A napokban jelentettünk meg egy érdekes anyagot a rántották érdekességének kapcsán, ahol előtérbe került egy remek kis brunchozó, ami egyedi módon egy egész nap nyitva tartó reggeliző a Budapesti „Bulinegyed” szívében, mely nem más, mint a „Grumpy”.

Ennek a cikknek a témája nem csak olvasóink, hanem a mi érdeklődésünket is felkeltette, elindultunk hát, hogy teszteljük, milyen is valójában az a híres „Hungry Mama”, meg egyáltalán ez a kis különleges ékszerdoboz a „Bulinegyed” közepén.

Mint ahogy a többi vendéglátó egység ebben a városrészben, a Grumpy sem feltűnő, nem hivalkodó, ő is szépen belesimul a kis utcák, kicsit lepusztult városképébe, de ennek a résznek ez adja a hangulatát, ettől is oly híres a külföldiek körében is.

De menjünk is be, hiszen nem azért jöttünk, hogy a környék épületeinek, vendéglátó egységeinek a városképén gondolkozzunk, hanem hogy finom falatokkal töltsük meg a már éhes gyomrunkat.

A hely neve több mint érdekes. Szabad fordításban házsártost, zsémbest, mogorvát, barátságtalant jelent, ami bizony egy vendéglátóhelynél mondjuk úgy, nem hétköznapi. Kérdésünkre megtudtuk, hogy a tulajdonos üzletvezető, Ispán Szilva nem kifejezetten ember/társ központú házi kedvencének, a cicusnak a neve, akire bizony eléggé illik ez az elnevezés az elbeszélések szerint.

Viszont nézzünk most körül első körben. Az összkép, a berendezés, mosdó mindenben visszafogottan elegáns, minden a hely színvonalának és funkciójának megfelelő, bármely külföldi összehasonlításba megállja a helyét. A tisztaság példás mindenhol, a terítés higiénikus, praktikus, korrekt. A személyzet előtt le a kalappal, minden betérő vendéget (bőven van, gyakorlatilag folyamatosan tele volt, amíg ott voltunk…) szinte régi ismerősként fogadnak, mindenkihez van kedves szavuk, ahogy idejük engedi, társalognak is velük, példát vehetne legtöbb felszolgálónk a szektorban…

Külön ki kell emelni a tulajdonost, aki egy pillanatra sem hagyja magára a pályát, mindenben részt vesz, és stílusával, kedvességével, „jófejségével” és lazaságával egy igazi egyéniség, egyedi életet visz az épület falai közé, már csak ezért is érdemes ide visszajárni. Ahogy ő mondja: „A Grumpy az a hely, ami valóban én vagyok; olyan mintha hozzám jönnétek haza.”

De nyílván nem csak ezért járnak ide, hiszen étteremről beszélünk, és bizony a sok általános „felfedezés” után, már mi is az étlapot vizslatjuk. Ami bizony nem egyszerű történet, hiszen van itt minden házias, frissen készült finomság, ami a szemnek és szájnak ingere a reggelizés világában, még akkor is, ha ezt majdnem estig megtehetjük a Grumpyban, szemben más ilyen kínálatú helyekkel.

Egyértelmű volt, hogy az egyik fogás a „Hungry Mama” volt, hiszen ez volt a célkeresztben. Ez nem más, min egy alaposan felturbózott, spéci, házias tojásrántotta, ami gyakorlatilag minden reggeli alapja széles e világban. Volt ebben minden, ami finom és bele illik, de mégsem volt túlgondolva, sem újragondolva, ami ma megítélés kérdése, hogy jó vagy nem jó, mi inkább a hagyományokhoz ragaszkodnánk jobban…

Mindenesetre, aki csak teheti térjen be ide, és egy finom kávé és házi üdítő mellett kóstolja meg, biztosan lehet a gasztronómia élvezetekben, amiről gondoskodik a rántotta, a kolbász a bacon a hagyma, a sajt, a spenót, a koktélparadicsom, és a kicsit pirított magos rozskenyér.

Persze nem csak ez a finomság van a Grumpyban! A széles választékból egy igazi különlegességre esett a választásunk, ami nem volt más, mint egy ropogós cukkini, ricottával, aszalt paradicsommal, magokkal és chiliolajjal, no és persze ehhez is finom, enyhén pirított magos rozskenyér járt. Már a kép is magáért beszél…

Bár a pompás ízhatású falatoktól tele lettünk a kiadós mennyiség miatt, de nem állhattunk fel az asztaltól egy finom desszert nélkül, melyet remek kávékülönlegességeink mellé kértünk. Ez nem volt most más, mint egy Túrógombóc házi pirított morzsában, édes tejföllel, friss gyümölcsökkel. Az adagra itt sem lehetett panaszunk, még jó hogy csak egy adagot kértünk…

Azért ne gondoljuk, hogy csak reggelizni tudunk, mert az alapkínálat és maga a hely a reggeliztetésre van ráállva! Van egy csökkentett étlap is házias finomságokkal, és minden nap egy menüvel is várják a környékbelieket, és a turistákat, ha a reggelin túl vannak, vagy az esti bulizásra készülnek. Mi ennek kapcsán a kíváncsiság kedvéért az aznapi menüből egy íz orgiás Vegán Tortillát kértünk, salátával, hummusszal, guacamoleval, koktél paradicsommal és srirachával. Remek volt…

És még egy fontos információ a Grumpyról, ide nem csak étkezni érdemes betérni, hiszen akár előtte a hangulatos kis asztaloknál, akár a családias bel térben simán beülhetünk egy jó kávéra a széles kínálatból, vagy hozzá egy remek desszertre, ha városnézés közben elfáradtunk, vagy csak úgy, mert ide tényleg bármilyen indokkal jó beülni…

Nos és most se felejtkezzünk el a pénztárcánkról sem, hiszen jogos az aggodalom, hogy egy ilyen felkapott helyen, ilyen minőségért és mennyiségért bizony mélyen bele kell nyúlnunk. És bizony meglepődünk, és rákérdezünk mindent felszámoltak e, mert az étlapnál fel sem tűnt, milyen jók az árak, mennyire szuper az ár/érték arány, tehát ez is egy igen nagy pozitívum a magyar vendégek jórészének…

Igazából lehetne még mit írni, és kóstolgatni is lehetne bőven, ha belénk férne, és biztosan minden nagyon finom lenne, de hát hagyni kell legközelebbre is, hiszen egészen biztosan visszatérünk, és erre biztatunk mindenkit, biztosan nem fog csalódni! Nem véletlenül van benne a Grumpy a „Tripadvisior Traveler’s Choice szerint is a világ legjobb éttermeinek 10%-ban, mi megtapasztaltuk miért, most a Kedves Olvasókon a sor!
További információ: www.grumpybudapest.hu


 
                     
             
                                         
                                        