November végétől, az Adventi időszak kezdetétől Vízkeresztig, vagyis január 6-ig egy nagyon különös és a régmúlt homályába vesző időszak veszi kezdetét a világon, a téli
Év: 2021
A világ Karácsonyi hagyományai…
A karácsonyt körülbelül a IV. századtól kezdték ünnepelni, s mivel ezen a napon tartották a rómaiak a Szaturnus tiszteletére tartott ajándékozási ünnepet is, így a
A Karácsony története…
Az év végi ünneplések és az ezzel járó ajándékozások szokása már a pogány világban is általános volt, a téli napforduló ünnepét hatalmas lakomákkal ülték meg.
Advent misztikuma, jelképei
Advent időszaka a várakozás jegyében telik. Várjuk a fény megszületését, a világosság növekedését. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik. Az adventi koszorú Az első adventi
Fényvonatok járnak Lillafürednél
December 18-án és 19-én, valamint 25-én és 26-án – a menetrendi szerelvények mellett – karácsonyi díszítésű, kivilágított „fényvonatok” közlekednek majd a Lillafüredi Állami Erdei Vasút vonalain. A
Magyar pezsgősiker a világversenyen
TRIPLA DUPLÁZÁSSAL ZÁRJA AZ ESZTENDŐT A HUNGARIA Magyar pezsgősiker az Effervescents du Monde világversenyen Háromszor egymás után (2019, 2020, 2021) a világ legjobb, aranyérmes pezsgői
Idén is az Advent Bazilika lett Európa legjobb karácsonyi vására
Idén is a Szent István-bazilika előtt rendezett Advent Bazilikát választották Európa legjobb karácsonyi vásárának. A European Best Destinations független utazási portál tíz napig tartó online
Varázslatos fényfestés kápráztatja el a látogatókat a Vörösmarty téren
Egészen december 26-ig csodálhatják meg a Vörösmarty téri karácsonyi vásár látogatói az ünnepi díszbe öltözött Gerbeaud Ház homlokzatán a fényjátékot. Színpompás fényárba borul minden nap
Karácsonyi Magyar Ízek Utcája a Millenárison
Különleges karácsonyi kiadással jelentkezik a Magyar Ízek Utcája december 17. és 24. között a Millenárison, ahol a gasztrovásár mellett családi programok is várják az érdeklődőket.
Hol korizz Budapesten? – majd 30 helyszín a hangulatos műjégpályáktól a profi csarnokokig
Decembertől a fővárosban sorra nőnek ki a földből (különösen adventi vásárok környékén) a kisebb-nagyobb jégkorcsolyapályák, de néhány állandóan üzemelő jégfelület is rendelkezésre áll a kedvelt