Visszatér Badacsony a New Yorkba

Visszatér Badacsony a New Yorkba

Április 9-én ismét Budapestre látogat a Badacsonyi Borvidék. A vendégeket gazdag kínálat várja Badacsony kiemelkedő boraiból a New York Palota Róma termében.

Újult lendülettel, hatalmas várakozással, kicsattanó életkedvvel és igazi mestermunkákkal készülődik a sétakóstolóra Badacsony. A kiállító borászatok személyesen töltik meg a poharakat, közben mesélnek munkájukról és mindannyiunk közös szenvedélyéről, a borról. Ezt a hangulatot hivatott közvetíteni az esemény idei szlogenje is: „Életre hívunk”. Ez a két szó magában rejti a megújulást, a tavaszt, és mindazt, amit a korlátozások enyhülése az emberekben megszólít. Hiszen az élet olyan, mint egy üveg mámorító bor.

„A Badacsony New Yorkban mindig kiemelkedik a borvidéki kóstolók közül. A kezdetektől fogva valódi összefogás jellemzi, és sajátos, barátságos hangulat, ami annak köszönhető, hogy a bemutatkozó borászatok és kiállítók maguk szervezik, az őket tömörítő Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület közreműködésével” – méltatta az eseményt Váli Péter borász, a szervezőbizottság elnöke.

A kóstolón csaknem 50 kiállító várja a Badacsonyi Borvidék kedvelőit. Ez alkalommal 34 borászat, több mint 160 féle, ásványokban bővelkedő borát kóstolhatják meg a látogatók. Az esemény „főszereplői” olyan különlegességek, amelyek kizárólag ezen a borvidéken születnek meg, köszönhetően a talaj egyedi ásványosságának, a bazalt, a homokkő és a klíma sajátos hatásainak. Ilyen például a badacsonyi bazalthegy leghűségesebb lakója, a Kéknyelű.

A program további érdekessége, hogy a borászatokon túl szálláshelyek, vendéglátóhelyek, rendezvény helyszínek is bemutatkoznak, és természetesen a mesterkurzusok sem maradnak el. Ezúttal Dr. Csizmadia András, a BorSchola alapítója és vezetője, főiskolai docens (BGE), tanár, szakújságíró, borszakértő, a Magyar Bor Akadémia tagja a vakkóstoló során kiválasztott legjobb borok és a hozzájuk illő ételek mentén mutatja be a borvidék kiválóságát. Előadásának címe: BORÁGYAK – Ideális falatokkal ágyazunk a vulkáni boroknak. A mesterkurzus során a következő borokat kóstolhatják meg a résztvevők, melyek mellé Wolf András, a New York Kávéház és a Salon étterem séfje készít harmonizáló étkeket:

Válibor                                                Budai Zöld                          2021

Szászi Birtok                                      Rókaluki Olaszrizling       2020

Nyári Pince                                        Olaszrizling Válogatás    2017

Laposa Birtok                                    PINO-Szürkebarát          2020

Villa Sandahl                                     CRYSTAL CUT Rajnai Rizling         2017

Domaine Edegger                           Quintessence / barrique Sauvignon Blanc           2018

a’Capella Szőlőbirtok                     Badacsonyi Zeus              2019

Csendes Dűlő Szőlőbirtok           Kéknyelű            2017

Gilvesy Pincészet                            Váradi Furmint                 2019

Dr. Mészáros Gabriella DipWSET nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium alapító oktatója pedig a badacsonyi borok érlelhetőségéről beszél 6-7-16-26(!) éves tételeket segítségül hívva. Előadásának címe: A TELJESSÉG VARÁZSA – Érlelt borok Badacsonyból. A mesterkurzus résztvevői a következő borokat kóstolhatják meg , a hozzájuk illő falatkákat szintén Wolf András készíti.

Málik Pince                                                                       Zeus      2015
Villa Tolnay Borház                                                        Zöld veltelini      2015
Borbély Családi Pincészet                                           Bács-hegy Olaszrizling   2015
Németh Pince                                                                 Olaszrizling késői szüret               2015
Vörös Szőlőbirtok                                                          Szürkebarát       1996
Első Magyar Borház – Szeremley Birtok                                Kéknyelű            2006
VáliBor                                                                                               Pinot noir            2016

Program

Az eseményen 14 és 16 óra között a kiállítók a szakmai partnereket és a sajtó képviselőit fogadják (meghívásos alapon), akik számára a belépés ingyenes.

16 óra után a nagyközönség számára is megnyílik a terem, minden borkedvelőt vár az exkluzív kóstoló.

Jegyeket a rendezvényre és a mesterkurzusokra elővételben lehet vásárolni a www.kostolo.badacsony.com weboldalon kedvezményes 7.900 forintos áron, vagy a helyszínen korlátozott számban  9.900 forintért.

Folyamatosan frissülő információk a Badacsony New Yorkban 2022. facebook esemény oldalán:

Badacsony New Yorkban 2022.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »