Légyott a gyulai kastélyparkban

Légyott a gyulai kastélyparkban

A gyulai Almásy-kastély parkját is felfedezhetik a hétvégén a Légy ott a kertben! című nemzetközi eseménysorozat érdeklődői. Május 31. és június 2. között történeti kertek, kastélyparkok, arborétumok és gyűjteményes kertek nyitják meg kapuikat, hogy a közönség ingyenesen megtekinthesse és jobban megismerhesse azokat. Az Almásy-kastély szombatra és vasárnapra kínál izgalmas programokat.

A kezdeményezés Franciaországból indult, ahol 2003 óta a Kulturális Minisztérium Rendez-vous au jardin címmel indított kertlátogatást, hogy ezzel segítse a közparkok és a magánkertek megismerését. A kezdeményezés célja az is, hogy felhívja a figyelmet kertörökségünk megóvásának fontosságára. Az összeurópai kezdeményezéssé bővült eseményen Magyarország 2018 óta vesz részt. A gyulai kastély az első évtől kapcsolódott hozzá.

Az Almásy-kastély jelenlegi parkja töredéke a korábbinak, azonban a természeti környezet még így is csodálatos és mindenképp érdemes az alaposabb megismerésre. A kert egykori kiterjedése a mai terület többszöröse volt. Ide tartozik a kastély a körülötte lévő parkrésszel, a Várfürdő területe, amely a régi park jelentős részét teszi ki, a Csigakert, valamint a vár és annak környéke.

A Békés megyei kastélyparkok közül a gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély kertje mondható a legjelentősebbnek, hiszen ez az egyetlen kertépítészeti alkotás, amely több kerttörténeti korszakon is átívelt, és a fellelt források bizonyítják, hogy a barokk kertek, a tájképi kertek, a gyűjteményes kertek és az eklektikus (historizáló) kertek stílusjegyeit is magán hordozta.

A gyulai Almásy-kastély a hétvégén két programot kínálva ad légyottot az egykor nagyobb méretű park megismerésére – a tőle megszokott módon másoktól eltérő megközelítésben is.

Szombaton 10 és 13 óra között a világhírű festőművész, annak a Munkácsy Mihály örökébe léphet bárki, aki a gyulai kastélyban kezdte festészeti tanulmányait. A kastélypark színes virágairól és fáiról Kukár István gyulai rajztanár vezetésével készül ekkor egy nagyméretű közös kép. Vasárnap Szilágyi Sándor történész kalauzolásában nézhetnek körbe a látogatók Békés megye történeti szempontból egyik legjelentősebb parkjában. A szakember a kastélypark kerttörténeti korszakait idézi fel, példákat is mutatva azok mai napig megmaradt elemeiről.

A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont Légy ott a kertben! kezdeményezéshez kapcsolódó programjain a részvétel díjtalan. A részletes program megtalálható a kastély weboldalán is.

Június 1. (szombat) 10.00-13.00

Közös élményfestés az Almásy-kastély parkjában

Helyszín: kastélypark

Június 2. (vasárnap) 16.00

Légy ott a kertben!

Helyszín: kastélypark

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »