Pénteken nyitott Budapest egyetlen ingyenes Duna-parti fürdőhelye

Pénteken nyitott Budapest egyetlen ingyenes Duna-parti fürdőhelye

A III. kerület egyik legcsábítóbb nyári attrakciója idén is a Római-parti Plázs, amely július 15. és augusztus 21. között jó idő és megfelelő vízminőség esetén minden nap várja a strandolni vágyókat.

A Római-parti Plázs közel fél évszázad után tette ismét lehetővé a budapestieknek és a környéken élőknek, hogy szabadon strandoljanak a fővárosi Duna-parton, szervezett körülmények között.

Hogy miért érdemes kilátogatni a Római-parti Plázsra? A hamisítatlan római-parti hangulatért mindenképpen!A természetes környezet, a tiszta és gondozott partszakasz, a kiépített infrastruktúra kényelmes és egyedülálló kikapcsolódást tesz lehetővé a vendégeknek, akiknek ingyenes ivóvizet, mosdó-, pelenkázó- és zuhanyzóhasználatot biztosítanak.

Színes napágyak és ingyenes kerékpár-tárolási lehetőség is várja a strandolókat, emellett folyamatos vízminőség-ellenőrzés és vízimentő-szolgálat gondoskodik a biztonságukról. Idén először a Magyar Vöröskereszt Duna-parti Elsősegélynyújtó Szolgálata is segíti a biztonságos kikapcsolódást.  Strandolni ebben a szezonban is csak a 120 cm-es vízmélységet jelző bójasoron belül, fürdőzésre alkalmas partszakaszon lehet a nyitvatartási időben.

A nyitást idén is a partszakasz felmérése, szigorú hatósági és vízminőségi vizsgálatok, valamint szakhatósági engedélyeztetés előzte meg. A Római-parti Plázs gondozásáról fövenyőr gondoskodik, emellett a területet éjszaka is őrzik.

Az ingyenes dunai stand július 15. és augusztus 21. között minden nap 10 és 19 óra között tart nyitva, a 34-es BKV-busz Szent János utcai megállójától pár perc sétára található (cím: III. ker., Kossuth Lajos üdülőpart 15–17.). A kerékpárral érkezők a Óbuda-Pénzügyőr SE területén parkolhatnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »