Az iskolaév vége felé járunk, hamarosan kezdődik a vakáció. Ez egyben a strandidény nyitányát is jelenti. A fővárosi strandok készen állnak a szezonra – műszakilag és élményprogramokkal egyaránt. A hagyományos fürdőzési szolgáltatásokat kulturális, szórakoztató, sőt, egészségügyi elemek egészítik ki ezen a nyáron is.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. legendás helyszínnel és ikonikus elemmel indítja az ez évi strandszezont: felújították a Palatinus fürdő hullámmedencéjét működtető csaknem százéves hullámgépet. Ebből a még hagyományos, dugattyús rendszerű szerkezetből már csak néhány található az országban – Budapesten a Palán és a Gellértben.
A hullámgép próbaüzeme sikeres volt, a Pala újra várja a hullámok szerelmeseit is. A nyári szezonra felkészítve nyitnak a különböző medencék – májustól kezdve ütemezetten június közepéig. Hasonló a helyzet Csillaghegytől Pesterzsébetig, a nyár elejére a hullámmedencék és a csúszdák is beüzemelnek. Csak nyáron működő strandjaink immár hagyományosan június közepén nyitnak, a Római Strandfürdő várhatóan június 14-én, a Pünkösdfürdői Strand a vakáció első napjától, június 20-tól. Ezen a napon rendezzük meg a szezonnyitó strandpartit is Csillaghegyen. Jöhet hát a strandidő és a strandolni vágyók tömege.
Általános tapasztalat tehát, hogy elsősorban az időjárás határozza meg, mikor kezdődik a strandszezon. A fürdővendégek a napsütéses, forró napokat, vagyis a kánikulai időt választják strandolásra, és ez napjainkban a 30 foknál magasabb hőfokot jelenti. Országosan jellemző az iskolaév végének hatása is, ez egyértelműen és azonnal meglátszik a strandok vendégforgalmában.
Nyári programkínálat a budapesti fürdőkben
Suli a strandon
Még tart a tanév, a nyár elejébe átnyúló tanítás az utolsó napokban diáknak és a pedagógusnak egyaránt komoly erőpróbát jelent. Ebből a megfontolásból csatlakozott tarságunk az idén is a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésével pár éve bevezetett Suli a strandon programhoz. Hogyan kell ezt elképzelni? Fürdővel kapcsolatos témákat lehet beilleszteni strandolós tanórákba. Társaságunk ehhez félárú belépőt biztosít a Csillaghegyi, a Palatinus, a Paskál, a Pesterzsébeti fürdőben és a Római strandon. A június 9. és 19. közötti időszakban tartó akcióra eddig már csaknem ezer diák (osztályok, csoportok) jelentkezett fürdőinkbe (https://www.budapestgyogyfurdoi.hu/ajanlataink/suli-a-strandon).
Szezonnyitó Strand Party Csillaghegyen
A sportkomplexumhoz illeszkedően sportos és lazító programok az egész nap folyamán: frissítő hatha jóga, látványos karatebemutató, strandröplabda, játékos fociedzés és ha már fürdő, aquagym, hozzá gyerekeknek animációs-, felnőtteknek szaunaprogramok, a hely titkait felfedező fürdőséta, zárásként a vérbeli nyári sttrandhangulatot DJ Dominique hozza majd (https://www.budapestgyogyfurdoi.hu/ajanlataink/strand-party-csillaghegyen).
CineSpa mozi a Széchenyiben
Népszerű programunk az esti filmnézés a Széchenyi fürdőben a CineSpa – Neked vetítünk sorozat keretében. A vetítések a fürdő kültéri élménymedencéjében lesznek június-júliusban péntek esténként, 20:45 órai kezdettel. A nyári moziműsor: Blöff (06.26.), Az ördög Pradát visel (07.03.), Mamma mia (07.10.) és 50 első randi (07.17.). Budapesti lakcímkártyával rendelkező vendégek 21 órától 50 százalékos kedvezménnyel válthatnak „fürdőzz és mozizz” jegyet a különleges mozizás élményeit (https://www.budapestgyogyfurdoi.hu/ajanlataink/cinespa).
Semmelweis-nap
Július 1-jén a Semmelweis-nap alkalmából az egészségügyi szakdolgozók és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének munkatársai 50 százalékos kedvezménnyel látogathatják azokat a gyógy- és élményfürdőket, amelyek csatlakoznak a Magyar Fürdőszövetség, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének közös kezdeményezéséhez. A fővárosban a kedvezmény a Palatinus Gyógy-, Strand- és Hullámfürdőben, a Paskál Gyógy- és Strandfürdőben, a Római Strandfürdőn és a Pünkösdfürdői Strandfürdőn érvényes.
Paskál 10 – Strandok Éjszakája
Tíz évvel ezelőtt épült meg a Paskál fürdő mai formájában, akkor alakították ki a beltéri részt, és vált télen-nyáron üzemelő fürdőhellyé. Ezúttal ezt ünnepeljük meg a nyár elmaradhatatlan eseményén, a Strandok Éjszakáján július 25-én – a nap folyamán animációs programok szórakoztató játékokkal és brazil táncosok bemutatójával.
A Strandok Éjszakája a Magyar Fürdőszövetség országos akciója, amikor a fürdők különböző attrakciókkal, gyerekfoglalkozásokkal és meghosszabbított nyitvatartással várják a fürdővendégeket.
Országos vízipisztolycsata
A Magyar Fürdőszövetség másik kezdeményezése a már első évben népszerűvé vált országos vízipisztolycsata. Időpontja ebben az évben augusztus 8. (szombat). A programhoz országszerte számos fürdővel együtt társaságunk is csatlakozott. Budapesten a helyszín immár hagyományosan a margitszigeti Palatinus fürdő strandmedencéje.
Varázslatos panoráma
Kivételes élmény, ezért egész évben – nyáron meg különösen – népszerűek fürdőink panorámamedencéi. Vendégeink visszajelzései is bizonyítják, felejthetetlen emlék a Rudas vagy a Csillaghegyi fürdő tetején, a panorámamedencében a felkelő vagy a lenyugvó nap fényében gyönyörködve ellazulni.
Egészen biztosan sokan ismerik a Rudas fürdő panorámamedencéjét, az azonban kevésbé tudott, hogy az augusztus 20-i tűzijáték innen, a Duna-partról, a fürdő tetőteraszáról milyen látványos. A Csillaghegyi fürdő panorámamedencéjéből Óbudára nyílik bámulatos kilátás, rálátva egyben a budai hegyekre és a pesti oldalra is. Aki kipróbálja, minden bizonnyal visszatér máskor is. Nyári hőségben tökéletes választás itt a privát fürdőzés mint üdítő esti program – családi vagy baráti körben egyaránt (https://www.csillaghegyifurdo.hu/privat-furdozes).
Nyárbúcsúztató
Nem csak a nyári eleji szezonnyitást, de a nyár búcsúztatását is megünnepeljük megköszönve vendégeinknek, hogy nálunk nyaraltak, pihentek. Ez évben ennek helyszíne a Pesterzsébeti fürdő lesz, időpontja augusztus vége felé várható, még az új tanév megkezdése előtt.
Napozás mértékkel – dermatológiai szűrések
Egyre több szó esik arról, hogy a túlzott mértékű napozás veszélyes. Strandolás közben fontos erre figyelni, hiszen a vízben hűsölve szinte észre sem venni, mennyi időt töltünk a szikrázó napon, ráadásul napközben az erős az UV-sugárzás is káros hatással lehet bőrünkre. Felelősséget érezve vendégeink egészségéért fürdőinkben ingyenes bőrgyógyászati szűrővizsgálatotszervezünka strandszezonban: a Paskál fürdőben július 25-én és a Pesterzsébeti fürdőben augusztus 29-én.
Duna-fürdő Árasztó-part szabadstrand
A dunai fürdőzés és a természetközeli strandolás kedvelői ez évben újra élvezhetik az Újbudán tavaly kialakított Duna-fürdő Árasztó-part szabadstrandot – a tervek szerint július 1-jétől. Az előkészületek már javában folynak, hogy a helyszínen legyen vezetékes víz a mosdókban, zuhanyzókban, valamint áramellátás is. Ugyan ez a partszakasz nem esik távol a városközponttól, mégis a Dunának egy még vadregényes szakasza. A parti részen még tavasszal tereprendezés történt, a nagyobb, balesetveszélyes köveket erről a részről áthelyezték, ez évben is együttműködve a VALYO Város és Folyó Egyesülettel új lépcsőlejáró és strandbútorok készülnek a látogatók kényelme érdekében. A fürdőzésre engedélyezett folyószakaszon tapasztalt életmentő figyel majd a Dunában strandolók biztonságára.
Fürdők hosszabbított – 22 óráig tartó – nyitvatartással
A fővárosban minden nap található legalább egy olyan fürdő, amelyben 22 óráig lehet fürdőzni, ez a nyár folyamán is változatlanul érvényes.
A fürdők listája a nap megjelölésével alább, illetve információk honlapunkon is elérhetőek (https://www.budapestgyogyfurdoi.hu/ajanlataink/furdozes-este-10-oraig).
| Hétfő | Rudas |
| Kedd | Lukács |
| Szerda | Csillaghegy |
| Csütörtök | Dandár |
| Péntek | Széchenyi |
| Szombat | Pesterzsébet |
| Vasárnap | Paskál |
