2025. szeptember 2-án kezdetét vette az ország egyik legnagyobb szabadtéri sörkóstolója, a 9. Belvárosi Sörfesztivál. A budapesti Szabadság téren megrendezett eseményen több mint 30 hazai és nemzetközi sörfőzde kínálatából válogathatnak az érdeklődők. A SPAR idén is saját standdal, a SPAR Sörházzal képviselteti magát.

Budapest szívében, a Szabadság téren immár kilencedik alkalommal nyitotta meg kapuit a Belvárosi Sörfesztivál, ahol a sörök szerelmeseit hat napon át több mint harminc főzde változatos kínálata, gasztronómiai élmények, sörismereti és zenés programok várják. A fesztivál idén is reflektál a fogyasztói szokások változására: egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a gyümölcsös, könnyed főzetek és az alkoholmentes alternatívák. A tudatos választásra nyitott látogatók kedvenc trendjei – mint a lágerek, a könnyebb New England IPA-k vagy a mentes opciók – nemcsak a sörgyártók és -forgalmazók kínálatában jelennek meg, hanem a SPAR Sörház idei választékában is.

A SPAR – immár hagyományosan – a fesztivál főszponzoraként ismét saját standdal jelentkezik, ahol a vásárlói igények és a sörpiac alakulása alapján összeválogatott különlegességek kerültek csapra és a hűtőbe egyaránt. A Happy Cherry és a Cute Grapefruit főzetek – a rendezvény hivatalos sörei – kifejezetten a nyárra hangolt, gyümölcsös frissességet hozzák el, míg a BE(ER) COOL LIGHT LAGER vagy a Free Flow alkoholmentes IPA pedig azokat szólítja meg, akik kompromisszumok nélkül keresnek új élményeket.

„Nagy öröm számunkra, hogy a Belvárosi Sörfesztiválon nemcsak bemutathatjuk, hogyan reagálunk a fogyasztói trendekre, hanem aktívan formálhatjuk is őket. A SPAR kínálatában immár több mint 250 féle sör elérhető, és tudatosan törekszünk arra, hogy a kézműves és hazai kisüzemi főzdék kiemelt szerepet kapjanak. A SPAR Sörház standon mindenki megtalálhatja a kedvencét – akár a klasszikus ízeket keresi, akár nyitott az újdonságokra” – hangsúlyozta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

A szervezők minden évben tudatosan építenek a korábbi tapasztalatokra, miközben újdonságokkal is készülnek. A kínálatban idén először szerepelnek sörkülönlegességek Skóciából, Írországból és Kínából, de a bajor, cseh, belga vagy épp hazai klasszikusok sem maradnak ki. A gasztroélmények között sör-sajt párosítás, rumos kóstoló és különféle workshopok is szerepelnek.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy ennyien érdeklődnek a minőségi sörök iránt, és egyre inkább keresik a sokszínűséget a sörben. Egyre többen fordulnak az olcsó sörök felől a minőségi termékek felé, így fejlődik a magyar sörpiac és a kisüzemi sörgyártás” – emeli ki Kurucz Dániel, a Belvárosi Sörfesztivál főszervezője.

A fesztiválon ugyan csütörtök, péntek, szombat este lesznek zenés programok is, de a hangsúlyt a szervezők arra fektetik, hogy a mai rohanó világban üljenek le a baráti társaságok egy asztal mellé, egy jó sörrel a kezükben, és beszélgessenek, tehát inkább a közösségi értékek kerülnek előtérbe. Erre minden lehetőség adott is, hiszen aki itt nem találja meg a neki megfelelő sörkülönlegességeket, az nem is szereti ezt a remek nedűt.

A látványos és hangulatos standokon jól megférnek egymás mellett a nagy külföldi gyártók és a hazai kézműves sörfőzdék, ahogy ez rendjén is van az „életben” is, hiszen a cél, hogy minden fogyasztói igényt ki lehessen elégíteni.

A 9. Belvárosi Sörfesztivál 2025. szeptember 2. és 7. között várja a látogatókat Budapest egyik legnépszerűbb közterén, a Szabadság téren. A belépés ingyenes, de a sörfogyasztáshoz egyedi fesztivál üvegpoharat kell vásárolni.
További információk: www.sorfesztival.hu

Kiállítók
1664 Blanc
1664 Rosé
Aperitivo
Aperitivo Cokctail Bár
Bajor Sörök Háza
Beer Gourmet – A prémium sörök világa
Belga Sörök Háza
BERNARD és CSEH Kisüzemi Sörök
Brew Your Mind
Brewdog
Budweiser
CECE
Cheche Burger
Cseh Sörök Háza
DiVino
EastPort
EASY
Édes Kísértés
Erdinger
Estrella – O’Hara’s
Estrella Galicia | Krombacher – by Foltin Globe
Fehér Nyúl Sörfőzde
FIRST Craft Beer
FIRST Fruit Beer House
FIRST IPA Beer House
Gyertyános Sörfőzde
Gyümölcsös Sörök Háza
Happpy Beer Factory
Happy Churros
Házi Sajtok, Szarvaskolbász és Liba Tepertő
Hop-top
HOPS BeerBar x Drink Station
Horizont Brewing
Hrabal Söröző és Hetedik Lépcső Craft Beer Bar & Shop
Hübris
Kanálgép
Kapucinus
Kővári Grill
LÖWOLF CraftBeer Co | Kőszegi Sör
Mad Scientist
MAISTER Sörfőzde – Kamnik, Szlovénia
Meggyes Sörök Háza
Mexikói Food Truck
Monyo Budapest
Nemo Fish&Chips& Seafood Truck
Nemzetközi Sörök Háza
NVMEN Pálinkafőzde
Pannonhalmi Apátsági Sörfőzde”
Paulaner | Warsteiner
Pécsi Sör
Pezsgő – Prosecco Bár
Pilsner Urquell Truck
PizzaMe
Premirum
SPAR Magyarország
Stelázsi
Superside Sörfőzde & Ugar Brewery
Sümegi Sörfőzde
Szent András Sörfőzde
Szia Uram!
Tacet Brewery
Timco Brewing
TotalDrinks – Pannonhalmi Apátsági Sörfőzde
Tsingtao Magyarország
Vaskakas Brewing
Zabálj Csak! BBQ