Újdonságok Ausztriából a szezonra!

Újdonságok Ausztriából a szezonra!

A központi üzenet egyértelmű: Ausztria nemcsak közeli, hanem élményekben is rendkívül gazdag úti cél, ahol a kultúra, a természet és az innováció egyszerre van jelen. A jövőben még több élménytörténetet szeretnének közvetíteni, és külön figyelmet fordítanak arra, hogy azok is kedvet kapjanak az utazáshoz, akik még nem fedezték fel az országot.

A Savoyai Jenő egykori vadászkastélyaként ismert Schloss Hof mintegy 70 hektáron terül el, és bár nem Bécsben található, éppen ez jelenti az egyik legnagyobb előnyét. A tömegturizmus még nem érte el, így a nyugalom és a kikapcsolódás ideális helyszíne, miközben gazdag programkínálattal – barokk kerttel, élő birtokkal és magyar nyelvű tárlatvezetéssel is – várja a látogatókat.

A bécsi Sisi Múzeumban november 19-én nyílik új kiállítás, amely középpontba állítja Erzsébet királyné ikonikus ábrázolását. A Fra Xavér Winterhalter híres portréja – a csillagokkal díszített frizurával – a női ideál egyik legismertebb megjelenítése lett, az új tárlat pedig a divat és a személyes történetek oldaláról is bemutatja Sisit. A Sisi Múzeum átfogó megújításon ment keresztül, így a kiállítótér jelentősen bővült, a múzeum alapterülete 2600 négyzetméterre nőtt, az eddigi 1900 négyzetméterről.

Szintén különleges helyszín az Andreasgasse 7, ahol a császári udvar egykori bútorkincsei láthatók. Eredetileg a császári család raktáraként funkcionált, később lett belőle bútormúzeum. A világ egyik legnagyobb biedermeier bútorgyűjteményének otthona, amely több szinten, mutatja be a Habsburg-kor mindennapjait.

A Tiergarten Schönbrunn – a világ legrégebbi, ma is működő állatkertje – továbbra is a családi programok egyik zászlóshajója. A május 15-én kezdődő  „Sommerabende” néven különleges esti nyitvatartással várja a vendégeket: négy egymást követő pénteken 21 óráig tart nyitva, élő zenével, DJ-kkel és egyéb programokkal.

A Stift Klosterneuburg csaknem 900 éves intézmény folyamatosan megújuló programokkal várja a látogatókat, ahol a zene kiemelt szerepet kap: rövid, 30 perces koncertek, valamint klasszikus filmvetítések is szerepelnek az idei kínálatban.

Az apátság jelentős borászati hagyományokkal is rendelkezik, a pince 600 méter hosszú járatait akár csoportosan, akár egyénileg is fel lehet fedezni. Bécsből könnyen megközelíthető, hiszen mintegy 3 km-re fekszik a fővárostól.

A 482 méter magas vulkáni dombon fekvő épület több múzeummal, családi programokkal és gasztronómiai kínálattal várja a látogatókat.

A magyar vendégek számára különösen vonzó közelsége miatt, és ideális buszos csoportok számára is: a könnyű megközelíthetőség, a liftes feljutás és a rugalmas szervezés mind hozzájárulnak a pozitív élményhez. A környék termálfürdőkkel, borvidékekkel és városlátogatási lehetőségekkel kombinálható, így akár egy többnapos program része is lehet.

Az idei évben több kulináris esemény is lesz Grázban, köztük szarvasgomba-fesztivál, amelyet októberben rendeznek meg. Tematikus menük, valamint food fesztiválok és családi főzőprogramok is szerepelnek a kínálatban. Szeptemberben a város a népi kultúrára építő fesztivállal is készül, amely zenével és hagyományőrző programokkal tölti meg az utcákat.

A régió további különlegessége a lipicai lovaskultúra, amely történelmi és kulturális kapcsolatot jelent Magyarországgal is. 

Graz sokszínű, nemzetközi hangulatú városként a fiatalabb korosztályt is egyre inkább megszólítja, miközben számos klasszikus zenei és kulturális fesztiválnak ad otthont.

A Fertő-tótól mindössze 5 kilométerre található, közel 14 hektáros „Familypark”szabadidőpark évente mintegy 700 ezer látogatót fogad, akiknek jelentős része Magyarországról érkezik, ez Burgenland egyik legfontosabb családi attrakciója.

A 2026-os szezon újdonságai között két új attrakció szerepel:

  • egy családbarát, kisebb gyermekeknek szóló körhinta,
  • valamint egy hullámvasút kifejezetten adrenalin kedvelőknek, amely nem csak föl-le mozog, hanem 360 fokos fordulatokat is csinál.

A burgenland egyedülálló módon ötvözi a természet közeli pihenést és a prémium szolgáltatásokat. A Seewinkel régióban, a magyar határ közelében fekvő resort nem klasszikus szállodaként működik, hanem önálló házakból és bungalókból álló komplexumként. A vendégek saját ritmusuk szerint alakíthatják pihenésüket, miközben magas színvonalú gasztronómiai kínálat – több étterem, fine dining lehetőségek – áll rendelkezésre.

A stájer kínálat egyik különleges eleme a Zotter Schokolade, amely nemcsak manufaktúra, hanem látogatóközpont is. A csokoládégyár interaktív módon mutatja be a gyártási folyamatokat, miközben kóstolási lehetőséget is biztosít – a látogatás során akár több tucat különböző ízt is kipróbálhatnak a vendégek. A helyszín különösen népszerű fiatalok és csoportok körében, és jól kombinálható pédául a közeli Riegersburg várának látogatásával.

A magyar piac számára különösen fontos az együttműködés a MÁV-val: akik Magyarországról vásárolnak menetjegyet Linzbe, kapnak egy kuponkódot, amellyel a Linz Card kedvezményesen érhető el. A kártya többek között ingyenes múzeumlátogatást és közlekedést biztosít.

A város kínálatában kiemelt szerepet kapnak az interaktív élmények is, például az Ars Electronica Center, ahol a mesterséges intelligencia és digitális technológiák játékos formában jelennek meg.

A sok lehetőségből egyértelműen látszik, Ausztria idén is rengeteg új élménnyel kívánja meghódítani a magyar utazókat, induljunk hát útra és hagyjuk magunkat elkápráztatni!

További információ: www.austria.info

Translate »