekszik, a Korintoszi-öböl közelében, Kirrha kikötővárostól 15 kilométerre. A Pleisztosz folyó völgyére néző szent terület fölé a Pheriadesz (a ragyogóak) sziklafalai magasodnak. A sziklák között fakad a „tisztaság forrása”, a szent Kasztalia-forrás. A delphoi szentély mesterséges teraszokra épült, és 190×135 méteres területét fal vette körül, amelyen 9 kapu nyílt. A dombra szent út vezetett fel, amely mellett a görög városok által emelt kis templomok – az áldozati ajándékok őrzésére épített kincsesházak álltak. A területet 3000 műalkotás díszítette, de napjainkra nagyrészük elpusztult. A terület felső részén állt Apollón temploma, amelynek legrejtettebb helyiségében – az adütonban – tartózkodott a jósnő, Apollón fantasztikus jóstehetséggel megáldott papnője, akinek neve Püthia volt.

A delphoi jóshely eredete a mükénéi korba, az i. e. 1500 körüli időkre nyúlik vissza. Ekkor még csupán egy egyszerű, babérágakból készített kunyhó állt itt – ami a Föld istennőjének, Gaiának szentelt hely volt. Azért választották éppen ezt a helyet, mert a talaj nyílásaiból kábító hatású vulkáni gázok szivárogtak elő, és az ősi hiedelem szerint a jóserő a Föld méhéből áradt. Delphoi elnevezése kapcsolatba hozható a görög δελφ delph „üreg”, vagy δελφός delphosz „anyaméh” szavakkal, amelyek a földanyára utalnak. A delphoi Földistennő „minden istenek közül az ősjós” megtisztelő nevet viseli.[3] Később Gaia lányai osztottak jóslatot. Először Themisz, a törvény istennője, őt a Föld másik titánleánya Phoibé, a „ragyogó” Létó anyja váltotta fel, aki pedig unokájának ajándékozta a jóshelyet.

Apollón Phoibosz, aki nagyanyja nevét is őrzi, már a negyedik jósistenség e helyen. A monda szerint ötnapos korában itt küzdött meg a szörnyű kígyóval, Püthónnal, melynek teste a szent hely földjének erejétől elrohadt. Az ifjú istenség nyilaival megölte Püthónt, aki Gaia gyermeke volt, így tettéért bűnhődnie kellett: kilenc évig gulyásként szolgálta a „kérlelhetetlen” Admétoszt, Pherai királyát. Apollón nevének egyik jelzője a Δελφίνιος Delphinios, vagy Delphinian egyfelől visszautal a földanyára: „the one of the delphus” (egy az anyaméhből). Ám egy másik legenda szerint, miután büntetését letöltötte, delfin alakjában tért vissza győzelme színhelyére, és krétai hajósokat csalogatott magával, akik papként szolgálták őt. A népi etimológia Delphoi nevét ezzel a mítosszal magyarázta, és Homérosz Apollón-himnusza is ezt a történetet dolgozza fel.

I. e. 800 táján emelték itt az első kőtemplomot Apollón tiszteletére. A templom i. e. 548-ban egy tűzeset miatt megrongálódott, ezért átépítették. Oszlopcsarnokkal vették körbe, és a szent terület legfelső részén egy színházat és egy stadiont építettek, ahol négyévente játékokat és költői versenyt rendeztek a Püthia tiszteletére.

A delphoi jósda a történetírás kora előtt működött, így eredetének tényszerű leírását hiába is keresnénk. Az itt folyó vallási hagyományokat és legkorábbi szertartásokat három ókori szerző munkáiból ismerhetjük meg: Homérosz Apollón himnuszAiszkhülosz Eumeniszek című drámája és Euripidész Iphigenia a tauroszok között című műve.

Az első jósnő egy szűz lány volt, aki évente csak egyszer jövendölt: Apollón születésnapján, Büiszosz hónap (január-február) hetedik napján. Ám miután egyszer elrabolták a fiatal Püthiát, inkább 50 év fölötti nőket alkalmaztak. Idővel egyre több kérdés érkezett, ezért nem egy, hanem két Püthia jósolt, és a jövendölésre már minden hónap hetedik napján sor került. Azok a zarándokok, akik olyan városból érkeztek, amelynek állandó követe volt Delphoiban, bármelyik nap kérhettek jóslatot. Miután Delphoit tömegesen kezdték elárasztani a látogatók, az eredeti, komoly vallási tartalom fokozatosan elenyészett. Még a „gyorsjóslás” intézményét is bevezették: az orákulum sorshúzással válaszolt a kérdésekre.

Egyes mítoszok annak tulajdonítják a Delphoi szentély áradó jóserejét, hogy ott van a Föld közepe. A legenda szerint Zeusz egykor két sast (vagy két hollót) bocsátott fel a Föld két ellentétes széléről, hogy azok találkozási helyéről megtudja, hol van a világ „köldöke”. A sasok ott egy tojás alakú kőre, az Omphalosz-ra telepedtek. A követ ma a delphoi Régészeti Múzeum kiállítási darabjai között őrzik. A görögök számára több „köldök” is létezett: az abszolút értelemben vett középpont Delphoiban volt, de emellett minden városnak, szent helynek megvolt a magáé. Ez a hiedelem állt annak a szokásnak a hátterében, hogy a templomok alapjába egy gömbölyű követ helyeztek; ezt az eljárást átvették az etruszkok és a rómaiak, és ma is él az alapkőletétel szokásában.

www.wikipedia.org

Translate »