Budapest Főváros Önkormányzata elkötelezett amellett, hogy a Duna-partot közelebb hozza az itt élőkhöz és visszaadja a folyót a kikapcsolódni vágyóknak.
A Főváros a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-vel, Újbuda önkormányzatával és a Város és Folyó Egyesülettel összefogva alakította ki tavaly a Duna-fürdő Árasztó-part szabadstrand 20 méter hosszú kísérleti szakaszát. A tavalyi tapasztalatok felhasználásával a partszakaszt bővítették, így július 1-től már 100 méter hosszú, akadálymentesített, biztonságos és ingyenes szabadstrand várja a fürdőzőket.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) az elmúlt hat év fejlesztési munkájának köszönhetően lehetővé tette, hogy Budapesten nyaranta a dunai fürdőzés és a természetközeli strandolás kedvelői a Római-parti Plázson és a Duna-fürdő Árasztó-parton élvezhessék a fürdőzést. A fővárosi Duna-parti fürdőhelyek kialakítása illeszkedik a Fővárosi Közgyűlés 2024. decemberi döntéséhez, amely átfogó tanulmány elkészítését rendelte el a jövőbeli, épített „dunai folyami uszodák” kialakítására. Ezekhez a tervekhez kapcsolódik az újbudai Árasztó-part bővítése is.
– „A Duna nem elválasztja Pestet és Budát, hanem Budapestté egyesíti őket. A Duna szervező elve a városnak. A budapesti szabadstrandok tulajdonképpen szimbólumai annak a politikának, amely úgynevezett zöld és kék megoldásokkal növeli Budapest ellenállóképességét a klímaváltozással szemben, fontos eleme ennek, hogy visszaadjuk a folyót a budapestieknek, akik folyamatosan keresik a kapcsolatot a vízzel, a Dunával. Erről szól a szabadstrandok létesítése mellett a Rakpart megújításának tervel, és ha sikerül leküzdeni a jogszabályi akadályokat új Duna-fürdők is létesülhetnek, akár központi partszakaszon is” – mondta Karácsony Gergely főpolgármester.
A városközpontból könnyen elérhető, mégis vadregényes Árasztó parti partszakaszon kialakított szabadstrand megújult lépcsőlejáróval, környezetbe illő strandbútorokkal, négyállásos, vezetékes vízzel működő zuhanyzóval, kézmosó és ingyenes ivóvíz-vételi lehetőséggel várja a strandolókat. A lépcső mellett kialakított speciális lejáró segítségével a terület kerekesszékkel és babakocsival is könnyen megközelíthető. A mederkotrást követően a vízmélységet maximum 1,20 méterben korlátozzák. A teljes nyitvatartási időben hivatásos vízimentő vigyáz a strandolókra.
A Duna vízminőségét a BGYH a szezon alatt hetente két alkalommal ellenőrzi, szigorú laboratóriumi vízminőség-vizsgálatot végezve.
A Duna-fürdő Árasztó-part szabadstrand 2026. július 1-jétől augusztus 31-ig, naponta 10:00 és 18:00 óra között tart nyitva.
Helyszín: Budapest, XI. kerület, Árasztó-part
Megközelíthető a Kondorosi úti kereszteződéstől gyalogosan vagy kerékpárral.
A fürdőhely üzemelését a folyó vízállása és az időjárási körülmények befolyásolhatják. Az aktuális nyitvatartási információkról és a vízminőségi adatokról a látogatók a helyszín mellett a Duna-fürdő hivatalos Facebook-oldalán és a BGYH weboldalán tájékozódhatnak.
