Korábban már jártunk a kedves kis Alföldi, elsősorban Petőfi Sándorról ismert településen, Kiskőrösön, de most körbe néztünk az ősz derekán mivel is várják az utazókat.

Mivel a város a híres költővel azonosítja mindenki, így egyből kezdjük az ismerkedést a „belvárossal”, ahol gyakorlatilag egyben megtalálunk mindent, amiért kulturális szempontból érdemes ide látogatni.

A nagyon hangulatos, fás parkban egyből feltűnik Petőfi Sándor szülőháza, gyakorlatilag az egyetlen megmaradt falusi épület a központban. A tökéletes állapotban látogatható kis házat semmiképpen nem hagyjuk ki, ahogy a szomszédságban található múzeumot sem.

A két múzeum között kellemes sétányon találjuk az Aradi vértanúk emlékfalát, és több híres ember szobrát is.

A szülői ház mögötti sétány egyenesen visz a modern múzeumok világát megidéző „János Vitéz” Látogató Központhoz, ahol minden korosztály számára érdekes, interaktív módon jelenik meg az oly híres mese története, ne hagyjuk ki.

Ha már itt járunk, szinte kötelező betérni a város messze földön híres cukrászdájába, a „Bim-Bam” cukiba! Fenséges sütik, kiváló fagylaltok, pompás kávé és csokoládé különlegességek várják, Pesti és utazó emberek számára hihetetlenül kedvező áron a vendégeket.

A kiszolgálás barátságos, mind a belső, mind a külső tér vendégmarasztaló, amikor csak erre járunk, betérünk…

Lehet még egy kellemes sétát tenni a jókora parkban, és a hozzá tartozó sétáló utcán, üzletek, kisebb vendéglátó egységek is kínálják magukat.

Mielőtt lehagyjuk a belvárost, ne felejtsük el megkóstolni a híres, kimagasló arzén tartalmú vizet, melyet üvegszámra lehet a kútból vinni, a szervezetre gyakorolt kellemes hatása miatt, persze azért mértékkel ezzel is…

És akkor vegyünk utunkat a város másik nevezetessége felé, ez nem más, mint az abszolút tökéletes gyógyhatású vízzel rendelkező „Rónaszéki Gyógyfürdő és Strand”! Igaz, a strand része már bezárt, de így is van bőven medencéje és szolgáltatása, amiért egyértelműen ide kell, hogy vezessen az utunk.

Korábban már írtunk erről a remek fürdőről, igaz akkor nyári szezon volt, de a belső medencék, úszómedencék, szaunák most még inkább előtérbe kerülnek.

De a fő, amiért ide jövünk, az a két külső, most már félig zárt termál medence, ahol a teljes üzemelési idő alatt élményelemekkel tarkítva dől a friss forró gyógyvíz, elkényeztetve minden porcikánkat. Akár egész nap szívesen elüldögél benne az ember, és dögönyöztet…

A fürdő területén kemping is található, ahogy azt már korábban jeleztük, a minőségi szolgáltatásoknak és jó áraknak köszönhetően még most is bő félig volt. Remek választás a termálvíz miatt, amibe szinte csak besétálni kell a lakókocsiból…

A fürdő nem lenne igazából jó, ha nem tudnánk pihenni, vagy több napig élvezni a remek vizet és a szolgáltatásokat! Ebben segítségünkre van a fürdőhöz épített Imperiál Gyógyszálló, melyet korábban már szintén részletesen bemutattunk tesztelésünk alkalmával.

A kényelmes szobák maximálisan megfelelnek a besorolásnak, a tisztaság, felszereltség abszolút rendben van, a személyzet kimagaslóan udvarias, az árak korrektek, amiben benne van a korlátlan fürdőhasználat is.

Ha nem szeretnénk más fürdőlátogatóval együtt elmélyülni a szaunázás világába, a szállodának saját kis wellnesse is van, ahol szinte házi körülmények között, abszolút nyugodtan hódolhatunk ezen szenvedélyünknek..

A szoba árában remek félpanziós ellátást is kapunk, a fürdőköntös, és a fürdő törölközők részei a bekészítésnek, ingyenes parkolás, wifi, tv, hűtő stb eleve az árban, csak ajánlani tudjuk továbbra is mindenkinek.

Mint ahogy egész Kiskőrös, úgy ahogy van, hangulatával, látványosságaival, pompás fürdőjével, remek szállodájával, és mivel a fürdő egész évben nyitva van, a szállodából át lehet sétálni, így az időjárástól függetlenül bármikor uticélunk lehet!
További információ: www.kiskoros.hu www.hotelimperial.hu https://koroskom.hu/korosszolg/kiskoros-gyogy-es-strandfurdo

