A Hetés, a Göcsej és az Őrség határán épült, szeres szerkezetű falu, Zala megye nyugati részén,
A szereket itt többnyire szegeknek nevezik. Szegei:
- Cséplak
- Asszonyfa
- Kógyár (Kolgyárszeg, Kolgyári fordulat)
- Kisszeg
- Tiborszeg
- Domjánszeg
- Cilinkó
- Csekeszer
- Farkasi (Alsó- és Felsőfarkasi)
A mai faluközpont három szeg: Kisszeg, Tiborszeg és Domjánszeg összeépülésével alakult ki.
A 16. századból fennmaradt szegnevek – Bakacsszeg, Benedekszeg, Göndörszeg stb. – többnyire az adott épületegyüttesben élt családok neveit őrzik.
Az erdők közelsége miatt a házakat fából építették: a szentgyörgyvölgyi házak 80 százaléka még a huszadik század elején is faépület volt. Az erdők fogyásával változott az építőanyag: egyre többen építkeztek téglából és kőből. Már csak ritkán látható egy-egy kisebb, hagyományos boronaépület. A kisnemesi származású Cseresnyés Vilma Kisszegen fennmaradt több száz éves, zsúptetős boronaházát, aminek eredeti berendezése is megmaradt, lebontották, és a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban állították fel újra.
- Katolikus templomát szent György tiszteletére építették a falu középkori templomának helyére. (A korai templomot a hagyomány 1202-ből származtatja.)
- szentgyörgyvölgyi szálaló erdő
- Hajdú Tibor kopjafája
- Palotay István emlékműve
- Töllös tanösvény (2,5 kilométer) Horváth Jenő: Az Őrség és Hetés határán (22-25. old.), TermészetBúvár 2016/6.
- Gózon Imre Általános Iskola (2012-ben nem üzemel); előtte Gózon Imre mellszobrával
- Köztéri szobrok és emlékművek:
- Szabolcs Péter: Szent György és a sárkány (2000)
- Béres János: Kitelepítettek emlékműve
- Szabolcs Péter: Gózon Imre (1996)
Református templom (1787), országos műemlék
-
- A II. világháború áldozatainak emlékműve
- Emléktáblák:
- 1848 tiszteletére
- 1100 éves évfordulónk emlékére
- Református temploma ezen a tájon ritkaságnak számító kazettás mennyezettel 1787-ben épült.
A kazettás mennyezetű, református templombelső, egyedi díszítéssel
Pityerdomb
- 1995-ben a szentgyörgyvölgyi Pityer-dombon tárta fel egy 7500 éves neolitikus falu maradványait Bánffy Eszter régész. A leletek között a szentgyörgyvölgyi tehénszobrot. A tehénszobor hiteles másolatát a veleméri Sindümúzeumban lehet megtekinteni.
További információk: www.szentgyorgyvolgy.hu www.csodasmagyarorszag.hu/tourinform
