A Badacsony a Tapolcai-medence legmagasabb tanúhegye, amely a Balaton két öble között magasodik. A nagyjából kör alakú hegy kerülete 11 km. Oldalát 280 méteres magasságig – szőlőtermesztésre kiválóan alkalmas – különféle laza üledékek borítják, efelett szürke bazaltsziklák és kőfolyások bukkannak elő az erdő sűrűjéből.
Badacsonytomaj a Balaton északi partjának nyugati részén, a Badacsony lábánál található. A település területén fekszik a Badacsony hegy nagyobb része, a település közigazgatási területét alkotja az ősi tomaji faluközpont és Badacsonyörs, valamint a nagyrészt szőlőterületekből és borházakból, vendéglőkből és üdülőépületekből álló Badacsony településrész, ez utóbbi az elhíresült vigalmi negyed.
Területe már az ókorban is lakott volt, az ásatások felszínre hozták a hegytetőn egy vaskori település leleteit, megtalálták egy kelta település maradványait. A rómaiak egész biztosan termesztettek itt szőlőt, a Badacsony oldalán akkoriban is számos ültetvény volt.
A középkorból, nem egyházi birtok lévén, kevés feljegyzés maradt fenn a községről. Névadója állítólag egy besenyő vitéz, Urkund fia Tomaj volt, aki I. István korában birtokolta a területet. Első okleveles említése 1313-ból származik, Tomaj formában. Mindenesetre 1263-ban már remete kolostor állt itt, II. Pál veszprémi püspök oklevelében olvasható. A török hódoltság idején lakossága megfogyatkozott, 1550-ben plébániája is elhagyatva állt, de a források szerint a település folyamatosan lakott volt. Az itt élők ekkor is főleg szőlő– és gyümölcstermesztésből, halászatból éltek. A 18. század során kedvelt pihenőhellyé vált, bora kedvelt lett és sorra épültek itt a pincék és a borházak. Ismert a város hegykönyve és hegytörvényei.[3] A Pálos kolostor égbe nyúló falairól 1851-ben Szerelmey Miklós ad hírt. A helyszínt 1887-ben Ádám Iván kanonok járja be és tárja fel. Tanulmánya 1888-ban jelenik meg az Archeológiai szemlében.
Badacsonyi Bazaltbánya Rt.-t Tószegi család és az Eszterházy Hitbizomány hozta létre. 1903-as megnyitásával a település új irányt vett, a lakosság száma megkétszereződött, elindult az iparosodás; A Balaton északi partján 1909-ben megindul a vasúti közlekedés. 1909-től lóvasút is járt a településen.
Badacsonytomaj 1911. január 1-jén lett nagyközség Zala megye törvényhatósági döntés alapján. Ekkor meghirdették a jegyzői állást, amelyre Nemesgulácsi adóügyi jegyző jelentkezett, és 1911. február 15-én kinevezték jegyzőnek. Vajda Elek (1879–1944) 1911-ben költözött a településre, melynek ezután nyugállományba vonulásáig, 1923-ig jegyzője volt. Vajda a Vöröskereszt 1915. február 15-én alapított badacsonytomaji egyletének első jegyzője is. Egykori lakóháza, melyet a községbe költözésekor építtetett, nyugállományba vonulása után, bővítésekkel előbb az elöljáróság, később a nagyközség tanácsának, illetve önkormányzatának székhelye volt, egészen 2011-ig. 2014 szeptemberében az új városháza földszintjén emléktábla utal Vajda Elek munkásságára .[4]
Az I. háborúban igen sok badacsonytomaji férfi lelte halálát. A háború után az országot ért hatalmas területvesztése során a kőbányák jelentős hányada a határon túlra került, így a természeti csodaként ismert Badacsony hegy csaknem teljes mértékben áldozatává vált Trianonnak. Komoly küzdelem folyt a természeti értékek megmentéséért, az akkori Parlamentben Herczeg Ferenc vezetésével, eredménytelenül sajnos. A bazaltkövet csillepályán szállították le a hegyről a Balaton parton lévő zúzó üzemben. A csillepálya tartóállványának rezgése, rázkódása miatt a Templom dombon 1344-ben épült Szent Imre templom szentélye és falai megrepedeztek, és veszélyessé vált a benne tartózkodás. Helyette épült a hegy bazalt köveiből Fábián Gáspár tervei alapján a Templom domb lábához Rott Nándor Püspöksége alatt, Varga Sándor plébánossága idején a Vallás alap finanszírozása mellett 1931 és 1932 között akkor még Európában egyedül álló r.k. neoromán stílusú Szent Imre templom. A település bírója ebben az időben vitéz Csala Gergely, jegyzője pedig Hajdú Lajos, majd 1936-tól Keresztúry János volt 1949-ig.
A polgári Magyarország megszületésekor, az első szabad önkormányzati választások idején, 1990 szeptemberében a település első polgármesterének Káloczi Kálmánt választották meg, aki 2002-ig töltötte be ezt a funkciót.
A bazaltbányászat 1965-ben befejeződött, de a hegy látványa és élővilága sajnos nagyon megsínylette a félévszázados bányászatot. A további károkat megelőzendő a térséget hamarosan tájvédelmi körzetté nyilvánították.
A település a hozzá tartozó Badacsonyörs (korábban Kisörs) és Badacsony (valamikor Hableány) településrészekkel együtt 2004. július 1-jén kapott városi rangot.
Nevezetességei
Badacsonytomaj központjában
- A neoromán stílusban, bazaltból épült Római Katolikus Szent Imre templom http://miserend.hu/templom/2362 templom (Fábián Gáspár, 1932);
- I. és II. világháború emlékművei
A Badacsony-hegy oldalában
- A Szegedy Róza-ház múzeum; Kisfaludy Sándor és felesége, Szegedy Róza egykori lakhelye.
- A Kisfaludy Sándor présháza; a Kisfaludy-ház étterem működik benne több évtized óta.
- Az Egry József Emlékmúzeum (A Balaton festőjének a háza múzeumként funkcionál 1973 óta, a művész festményei és időszakos kortárs művészek kiállításai tekinthetőek itt meg).
- A Hertelendy-Békássy kúria; a Szépkilátó Borozó található a házban. A kúria eredetileg hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Gábor (1900–1979), földbirtokosnak, és nejének, békási Békássy Klára (1901–1989) úrnő tulajdona volt. 2018. július 22.-én avatták fel „A reformkor nagyjai Badacsonyban” elnevezésű szoborparkot a carrarai márványból faragott reformkori arcképcsarnokkal, mely Béres János Vajda Lajos-díjas zalaegerszegi szobrászművész alkotása. A 200 éves Hertelendy-Békássy pince-villa parkját díszítik a mellszobrok. A portrésorozat dr. Kovács János zalaegerszegi gyógyszerész mecénási felkérésének gyümölcse.[13]
- A Hertelendy borozó; a Kisfaludy-ház étteremmel szemben működik. Nemesvitai Viosz kisasszony, helyi földbirtokos, aki régi zalai család sarja alapította; nevét a tulajdonos asszonynak ükanyja után, egyházasbüki Dervarics Ákos táblabíróné hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Rozália (1822–1850) úrnő után kapta a borozó. A legmagasabb pontján álló borozó a hegyen.
Badacsonyörs településrészen
- Folly Arborétum
- Páduai Szent Antal kápolna
- Nagy Boldogasszony kápolna
- Varga családi borászat és borkombinát
- További információk: www.badacsonytomaj.hu www.csodasmagyarorszag.hu/tourinform