Megcsodáltuk a Nádasdy kastély pompáját…

Megcsodáltuk a Nádasdy kastély pompáját…

Korábban írtunk a BalatonBike365 projekt keretében átadott, Balaton környéki úthálózat új 110 kilométeres szakaszáról a tó keleti részében, ami egy komoly hiányossága volt a rendszernek. Ennek segítségével nem csak hangulatos, panorámás, könnyen tekerhető útszakaszokat kapcsoltak a Balaton körhöz, hanem kétkerekűvel is könnyen megközelíthető műemlékeket is.

Ezeknek az új lehetőségeknek a legszebb és mindenképpen meglátogatásra érdemes darabja a Nádasdladányban található Nádasdy kastély, melyet a kerékpárút egy részének kipróbálásakor mi is felkerestünk, de a jelentőségére való tekintettel most egy külön anyagot szánunk eme pompás épületnek.

Sajnos az idő rövidsége, és a borús időjárás miatt a csodálatos 24 hektáros partját nem tudtuk bejárni, és a kastély alapos bejárása is elmaradt, de egy indokkal több, hogy újra visszatérjünk ide! A parkból, amit a bevezető úton, és az ablakokból láttunk, az meseszép, nem hiába esküvői fotózások kiemelt helyszíne.

De inkább merüljünk bele a hatalmas élménybe, ami az ajtón belül várt minket, hiszen amikor a bevezető út utolsó kanyarjában, és a szép parkosított téren elénk tárult a kastély képe, azt hittük Angliában járunk egy időutazáson, de aztán örömmel konstatáltuk, hogy nálunk is van ilyen pompázatos épület.

Amikor Nádasdy Lipót 1851-ben megvette az uradalmat, már állt itt egy barokk udvarház, amihez ők az álmaik kastélyát felépítették, ezt a szárnyat később vendégfogadásra használták, ma is ennek megfelelően lett felújítva és újra berendezve.

Bár a pár együtt tervezte meg az egész kastélyt, az ifjú grófnő nem élte meg a 1876-os elkészültét, viszont a hűséges Nádasdy gróf mindent úgy fejeztetett be, mintha a grófnő is vele élne. Az álmaik épülete neogótikus, angol Tudor stílusban épült a barokk szárny mellé L alakban, ezért is érezzük magunkat a szigetország régi világában, amikor a parkban és a kastélyban barangolunk.

Viszont nézzük végre körül bent is! A diszkréten elegáns fehér lépcsőházban először a földszinti résszel kezdjünk, hiszen a legszebb részek itt találhatóak. Bejárhatjuk magunk is, de igen ajánlatos a lelkes és nagyon felkészült vezetést igénybe vennünk, megéri.

Már az első teremben eláll a lélegzetünk is. Mintha időutazáson járnánk, mindenben visszakapjuk a hajdani nappali, fogadó szoba hangulatát. Az üllőgarnitúrák, a zongora, falak, a függönyök, és az egész összhatás magával ragadó.

Itt kell egyből megemlítenünk, hogy az egész kastélyban tapasztatható korhűség nem véletlen, ugyanis a felújításnál sikerült az eredeti fotók alapján berendezni és visszaállítani a termeket, amiben nagy segítség volt, hogy mind a tapétákat, mind a függönyöket, mind a kiegészítőket az eredeti gyár, a hajdani megrendelés alapján gyártotta újra. Tehát nem csoda, hogy igazi „hangulati különlegességben” van részünk, amikor átlépjük a kastély kapuját.

Innen a női társalkodó terembe lépünk, ahol elénk tárul a korabeli szokások alapján bekészített életkép, mintha most várnák a vendégeket. Sokan megjegyzik, hogy kisebb és „egyszerűbb” mint a férfiaké, de hát ez megítélés kérdése, nekünk ez is nagyon tetszett.

