Év végéig élnek a kedvező szabályok a SZÉP-kártyánál

Év végéig élnek a kedvező szabályok a SZÉP-kártyánál

A SZÉP-kártya kedvező szabályai több mint 50 milliárd forintot hagyhatnak az érintetteknél az idén. A csaknem felére csökkentett adó mellett a munkavállalóknak adható összeg is megduplázódott, a kedvező szabályok a kormány egyik újabb döntése nyomán az év végéig fennmaradnak.

Nemcsak az adócsökkentés marad az év végéig, a SZÉP-kártya egyes alszámlái is átjárhatóak december 31-ig 

Az átjárhatóság mintegy egymillió munkavállalónak jelent könnyebbséget, amelynek lényege, hogy a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) egyes alszámláira utalt béren kívüli juttatás bármelyik másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás kiegyenlítésére is felhasználható

Az év végéig az egyes alszámlákra továbbra is emelt összegben adható támogatás:  a szálláshelyre 400 ezer forint, a vendéglátásra 265 ezer forint, a szabadidőre 135 ezer forint, és mivel az alszámlák átjárhatóak, így a munkavállaló bármelyik SZÉP-kártya-zsebből kifizetheti például a fürdőbelépőt, vagy kiegyenlítheti a szállásdíjat.

A változás a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha például a munkáltató az első félévben adott a munkavállalójának 200 ezer forint összegben a szálláshely alszámlára támogatást, akkor nincs akadálya annak, hogy a második félévben is adjon ugyanennyit. Ha a munkavállaló 100 ezer forint összegben kapott szabadidő alszámlára támogatást az első félévben, majd a második félévben új munkája, munkáltatója lesz, akkor annak sincs akadálya, hogy onnan kapjon 135 ezer forint összegben további támogatást a szabadidő alszámlájára

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »