Jön a Séták Hétvégéje, több mint 90 program közül választhatunk

Jön a Séták Hétvégéje, több mint 90 program közül választhatunk

Az elmúlt években több ezer vendéget vonzó Séták Éjszakája után, július 1. és 3. között a legjelentősebb sétaszervező cégeket tömörítő Magyar Sétaszövetség Egyesülés megrendezi a Séták Hétvégéjét.

Három napon keresztül, országszerte hat településen (Budapest mellett Esztergom, Keszthely, Pécs, Sopron és Vác) több mint 90 tematikus városi séta közül válogathatnak a kultúra rajongói. A programok között olyan különlegességek is szerepelnek Budapesten, mint a Föld alatti Budapest – a Várnegyed mélye; Nem hisztéria! Astoria!; a Tabán; Édes élet!; Nincs itt semmi látnivaló! – Zugló rejtett öröksége; vagy akár a Ménesi és Mányoki út építészeti öröksége. Az érdeklődők megismerhetik Esztergomot – a titkok, csodák legendák városát, a misztikus Sopront, Vácott élő zenés városnéző sétán vehetnek rész, Keszthelyen megnézhetik a Festeticsek páratlan könyvgyűjteményét, és azt is megtudhatják, hogy Pécs miért nem létezhetne a Tettye nélkül.

Az elmúlt évek egyik hazai sikertörténete a tematikus városi séták műfajának térhódítása: évente sok tízezer ember vesz részt országszerte hasonló programokon. A sétavezetők az elsősorban magyar nyelven, hazai közönségnek szervezett sétákon a városi térben mutatnak be egy-egy témát olyan mélységben, amire a hagyományos, turistáknak szervezett programokon nincs lehetőség. A városi séták a turizmus, a kultúra és az urbanisztika határterületén mozogva teremtenek lehetőséget saját otthonunk és hazánk megismerésére.

A Séták Hétvégéje részletes programja a setaszovetseg.hu weboldalon érhető el, a sétákra pedig a szervezők (Budastep, Hosszúlépés.járunk?, Imagine, Idegenvezetés-Dunakanyar, KÉK – Kortárs Építészeti Központ, Taschner Tamás – Napoleon-Vin, Zubreczki Dávid) honlapján lehet jelentkezni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Translate »