Az Aldebrői Derelyefesztiválon jártunk…

Az Aldebrői Derelyefesztiválon jártunk…

Van egy barátságos kis település a Mátra és Bükk vonulati között, ahol a lankákon szőlő terem, és ebből hajdan oly híres bor készült, készül. Ez nem más, mint Aldebrő, a feledésbe merült, de újra felszálló ágban levő bor pedig a Debrői Hárslevelű.

A Sváb település igazi gyöngyszem a környéken, rengeteg faragott szobor, gondozott, barátságos település központ vár minket, igazából azt gondolja az utazó, nem is Magyarországon jár!

A települést magáért, s a környező látnivalók miatt is érdemes felkeresni, mi magunk is vissza fogunk térni, és alaposan körbejárjuk, megismerjük, most azonban egy igazi különleges esemény miatt érkeztünk ide, ez pedig nem más, mint az immár X. alkalommal megrendezésre kerülő Derelye Fesztivál!

A rekkenő hőség ellenére viszonylag sok csapat mérte össze tudását, természetesen nem csak a környéken oly híres derelyék házi elkészítésében, hanem jó néhány bográcsos és szabd tűzi étel tekintetében is.

A Sváb felmenőkkel rendelkező településen és környékén szerencsére nagyon aktívan él ennek a finomságnak a készítésének a hagyománya, ezért is hozta létre Wingendorf János polgármester ezt a rendezvényt, melyet minden évben ebben az időszakban rendeznek meg.

A pompás édesség egyértelműen kézi munkával készül, a leginkább népi ruhába öltözött asszonyok helyben dagasztották, nyújtották és sütötték, hogy aztán frissen kóstolhassuk a szívélyesen kínált példányokat.

A töltelékek többfélék lehetnek, volt szilvalekváros, baracklekváros, túrós, (természetesen mind házi készítésű…) de a kevésbé édesszájúaknak káposztás is kiegészítette a kínálatot.

Viszont azért érdemes volt körbenézni a bográcsok, és különféle kerti sütési, főzési alkalmasságok termékeinél is, hiszen pompás szarvas ragú, töltött káposzta, körmös csülök pörkölt rotyogott bennük, és bizony a házi készítésű sütő grillételeit sem volt szabd kihagyni. Hát még a Hamburgert!

A meleg ellenére, egyértelműen helyt követeltek maguknak a hegy levei is, hol máshol kortyolnának Debrői Hárslevelűt, ha nem egy Aldebrői rendezvényen? És ennek egy extra apropója is volt, hiszen a település nyeri évek óta az országos „Koccintás” versenyt, melynek idei fordulóját is a rendezvény keretei között tartották meg.

Kulturális műsorokból sem volt hiány, még ha az időjárás miatt többet le is mondtak, hiszen vaskos népi ruhákban táncolni a színpadon 40 fokban öngyilkossággal ért fel. Akik viszont vállalták, köszönet nekik, nagyot emeltek a fesztivál hangulatán.

És köszönet a rendezőknek is, hogy ilyen időjárási körülmények között is helyt álltak, nem csak megszervezték, hanem remekül le is bonyolították a fesztivált, reméljük a jövőre kb ugyan ekkor megrendezésre kerülő XI. rendezvényen egy kicsit kegyesebb lesz az időjárás!

De addig is érdemes felkeresni a település weboldalát, hiszen rengeteg más programmal is várják a vendégeket, illetve természetesen el is látogatni ide, hiszen egy gyönyörű, barátságos helyre fognak érkezni, vendégszerető emberek közé, akik garantálják, hogy mindenki a lehető legjobb élményekkel fog hazatérni!

További információ: www.aldebro.hu

Translate »