A következő terem különlegessége, hogy az ifjú grófnő festményei díszítik, a korábbi fénykép alapján, és úgy van berendezve, hogy az embernek az az érzése, az ifjú hölgy épen csak kiment a szobából. Szép emléke ez a házastársi szeretetnek…

Az igazi csoda és fotó téma ezután vár ránk, méghozzá a könyvtár terem fenséges és pompázatos képében! Az egész terem faragott bútorzattal borított, gyönyörűn éppen maradt, a felújítás remekül visszaadja hajdani szépségét. A könyvtár sajnos hiányos, hiszen csak keveset sikerült megmenteni a könyvekből, a hadsereg fűtésre használta… De a hatalmas mértekből, és a széles témakörökből, melyekre szét lett bontva a könyvtár lehet elképzelésünk róla, mennyi könyv lehetett benne annak idején! Kazettás fa mennyezet, csavart oszlopok, a galérián kovácsoltvas mellvéd egészíti ki az elegáns polcrendszert. A korszak legismertebb mesteremberei készítették a díszes kovácsoltvas csillárokat, a könyvtár galériájának korlátját, a falburkolatokat, a könyvtárterem berendezését.

Itt kell megemlíteni a gróf rendkívül jó viszonyát az uradalomban élőkkel, ugyanis ebbe a csodálatos könyvtárba bizonyos napokon bárki bejöhetett olvasni, ez a legtöbb kastélyba elképzelhetetlen lett volna, maximum a személyzet takarítani, felszolgálni.

Innen a régi szárnyba jutunk, ami a vendégszárny és a vadász szoba volt, ugyanis a gróf a vadásztársaság tagja volt, és imádta a lovakat is.

Ezután visszatérünk az új részbe, ahol a férfiak szobája vár minket, nem kevésbé pompázatos berendezéssel, kártyázó sarokkal, és egy olyan biliárdasztallal, mely asztalitenisz asztallá volt alakítható, ez is példátlan volt a maga korában.

Itt említsük meg, hogy nem csak a bútorok voltak a kor szellemében előremutatók, az egész épületbe a kor csúcstechnikáját építették be. Be volt vezetve a víz és a csatornahálózat, gázvilágítás volt és telefon is. A fűtést a hagyományos kályhák és kandallók mellett az alagsorban tőzegkazánnal működő, légbefúvásos rendszer biztosította. Külön érdekessége az épületnek, hogy a konyha nem a kastélyban, hanem a kertben emelt külön épületben kapott helyet; az ételt földalatti síneken juttatták el a főépületbe.

De térjünk vissza arra ami ma a szemünket kápráztatja, ez pedig az „Ősök csarnoka”, ahol a család leghíresebb tagjainak egész alakos képmását állították ki. A padokon helyet foglalva szinte előttünk van, ahogy a vendégek velünk együtt élvezik a hatalmas kandalló melegét, és csodálják a fenséges terem kialakítását. Különlegessége a két kovácsoltvas eredeti csillár, ezek azért maradhattak meg, mert nem lehet kivinni, előbb szerelték fel, mielőtt a falt felhúzták, az ajtókon nem férnek ki.

De nézzük körül az emeleten is, itt a szolgálók és a gyerekeknek kialakított szobák az elsők, amik elénk tűnnek.  Az eredet alapján berendezett helységekből hiteles képet kaphatunk a korabeli élet mindennapjaiból, ami nem lent a vendégek pompájában zajlott.

A szülői hálószoba érdekessége a francia ágy, ami a korban nem volt általános szokás.

Nem szokványos a fürdőszoba sem, igen furcsa egy kastélyban a kiépített wc kagyló, és mint említettük a bevezetett víz és csatorna.

Bejárva a kastély minden zugát, látogassunk le a pincébe is. Itt is, ahogy a kastély egészében interaktív anyagok segítik a tájékozódásunkat és szolgának milliónyi extra információval mind a kastély, mind a kor lényeges kérdéseiről. Itt találjuk a fent említett földalatti átjárót is a külső épületekhez.

Ha már kellőképpen elfáradtunk, üljünk be a szintén tökéletesen helyreállított és kialakított kávézóba, ahol korhű díszletek között kortyolhatunk egy finom kávét miközben végiggondoljuk, mi minden szépet is láttunk, és hogy is élhettek ebben a káprázatos környezetben a grófék. De a gondolatunk végére egyre összpontosul, hogy vissza kell térni alaposabban is megnézni mindent, és természetesen a parkot és a kápolnát is, és erre tudunk mindenkit biztatni, fantasztikus élménybe lesz része!

További információ:  www.nadasdladanyikastely.hu

Translate »