Izlandon kiállították az első vakcinaigazolásokat, amelyek megkönnyítik azoknak a személyeknek a nemzetközi mozgását, akik már felvetették a koronavírus-oltás mindkét adagját.
Miközben az Európai Unióban még azon vitatkoznak, hogy szükséges-e ilyen dokumentumok kiállítása, és ha igen, pontosan milyenek is legyenek ezek, az alig 350 ezer lakosú szigetország már a tettek mezejére lépett
Az a 4800 izlandi lakos, aki a vakcina mindkét dózisát felvette már, jogosulttá válik, hogy megkapja a digitális igazolást, jelentette be az ország egészségügyi minisztériuma.
Az igazolás kiállítása egy erre a célra létrehozott weboldalon történik.
A vakcinaigazolásokkal a minisztérium szeretné megkönnyíteni állampolgárai számára a nemzetközi mozgást, ugyanakkor az is tény, hogy ezeket a dokumentumokat nemzetközileg is el kell még ismertetni.
Izland, amely ugyan nem tagja az Európai Uniónak, de része a schengeni övezetnek, azt tervezi, hogy az általa kiállított vakcinaigazolásokhoz hasonló európai igazolásokkal érkező turisták szabadon beléphetnek majd az országba.
Az Európai Unió egységes álláspontja ugyanakkor még hiányzik a kérdésben. Miközben Görögország kiáll a vírusútlevél mellett, Francia- és Németország azt képviseli, hogy korai lenne még erről dönteni, mivel nem lehet tudni, hogy az oltottak tényleg nem hordozhatják és nem adhatják-e tovább a vírust.
Az Európai Bizottság információi szerint 11 tagállamban már alkalmazzák a vakcinaigazolások rendszerét, további hét országban ennek kialakítása még folyamatban van. Az mindenesetre tény, hogy jelenleg hiába rendelkezik valaki ilyen vakcinaútlevéllel (igazolással), ennek birtokában sem utazhat szabadon Európán belül.
A cikkben megjegyzik, hogy Izlandon a járvány kitörése óta 6 ezren fertőződtek meg koronavírussal, jelenleg is szigorú korlátozások vannak érvényben, és az elmúlt héten csupán néhány új fertőzöttet azonosítottak.
Forrás: turizmus.com