Itt a nyár végre, indul a balatoni gasztrofesztiválok időszaka, ennek nyitányán jártunk a napsütéses szombaton Balatonszárszón, az immár tizedik alkalommal megrendezett „Halfőző Fesztiválon”.

A központi strand gyönyörű, családias, nyári időszakban nagyon közkedvelt területére 30 csapat érkezett az ország több részéről, és mérte össze receptjeit, főzési tudományát részben a halászlékészítés, részben egyéb halételek tekintetében.

Az ideális időben rotyogtak a bográcsokban a különféle halak, hiszen mindenki az ehhez jól bevált fával fűtést választotta, hiszen egészen más lesz ily módon az étel íze.

Olyan is volt, aki elektromos nyárson sütögette a hatalmas, előre bepácolt halat, ami már látványnak is fantasztikus volt.

Halászlével szinte minden csapat készült, de szép számmal találkoztunk harcsapaprikással is, természetesen a tészták számos variációjával tálalva.

Nem volt hiány a vegyes haltálakból sem, ahol többféle finomság kínálta magát, a zsűrinek nem volt könnyű dolga a sok pompás falat között sorrendet állítani.

Senki sem maradt éhes, hiszen aki nem csatlakozott valamelyik csapathoz, vagy csak nézőként látogatott ki, azokat a Halgazdaság várta két óriási üstben rotyogó halászlével.

Természetesen, ahogy az ilyen rendezvényeken megszokott, ez nem a „versenyről” szólt most sem, hanem arról, hogy finom faltok, remek kísérő italok és receptek cseréltek gazdát, miközben barátságok kötődtek, régiek szilárdultak meg. A közös főzés összetartó ereje a lényeg, és ez ezen a fesztiválon nagyon jól beigazolódott.

Köszönet a rendezőknek és a résztvevőknek, akik jövőre újra várnak minden érdeklődőt az évadnyitó fesztiválra, de addig is érdemes követni a város és a strand weboldalát, hiszen nem csak a Balaton egyik díjnyertes strandja várja a családokat, hanem számtalan program, és rendezvény is! Mindenkinek csak ajánlani tudjuk!
További információ: www.balatonszarszo.hu

