Magyarország nyugati határán, a Vendvidék, a Vasi-Hegyhát és a Zalai-dombság által határolt háromszögben, Hetés tájegység északnyugati szegletében lelhető fel.
Velemér jelentős műemléke a Papréten emelkedő, a Szentháromság tiszteletére szentelt, egyhajós, nyugati tornyos (azaz keletelt), a nyolcszög három oldalával záródó szentéllyel ellátott, kőből és téglából épült katolikus templom. A templom építésének pontos évszámát nem lehet tudni, a stílus alapján az 1200-as évek végére teszik. Freskóit Aquila János festette 1378-ban.
A reformáció idején a falu reformátussá lett, az ellenreformáció során a lakosság református maradt, a templomot 1732 átadták a katolikus egyháznak. A hívek nélkül maradt épület állapota leromlott, kis híján el is pusztult. Az 1800-as évek második felében egy tűzvész oltóvize megrongálta a freskókat. A templom sokáig tető nélkül állt és a hajójában fák nőttek.
A templomot és a freskókat több alkalommal restaurálták. A tetőzetet leszámítva, amely az eredetinek megfelelően lehet helyreállítva, a kis templom őrzi az 1300-as évek végén megteremtett képét. Jelen állapotában a legtöbb falkép jól látszik, néhány alig kivehető, de vannak teljesen elpusztult részek is.
A jelenleg katolikus templomban két mise van évente (Szentháromság napján és augusztus 20-án) a református többségű településen. Ezeken az alkalmakon kívül csak esetenként, például esküvők alkalmával van egyházi szertartás a szép műemléképületben.
Az őrségi építkezés
Jellegzetes csűr Velemér Fő utcáján
A lélekszámához képest meglehetősen hosszú falu házainak, csűrjeinek (helyi szóhasználattal: pajtáinak) többsége megőrizte a helyi építészeti sajátosságokat. A régebbi épületek még boronafalúak (fagerendákból épültek), az újabbak már téglából vannak. Pajtákat és ólakat is lehet még látni, a régi házakban műemlékjellegű cserépkályhákat, bútorokat talál a látogató.
Tanösvények
Az Őrségben található több tanösvény és kulturális útvonal. Ilyen az Őrizők útja, a Fürge cselle tanösvény, a Szent Márton út, a Dél-Dunántúli Kéktúra (Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra), valamint a Sárgaliliom tanösvény – amely utóbbi Veleméren vezet keresztül és az itt őshonos virágról kapta a nevét.
A Sindümúzeum
Az őrségi jelkincs eredetét és a székely írással való kapcsolatát kutatja és mutatja be a Fő utca 7. szám alatt található Sindümúzeum, amely előzetes egyeztetés esetén látogatható.
További információk: www.velemer.hu www.csodasmagyarorszag.hu/tourinform