Thessaloniki

Thessaloniki

Az 1,1 millió lakosú Thessaloniki Észak–Görögország közlekedési és gazdasági központja. Hangulata, életritmusa hűen tükrözi a mediterrán világ hangulatát. Annak aki ide készül egy Athénnál nyugodtabb, élhetőbb nagyvárost kell elképzelni. A kikötőtől egy fantasztikusan szép 5-km hosszú, széles parti sétány vezet a városba. Az út mentén parkokkal, szobrokkal kocogókkal és kerékpárosokkal lehet találkozni. Az egész város olyan mint egy nagy szabadtéri múzeum. Ha önállóan szeretnénk felfedezni a legfontosabb látnivalókat gyalogosan, vagy akár kerékpárral is könnyedén megtehetjük, de akár egy félnapos városnézésre is befizethetünk ami kb. 20 eurónkba kerül majd.

A városban járva-kelve sok fiatallal fogunk találkozni, hisz Thessaloniki egyetemi város is. Ha valaki nyaralással is kombinálni szeretné az utazását, egy- másfél órányi autózással több üdülőhely közül is tud választani.

A város Makedónián belüli, önálló városállamként született meg Krisztus előtt 315-ben (nagyjából a második századra lett teljesen önálló), amikor Kasszandrosz megalapította, elnevezve fiatal és szépséges feleségéről, hódító Nagy Sándor húgáról, Thessalonikéről.

Krisztus előtt 168-ban Thessalonikit is bekebelezte a Római birodalom. A Via Egnatia, az egykori híres kereskedelmi útvonal Thessalonikin vezetett keresztül, ami nem véletlen, hiszen kikötőinek köszönhetően mindig is jelentős kereskedelmi központ volt.

Az első század környékére már komoly zsidó jelenlét volt tapasztalható a városban, aminek tanúbizonysága volt a zsinagóga megépítése is. Szent Pál apostol is járt második zarándokútjának során Thessaloniki városában, ahol a templomban ugyanúgy tartott prédikációt, mint a zsinagógában.

476 után a keletrómai Birodalom része lett (később Bizánci Birodalom).

700 környékén szláv telepesek érkeztek a városba, Szent Cirill és Metód ebben az időben születtek, s innen indultak északi térítőútjukra, melynek eredményeképpen, vagy legalábbis az ő közbenjárásuk hatására is, megszületett az ószláv nyelv.

Az 1200-asévek környékén újabb fejlődési hullám volt tapasztalható a város életében, amikor is szicíliai hódítók elfoglalták a területet. Az új berendezkedés nem tartott tovább negyven évnél, s Szaloniki újra Bizánc része lett.

A XIV. század végén török fennhatóság következett, aztán újra bizánci vezetést kapott az addigra már abszolút a második legnagyobb görög városnak tekinthető Thessaloniki.

1430-tól aztán egészen a XX. század elejéig a Török Birodalom része volt Thessaloniki, s ez a hatalmas idő lényegében teljességgel átformálta a várost kulturális és strukturális értelemben.

1917-ben a háború szomorú eseményeként a város közel fele teljesen a tűz martalékává lett, 72 ezer ember maradt hajlék nélkül.

1941-ben Hitler is elfoglalta a várost, egészen 1944-ig állomásoztak itt a németek. Az időszak során majd az egész zsidóságot deportálták, mára legfeljebb ezer főre tehető a thessaloniki zsidó közösség létszáma.

A háború után újjáépítették, s mára újfent Görögország legjelentősebb kereskedelmi és gazdasági központjának számít Kasszandrosz öröksége.

Top 10 látnivaló Thesszalonikiben:

1. Fehér Torony
A 15. század közepén, az oszmán időkben épült erődítmény a város egyik leghíresebb jelképe. Ma múzeumként működik

2. Ta Kastra – erőd
Az Ano Polinál levő 7 toronyból álló akropolisz oldalában egy nagy park, a Pasa kertje található. Korábban börtönként is használták.

3. Archeológiai Múzeum
Az Észak- Görögország különböző részein lévő ásatásokon talált ókori leleteket tekinthetik meg itt a látogatók.

4. Arisztotelész tér
Thesszaloniki legfontosabb terét 100 éve alakították ki, Elegáns szállodáknak, kulturális központoknak és szórakozó helyeknek ad otthont.

5. Galerius diadalív
Az Arisztotelész tér közelében található díszkaput Galérius császár Perzsák felett aratott győzelmét hirdeti több mint 1.600 éve.

6. Piac tér
Az Arisztotelész tér közelében található ősi hal- termény- és húspiac. Mindenképpen érdemes meglátogatni!

7. Ieros Naos Agiou Dimitriou
Ez az 5. százedban épült belvárosi ókeresztény templom a bizánci idők emlékét őrzi. Mai formáját a 7. században nyerte el.

8. Kikötő
Itt megcsodálható a számtalan kisebb-nagyobb tengerjáró hajó.

9. Hagia Sophia
Világörökségi védelem alatt álló bizánci templom a város központjában. Görögország legrégebben működő templomainak egyike.

10. Zsidó Múzeum
A város egykori zsidó lakosságának történetét mutatja be ez a múzeum.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »