Pár napja tettünk fel egy cikket, amiben bemutattuk milyen csodák várnak a Balaton parton tekerőkre ebben a szép őszi időjárásban! Akkor Keszthelyig jutottunk el, most ismét nyeregbe pattanunk, és folytatjuk utunkat Zalakarosig a Kis-Balaton festői vidékén.

A Balaton Bike Hotelhez tartozó Siriusból indulunk a Balaton Bike 365 által kapott e.Bike-okkal ismét, így a könnyed tekerésnek köszönhetően nem lesz megerőltető ez a nem kis távolság, és tudunk eleget a látványra koncentrálni az erőlködés helyett. (www.sirius.adventorhotels.hu )

No de vágjuk bele! Egyből Keszthely hangulatos belvárosán át vezet utunk, itt számtalan kisebb múzeum, kiállítás, kávézó, étterem kíséri utunkat. Keszthely külön is megér egy látogatást, nekünk sajnos most erre nem volt időnk, kifejezetten kerékpározni jöttünk.

Viszont mindenképpen áttekertünk a híres és gyönyörű Festetics kastély parkján, az épület és parkja látogatható, ne hagyja ki senki, aki a városban jár!

Mi ellenben most egyből Hévíz felé vettük az irányt. Ez egy nagyon régi kerékpárút, az egyike volt a Balaton környéki első utaknak, hiszen rendszeres volt mindig is a kerékpáros közlekedés a két közeli település között. Ennek tudható be az út árnyas, romantikus mivolta is, élvezet is tekerni…

Hévíz egyértelműen az egyedülálló gyógytaváról híres, és persze arról a vízről, amit a kútjából nyernek. Ezt több szállodában is élvezhetjük, kerékpáros szempontból ki kell emelni a Hotel Európa Fit-et, mely tagja a Balaton Bike Hoteleknek, így csodálatos wellnessén, gyógyfürdőjén, kényelmes szobáin és remek konyháján kívül mindenben kiszolgálják a drótszamarasokat is. (www.europafit.hu )

A belvárosi részt teljesen felújították, aki régebben járt itt, fel sem ismeri. A tó részben látogatható, nekünk most sajnos nem volt rá alkalmunk, de Hévízre is vissza kell térni, érdemes.

Innen szőlőültetvények között halad utunk most már a Kis-Balaton irányába. Válasszuk a gerincen végigmenő utat, e-Bike-al nem gond felmenni, ezen végigmenni fenséges panorámával párosul!

Sármelléken érdemes megállni a volt vasútállomás épületénél! Tökéletes példája annak, hogy lehet kerékpáros, turisztikai központot kialakítani egy régóta nem használt épületből a hajdani vasútvonal mentén. Mindent találunk itt, amire szüksége lehet egy kerékpárosnak, de igazi szenzáció az a VR szemüveg, amivel a Kis-Balatonon evezhetünk egy helyben állva…

Szomorú kép, amivel ezután találkozunk, a volt laktanya lepusztult épületei mellett haladunk el, nem tudni miért nem tudtak ezekkel a különben tökéletes épületekkel korábban mit kezdeni… De legalább a repülőtér működik a területen, egyre több nemzetközi célponttal is összekötve a régiót!

Innen most már tényleg a Kis-Balatonhoz érünk, közvetlen előtte azonban álljunk meg a „Kis-Balaton háznál”! Igaz zárva van már ilyenkor, de a mögötte található ősi templomromok, és a Makovecz féle emlékhely megér egy pihenőt.

És akkor már el is értük a tényleges vizet! Az autóút keresztülvezet a tavon, ahol horgászok, és rengeteg szelíd, az úton is sétáló kacsa vár minket. Az élmény és a látvány mindent megér!

Ha a túloldalon tovább megyünk, és szintén kihasználva az e-Bike adta lehetőségeket, tekerjünk fel a Zalaszabari hegy tetején található Kányaváry Borbirtokhoz. Fáradozásainkat páratlan panoráma kárpótolja az egész Kis-Balatonra, és közben remek borokat is kóstolhatunk. Aki úgy dönt itt marad, azokat reális áru gyönyörű szobák, és pazar kilátással rendelkező jakuzzi várja relaxálni. (www.kanyavary.hu)

Mi viszont most folytatjuk utunkat a töltésen, mivel a mai uticéljaink ezen az oldalon vannak. Élményből nem lesz hiány, a csatorna partján haladunk, madárkák kísérik utunkat, míg el nem érünk egy kilátóhoz, melyről fenséges panorámával tárul elénk a tó és élővilága.

Még egy kis tekeréssel eljutunk a zsilipig, ahol ugyan sajnos a régi fából készült madár lest megette az idő, de a környék szépsége magáért beszél, álljunk meg fotózni!

Hamarosan el is érjük a Kis-Balaton jelképének számító híres fahidat, melyen keresztül a Kányavári szigetre jutunk. Itt csak gyalogosan lehet átkelni, de így legalább jobban tudunk gyönyörködni a tóban és az élővilágban.

Minimális séta a sziget közepén található kilátó, melyről jól belátható a sziget másik oldalán levő vízfelület is, és természetesen az egész fenséges „díszlet”, ami körülvesz minket.

Ha van időnk, a szigeten körbevezet egy tanösvény, biztonságosan bejárhatjuk az egész területet vele, eljutva a sziget végére, ahol már a víz az úr. Utunkat állatkák kísérik, mindenkképpen ajánlott rászánni a bő órát…

És hát innen hova is mehetnénk tovább, mint az oly híres, több évtizedes múltra visszanyúló Bivalyrezervátumhoz! Későn érkeztünk, de ennek haszna is volt, ugyanis az állatkákat már beterelték, így közelről meg lehetett nézni, etetni őket.

Aki korábban érkezik, azoknak lehetősége van a természetes helyükön látni őket, akár távcsővel, akár a kilátó toronyból, akár az állítólag igénybe vehető dzsippel hozzájuk jutni a nagy legelőn, de ez utóbbit ismét csak hírből hallottuk…

Minden esetre szinte tilos kihagyni a látogatást, ilyent máshol nem igazán látunk, sem a legelőkön, sem a karámokban, nem is beszélve az etetés lehetőségéről, ami állatszeretőknek egy külön élmény.

Sajnos ezzel a Kis-Balaton végére értünk, kényelmes kerékpárúton gurulunk be az elsősorban fürdőjéről híres Zalakarosra. Van borhegye, hangulatos parkjai, és sok látnivalója az immár hatalmasra nőt fürdő komplexumon kívül is, de ránk sötétedett, és így ez egy legközelebbi alkalomra marad.

Viszont itt is van egy minden igényt kielégítő Balaton Bike Hotel, a Hotel Karos Spa, aminek csodálatos wellness és gyógyvizes központja van, élménymedencékkel. A konyhája pompás, a szobái első osztályúak, az árak megfizethetőek, és maximális kiszolgálással várnak minden kerékpáros vendéget! (www.karos-spa.hu)

És mit tudnánk még elmondani ennek a napnak a margójára? Ezer dolgot, ez csak a „jéghegy csúcsa” annak, amit átéltünk, és annak, ami még ránk is várt volna, ha több időnk lett volna! Csak biztatni tudunk mindenkit, látogasson el a régióba, ha nincs sajátja, béreljen kerékpárt és használja ki a jó időt, és élvezze a természetet és a remek szállodákat!
További információ: www.balatonbike365.hu www.balatonbikehotel.hu

