Abteilung Tourizmus
Eduard-Wallnöfer Platz 3
A-6020 Innsbruck
+43 512508 3262
+43 512508 3265
A 2.000 m-es csúcsoktól körülölelt közkedvelt síterep, Kitzbühel és környéke nyáron is rengeteg lehetőséget kínál a sportolni, szórakozni vágyóknak és a nyugodt, pihenéssel teli kikapcsolódást keresőknek is.
A kitzbüheli síparadicsom egy drága idegenforgalmú központ. A téli sportot kedvelőknek igazi aranybánya. A területen több sí- és snowboard iskola és síóvoda működik. Sífutópályája 80 km hosszú. Aztán 80 km kirándulóút, szánkópálya, teniszcsarnok, squash, tekepálya, fedett uszoda szolgálja a kikapcsolódást. Esténként szánkópartikat, lovasszán és tiroli folklóresteket tartanak. A Pass Thurn és Kitzbüchel között megépült síösszeköttetés elkészültével már nem kell síbusszal utaznunk, ha vissza akarunk jutni Kitzbüchelbe. 2005. január 15-én üzemelték be a világ leglátványosabb kötélpályáját, a 3S elnevezésű Dopplemayr kabinos liftet. 1271-ben Bajor Lajos emelte császári városi rangra. Rézbányászata már a császár idejében jelentős volt.
A meseszép vidék kiváló lehetőséget biztosít a túrázás, kirándulás, a Nordic Walking illetve a kerékpár szerelmeseinek is. A kereken 1.000 km tökéletesen karbantartott és kitáblázott túraútvonal közül mindenki kiválaszthatja a számára legmegfelelőbbet.
Télen a sípályákon túl is mesés téli programok várják a kikapcsolódni vágyókat – a kínálat a tökéletesen karbantartott sífutópályáktól a hótalpas túrázáson át a lovas szános kirándulásig, illetve a belvárosban tett hangulatos sétákig terjed.
Kitzbühel környékének települései: Kirchberg, Reith, Aschau, Aurach, Jochberg.
FELVONÓ
Hahnenkammbahn. A Hahnenkamm felvonó mindössze 3 percnyi sétára található a történelmi belvárostól, és ezzel már csak azért is érdemes felmenni a csúcsra, hogy Kitzbühel pazar látványában gyönyörködhessünk. A nagykabinos felvonó hegyi állomásánál (1655 m) beltéri és kültéri játszótér várja a gyerekeket.
Kitzbüheler Hornbahnen. Hornbahn II. hegyállomásáig (Alpenhaus 1669 m) nyáron panoráma vámúton (6 euró/autó, 3 euró/fő, de az Alpenhaus hegyi étteremben „leehető”) is fel lehet jutni. A ház körül alpesi kert (Alpenblumengarten) tekinthető meg.
Gaisbergbahn, 4 üléses libegő. Völgyállomás: Kirchberg 837 m. Hegyállomás: Gaistberg 1264 m.
Panoramabahn Kitzbüheler Alpen. Kétszakaszos kabinos felvonó. Völgyállomás: Hollersbach 800 m. Középállomás: Breitmoos 1.231 m. Hegyállomás: Resterhöhe 1894 m.
Flechalmbahn. Völgyállomás: Kirchberg-Klausen 810 m. Ehrenbachhöhe 1802 m. Ehrenbachhöhesee Kneipp élményelemekkel.
FÜRDÉS
Aquarena Kitzbühel. Az Aquarenában sportmedence mellett egy vízeséses élménymedence, két csúszda és gyermekmedence várja a látogatókat.
Schwarzsee, strand a hegyi tó partján. Az idillikus tó (kb. 8 hektár területű és 8 méter mély) az Alpok legmelegebb és legszebb tavai közé tartozik. Iszaptartalma miatt a tó vize erősen gyógyító hatású. A Schwarzsee egy városközeli üdülőhely, amelyet sportosan is élvezhetünk: horgászás, csónakázás, egy tó körüli séta a program részei lehetnek.
Kirchberg, Kitzbühektől 6 km-re található. A központtól 10 percre, egy napos fennsíkon fekvő fürdőtónál található Tirol egyik leghosszabb csúszdaparkja, valamint fűtött, szabadtéri medence is várja az idelátogatókat.
