50 éves az M7 Bisztró

50 éves az M7 Bisztró

Fél évszázad a balatoni autópálya mentén! Még kimondani is sok, és ogen ritka magyar vendéglátás újkori történetében. Igen, 1975. augusztus 1-jén, az M7-es autópálya Fehérvárig tartó szakaszának átadásával egy időben nyitotta meg kapuit Magyarország első autópálya menti vendéglátóhelye, akkori nevén Fehérvár Bisztró.

Fehérvár Bisztró, Albapark, és most már évek óta M7 Bisztró. Egy ikonikus hely, ahol állandó vendég volt az Omega együttes, gyakori vendég volt Kern András, Somló Tamás, a Pa-Dö-Dő és sokan mások, akik úton a Balaton felé Székesfehérvár mellett álltak meg egy rövid pihenőre. A legendás hely idén nyáron ünnepli 50. születésnapját, ami tökéletes alkalom egy kis nosztalgiázásra és egyben a jövőbe pillantásra is. Egy fél évszázados történet a hazai gasztronómia és vendéglátás folyamatos alkalmazkodásáról, fejlődéséről és újratervezéséről.

Szerkesztőségünknek volt alkalma a napokban kipróbálni, mit is rejt ez a már történelminek mondható hely, és abszolút pozitív meglepetésekkel, élményekkel távoztunk. Valljuk meg őszintén sokunknak az útszéli, benzinkutas „gyorséttermek” kapcsán, a viszonylagos igénytelenség, kevés és méreg drága adagok, szerény kínálat, és sokszor a lehúzás jut eszünkbe, nincs más az út szélén, amúgy sem tér vissza a legtöbb vendég. Most már tudjuk, miért töretlen a népszerűsége, az ugyan annak a családnak a kezében levő étteremnek fél évszázada, miért van nagyobb állandó törzsvendég látogatója, mint egy városi egységnek, és főleg helyiekből. Ennek a helynek gyakorlatilag csak elhelyezkedésében van köze a „megszokott” magyar autópályás vendéglátáshoz.

De nézzünk körül, mi is várja a vendégeket, ha belépnek a tejesen felújított, modern, példásan tiszta, átlátható és nagyon könnyen „használható” önkiszolgáló étteremben! Nyílván először a már a látvány is megnyugtat, jó helyre jöttünk be. A pultok mögött nem csak elegánsan és jól átláthatóan kínálják az ételeket, hanem egyértelműen látszik, minden friss, és „vakon” választhatunk, nem fogunk csalódni.

Mi most próbából több ételt kóstoltunk meg kis adagokba, hogy lehetőségünk legyen tesztelni az új kínálatként szerepelő, faszénen sütött csülköt, és a legendás marha pörköltet, a képen látszik, mit jelent a „kis adag”…. magáért beszél…

De nem csk ez állandó a kínálatban, mint megtudtuk, a péktermékek közül nem csupán a fahéjas csiga, de a sajtos pogácsa, virslis roló és a túrós batyu is az első naptól kezdve a kínálat része. Vannak örök kedvencek, amelyek nem maradhatnak el, így az étlap alappillérei közé tartozik az erőleves májgombóccal, a babgulyás, és természetesen a rántott sertésborda és a magyar konyha egyik fő jelképe, a sertés- és marhapörkölt is.

Ne hagyjuk ki a híres fahéjas csigát, de aki meglátja a házi krémest, az biztosan vesz belőle egyet, ennyiért ekkora és ilyen finom rémest nem sok helyen kóstolhatunk az országban.

És hát ha rátetéztünk az árakra. Mint már utaltunk rá, a képzeletünkben a sajnos „megszokott” vaskos, sokszor lehúzós árak ugranak be az ilyen helyeken, it nem akartunk hinj a szemünknek. Amikor láttuk a kiírásokat, azt hittük egy kis „ételmintát” kapunk, vagy nincs benne az áfa és borravalónak csúfolt lenyúlós felszolgálási díj, de nem! A pénztárnál valóban azokat az árakat fizeti az ember, akkora mennyiségét, minőségért. Így már egyértelmű, miért is járnak ide a környékbeli településekről, cégektől is enni az emberek, hiszen azért nem megszokott, hogy egy útszéli étteremnek a többsége törzsvendég. Az étterem statisztikái szerint, Az M7 Bisztró közönsége elsősorban a házias ízeket keresi; utazás közben pihenőt tartva, a városból kiruccanva, vagy éppen munkaidőben a környező fehérvári ipar negyedből érkezve. Az étterem saját statisztikája szerint a vendégek egyharmada Székesfehérvárról, illetve egy másik harmada a fővárosból érkezik.

Természetesen sorolhatnánk még az indokainkat, miért is érdemes betérni ide, ha erre járunk, vagy a környéken vagyunk, esetleg akár a Velencei tónál, vagy egy Székesfehérvári városnézésen, de inkább arra biztatunk mindenkit, semmiképpen ne hagyjon ki egy lakomát az M7 Bisztróban!

További információ: www.m7bistro.hu  

Translate »