Abteilung Tourizmus
Eduard-Wallnöfer Platz 3
A-6020 Innsbruck
+43 512508 3262
+43 512508 3265
Innsbruck
Innsbruck városaaz 1964-es és 1976-os téli olimpiai játékok helyszíne volt. Rendkívül szép környezetben terül el az Inn folyó völgyében északon a Karwendel, délen pedig a Stubai-Alpok kétezer méter magas hegyei veszik közre. Az Alpok egyik legszebb városa, 116 000 lakossal. Ausztria legfiatalabb nagyvárosa. Innsbruck a snowboard fővárosa.Itt él és innenszármazik a legtöbb osztrák profi boardos. Innsbruckot az Andech birodalmi grófok alapították. 1239-ben kapott városjogot. A város magyar neve: híd az Innen át. Ez nagyon nagy jelentőségű, hiszen a város kereskedelmi kapocs volt észak és dél között. Tartományi fővárossá 1420-ban IV. Frigyes uralkodása alatt vált. Nagyarányú építkezés pedig Zsigmond uralkodása idején kezdődött. Innsbruck jelképe az Aranytető nevű fedett erkély. I. Miksa építtette IV. Frigyes korábbi palotájának homlokzatára. Az erkélyt 3400 aranyozott rézlemez borítja. Az udvari templom (Hofkirche) I. Miksa császár síremlékével Ferdinánd uralkodása idején készült. Maga Miksa tervezte meg saját síremlékét. A templom közepén áll a szarkofág a császár térdeplő bronzszobrával. Oldalain az uralkodó életéből vett jeleneteket ábrázoló domborművek díszítenek. A sír körül a császári család híres elődeinek, kortársainak életnagyságúnál nagyobb öntöttvas szobra áll. 28 szoborról beszélünk. A sír azonban üres, mert Miksa császár az alsó-ausztriai Wiener Neustadtban nyugszik. 1665-ben Innsbruck fejlődése átmenetileg megtorpant a Habsburg-ház tiroli ágának kihalásával. 1805-1814-ben Tirolt felosztották, ezzel elvesztette Innsbruck tartományi fővárosi rangját. A XIX. században különböző gyárakat építettek itt és a vasutat is létrehozták. Itt Innsbruckban van az a híres diadalkapu, melyet 1765-ben építettek Toscanai Lipót és spanyol Mária Ludovica esküvője alkalmából. Fehér márványból és egy tiroli homokkőfajtából készült. Az emlékművön az öröm és bánat jelképei egyaránt jelen vannak. Emlékeztet az esküvőre és arra, hogy Mária Terézia férje, I. Ferenc császár fia esküvőjén lett rosszul és meghalt. Így lett a Diadalkapu északi oldala a halál, a gyász, a bánat jelképe, a déli oldala pedig az élet, az öröm, a boldogság jelképe. A Diadalkapu után nézzük meg a Szervita templomot, Anna-oszlopot, az aranytetőt, a Várostornyot, a Helbling-házat.