TÚRA
Schwarzsee körül tett túra után megmártózhatunk a hűvös vízben, a tó fekete víztükrében pedig a Kaisergebirge köszön ránk vissza.
Túra az 1298 méter tengerszint feletti magasságban található 85 méter magas Sintersbacher-vízeséshez.
ÁLLATKERT
Wildpark Aurach
MÚZEUM
Museum Kitzbühel
BÁNYA
Schaubergwerk Jochberg
Kitzbühel októbertől május elejéig tökéletes feltételeket kínál a síeléshez. Emellett könnyen áttekinthető és praktikus téli üdülőhely is. A vendégek a hegyről közvetlenül a városba csúszhatnak le a síléceiken. A Hahnenkamm felvonó mindössze 3 percnyi sétára található a történelmi belvárostól. A sípályákon túl is mesés téli programok várják a kikapcsolódni vágyókat, a kínálat a tökéletesen karbantartott sífutópályáktól, a téli és hótalpas túrázáson át a lovas szános kirándulásig, valamint a belvárosban tett hangulatos sétákig terjed.
Üdülés a világ legjobb síterepén
A nagyszerű téli infrastruktúrát és a kitzbüheli síterep sokszínűségét nemzetközileg is elismerik: Kitzbühel 2015-ben elnyerte a World’s Best Ski Resort címet. Emellett Kitzbühel egész Ausztriában egyedülállóként egymás után öt alkalommal is elnyerte az Austria’s Best Ski Resort címet. Ebben meghatározó szerepet játszottak a helyi felvonótársaság, a Bergbahn AG Kitzbühel (KitzSki) rendszeres infrastrukturális befektetései is.
Kitzbühelben kifejezetten hosszú a síszezon, egészen pontosan 200 napos és október közepétől május elejéig ideális körülmények várják a síelőket. A Bergbahn AG Kitzbühel idén is már októberben – a nem gleccsersíterepek között az egyik elsőként – indítja a téli szezont. Ezt kihasználva az Osztrák Síszövetség is gyakran jön ide edzőtáborba.
A sportváros a gyermekeknek és a családoknak is számos ajánlatot tartogat. Minden síiskolában található önálló gyermekbirodalom, ahol a legkisebbek játékos módon sajátíthatják el a síelés alapjait. A Kitzbüheler Horn hóparkja szintén egyedülálló téli szórakozást ígér, akárcsak az Audi quattro funslope pályán található hullámok, alagutak és hidak. A Kickerline tökéletes feltételeket kínál, hogy a haladó síelők és snowboardosok tovább csiszolhassák a freestyle technikájukat. Igazi különlegességnek számítanak a völgyben rendelkezésre álló gyakorlóliftek, amelyeket a Kitzbühelben és az üdülőfalvaiban megszálló kezdő síelők ingyen használhatnak. Természetesen Kitzbühel valamennyi üdülőrégiójában találhatók síkölcsönzők is.
Téli túrázás
A hó halkan ropog a hótalpak alatt, a jégkristályok ragyognak a téli napsütésben, a levegő hideg és tiszta, a tirol hegyek látványa lenyűgöző – a Kitzbühelben tett téli túrák ilyen és ehhez hasonló mágikus pillanatokat tartogatnak. A téli túrázás a legegyszerűbb módja, hogy hátunk mögött hagyjuk a stresszt és a hétköznapok gondjait. Ehhez ráadásul semmire nincs is szükség. Eltekintve egy jó, strapabíró cipőtől, meleg ruházattól és a régióban található 35 jelzett túraútvonal egyikétől, amelyen akár 2000 méteres magasságba is eljuthatnak a túrázók. Az egyetlen nehézséget csupán az jelenti, hogy melyiket válasszuk a Kitzbühel körül található túraútvonalak széles választékából. A Hahnenkamm környékén, a Bichlalmon vagy Bruggeralmon, Aurachba vagy Jochbergbe, netán a Schwarzsee (Fekete-tó) körül? Nemcsak minden ízléshez, de minden igényhez is megtalálható a megfelelő túraút.