Ingyenes programokkal közeleg a nyár legvidámabb családi fesztiválja

Ingyenes programokkal közeleg a nyár legvidámabb családi fesztiválja

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált, az ország egyik legszínesebb, kifejezetten gyerekeknek és családoknak szóló programsorozatát. A legtöbb program ingyenesen látogatható.

A háromnapos fesztivál célja idén is az, hogy minőségi, kreatív és élménydús kikapcsolódást kínáljon a legfiatalabbaknak, miközben a felnőtteket is játékra, közös élményekre hívja. A programkavalkád a koncertektől a bábelőadásokon, a kézműveskedésen és meséken át egészen a buborékfújó workshopig terjed – a kínálat szinte végtelen.

Zenélő családi délutánok, színház és bábszínház

A fesztivál zenei palettája idén is kiemelkedő: fellép többek között a Rutkai Bori BandaJaMeseBognár SzilviBíró EszterBolba Éva és a JAZZterlánc valamint Mihályi Réka Fonogram-díjas énekesnő Masni és Pocó című produkciója is hallható lesz.

A Bóbita Bábszínház több saját produkcióval készül, köztük az új bemutatóval: Ali király ünnepi vacsorája. A fesztiválra érkezik a Kavicstársulat, a Füge Produkció, valamint Sarkadi Bence, Magyarország nemzetközi hírű marionettmestere is.

Mesék, kalandok, aktivitás a köbön

Visszatér a Zsolna és az Eozin-gyár című interaktív mesevilág, ahol a gyerekek maguk is részesei lehetnek a Zsolnay Negyed rejtélyeinek. Emellett népmeseprogramok, népi játszóház, élőszavas mesemondás és diavetítés is várja a látogatókat.

A Vándorjátszó játékbirodalmában kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatják a gurulós, pedálos játékokat: gokart, traktor, squad, pónicikly, kisautó, egyszóval minden, ami gurul. De lesz vívás, trambulin, állatsimogató, sakk, robotika és kézműveskedés is, garantálva, hogy a gyerekek a mozgás, a logika és a kreativitás terén is kibontakozhassanak. 

A mesés esti pizsamás séta pedig igazi kuriózum lesz: a csillagfényes séta során mesebeli lényekkel elevenedik meg a Zsolnay Negyed, miközben a résztvevők emlékeket gyűjtenek a vándortarisznyájukba.

A programokról bővebben itt tájékozódhat.

Translate »